[1. rész]

Sziasztok!
Meghoztam az első részt!:) Remélem, elnyeri a tetszéseteket! Ha igen, ez esetben komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel.

Cleo F.

**********

- Százezer zöldhasú! - vonyított fel Cody boldogan, mint egy kisgyerek.

Phil valamivel visszafogottabban ült, és markolászta a megszerzett lóvét. - Apám! Nem semmi!

A nappaliban ültünk, a házamban. Ez a mi főhadiszállásunk. Míg ők a V alakú, fehér kanapé két végén feldobottan számolgatták a pénzt, én elnyújtóztam az íves részen, elégedetten kortyolgatva a tequilámat. Engem nem hozott lázba a sok százdolcsis. Ennél nagyobb pénzösszeg hevert apám dolgozószobájában, amikor sikerült lebonyolítania egy üzletet a külföldiekkel.

Minden zökkenőmentesen ment. Cody a telepjáróban, még a bank utcájának sarkán betört a számítógépén a kiszemelt bankunk rendszerébe, és kikapcsolt minden kamerát, hogy minket ne vegyenek fel, se engem, álruhában, na meg ne tudják megnyomni azok a nyamvadt alkalmazottak a riasztót. A biztonsági rendszer nappal is ugyanúgy működik, de az Agynak egy kattintás volt az egész. Innen annyi dolgom volt, hogy szőke parókában, csinimini ruhácskában bemenjek a bankba, mintha ügyet szeretnék intézni, és melltartómból alig észrevehetően előhúzott fegyvercsővel szembesítsem a megrémült, barna kontyos alkalmazottat. Fenyegetésre nem volt szükség. Tudom, hogy az emberek a higgadt, aranyos beszédtől jobban berezelnek, mintha kiabálnék velük. A megpakolt táskával kijöttem a bankból, flörtölgettem út közben pár sráccal, majd bepattantam a szajréval a kocsiba, és egyenesen elhajtottunk az egyik mélygarázsunkhoz. Cody és Phil, amellett hogy profi tolvajok, értenek az autókhoz is, ahogy én. Nekiálltunk, átfestettük a fekete telepjárót pirosra, kicseréltük a rendszámot, és otthagytuk. Helyette a rengeteg ott parkoló autóm közül a Lamborghinivel hasítottunk el ide.

- Kat, ez kurva sok!

- Tudom! De ennél már volt nagyobb bevétel is! - kacsintottam a skacoknak.

Úgy egy éve szálltunk meg Las Vegasba, végigjártuk a szamárlétrát, vagyis a kis tolvajlásoktól kezdtük a nagyobbakig, a bolti lopások után a bankokig, meg a kaszinókig, így megérkeztünk a profik szintjére.

- Ennyit egyben nem láttam!

Codyn az ájulás volt, jojózott a szeme a sok zöld színtől. Most engedtem meg a fiúknak először, hogy egyben lássák a pénzt. Általában elteszem egy széfbe, amíg ki nem osztom a lóvét, vagy el nem költjük közösen valamire.

- Nyughassatok! Ez még semmi ahhoz képest, amit a közeljövőben tervezek!

Összenéztek, csak azután intézték a kérdést hozzám.

- Mit tervezel?

Vihogva játszottam a pohár szélével, megkocogtattam párszor.

- Kaszinók... gyémántok...

Egyszerre kérdeztek vissza. - Gyémántok?

Sikerült elterelnem a figyelmüket a nagy halom pénzről, amiben az előbb még fetrengeni akartak.

- Azok.

Phil füttyentett. - Nem vagy semmi. És melyiket?

- Az még messze van, Phil! Addig még rengeteg kaszinó vár ránk, na meg azt is meg kell említenem, hogy ez lesz életünk legnagyobb bulija! Nem szabad elkapkodnunk!

- Mégis, mikor lesz a gyémántrablás?

- Most mondom, pöcsök, hogy jóval később!

Ez a hangnem a parancsoló, főnökösködő hangnem volt, amire mindketten fejet hajtva engedelmeskednek. Az apámtól örököltem, ahogy a temperamentumomat, a hatalomvágyat, az uralkodó szellemet, a rámenősséget, és még különféle egyéb dolgot, ami az alvilági üzletekhez elengedhetetlen.

A két társam szorgosan visszakezdték kötözni a százasokat a kötegekbe. Elégedetten szürcsöltem tovább a piámat. Körbenéztem a nappalimban, láthatóan minden a helyén volt. Tört fehér színű az egész, egy pici csillár van a plafonon, a padlón egy kis fehér szőnyeg, de csak az üvegasztal alatt. Egy dohányzóasztal féleség, ám világosan kijelentettem, hogy nincs cigi a házban. Még én sem gyújtok rá bent, mert nem, és kész. Bűnöző vagyok, és nem igénytelen.

A kanapéval szemben egy nagy plazma TV volt állítva, amit a fiúk örömére megvettem, hozzá még Xbox-ot is, több száz játékkal. A TV két oldalán tornyosultak a CD-im, DVD-im, meg két kihangosító, hogyha zenét akarok hallgatni, megfelelő hangerővel tegyem. A kanapé

háta mögött volt egy kis átjáró a konyhába, ahol rendszeresen főzök. Normális életet élek, a tolvajlást, egyéb ilyen dolgokat leszámítva. Az átjáróval szemben található még egy átjáró, a nappali elején. Annak a végén van a lakás bejárata, és egy kis előszoba féleség. Az ajtó előtt bal oldalról nyílik ugyebár a nappali, középen lehet egyenesen a konyhába baktatni, út közben pedig, a kis folyosón egy ajtó választ el a királyian nagy fürdőtől. Végül, a jobb oldalról van egy dolgozó, könyvtár vagy akárminek lehet hívni. A ház felső emeletére a bejárat melletti üveglépcsőn lehet felmenni. Több szoba, szám szerint öt sorakozik fel, jobban mondva csak az ajtajuk. Mahagóni. Szép, kidolgozott, a falak ehhez hasonlóan itt már barnák, csakúgy, mint a dolgozóban. A sorban az enyém az első szoba. Az az én hálóm, a saját fürdővel. Mondjuk az a többi szobának is van, úgyhogy... Ritkán Phil meg Cody igénybe veszi a vendégszobát, és itt alszanak, de van nekik saját házuk is.

A ház mellesleg Vegas szívében van, egy felhőkarcoló háztömbben. Kényem kedvem szerint választhatom ki azt a helyet, amit ki akarok fosztani. Ennek hosszú menete van. Terepszemle, kamerák megszámlálása, biztonsági rendszer megfigyelése... mind mind egy akció része.

A telefonom megcsörrent, a Serial Killer zenével, és tudtam, hogy ki hív. Előkotortam a készüléket a zsebemből, és már fel is vettem.

- Vadász!

- Vipera! - jött a jókedvű, mély, karakán hangú köszöntés a vonal másik feléről. Tudom, hogy apám kajánul vigyorog. Szinte megelevenedett a szemem előtt.

A csapatom megfagyott egy pillanatra a melóban, félelemmel telve hallgatták megmeredve a telefonbeszélgetésünket.

- Mik a fejlemények?

- A Pajzs újabb sikeres rablást bonyolított le - jelentettem ki felszínesen, lefitymálóan, felhörpintve az utolsó kortyot a poharamból.

- Igen, tudok róla! Mindent látok és hallok, Vipera!

Tizennégy évesen megtanította nekem, hogy társaságban, mindenki előtt a fedőneveken kell szólítanunk egymást, nem úgy, hogy apa, meg kicsim. Mikor kettesben vagyunk, ez megengedett. A csapatom tagjait bevetés közben szólítom az álnevükön, hogyha lehallgatnák a beszélgetéseinket, ne tudjanak kideríteni rólunk semmit. A közös munkáink elején folyamatosan fedőnevükön szólítottam őket, aztán ahogy kicsit személyesebb lett a kapcsolatunk, már a keresztnevüket használtam, ahogy mai napig teszem.

- Igazán szép munka!

- Köszönöm, uram! Mi a helyzet ott?

- Rossz hírek!

- Hallgatom! - koppant a pohár az asztalon ahogy letettem.

- Vérengzők lecsaptak az egyik drogszállítmányunkra, és elcsaklizták előlünk. Nem volt okos húzás!

- Ezzel egyetértek! - fintorogtam undorodva.

A Vérengzőkre gondolva felfordult a gyomrom.

- Melyik szállítmányra csaptak le?

- A közel keletire.

- Hogy?

Nem voltam biztos benne, hogy jól hallok. Beigazolódott, hogy de, a hallásommal semmi probléma sincsen.

- Igen, drágám, ahogy mondom!

- Ez hogy lehetséges? Az több tonna!

- Átverték az embereinket! Charlie kudarcot vallott.

Charlie apám jobb keze, és nem ismer hibát, ami Vadász szemében igen jó, merthogy nem szereti a pontatlanságot, nem kenyere a félresiklott üzlet, egy hiba miatt.

- Mit tervezel?

- A rajtaütés vért kíván! Most az egyszer elnézem Charlie hibáját, de... bizonyítania kell nekem! Legközelebb mi intézünk támadást a Vérengzők ellen.

- Óvatosan Vadász! Fél füllel hallottam, hogy a Vérengzők csapatokat állítanak, és új fegyvereket hozattak!

Kuncogás szűrődött át a telefonba. - Tájékozott vagy, Vipera!

- Nyitott szemmel és füllel járok a világban!

- Jól teszed! A legközelebbi ülésen számíthatok rád?

- Persze! Az időpont?

- Jövőhét szombaton szeretném, ha megjelennél! Fontos dolgokat vitatunk meg a többiekkel!

- Ott leszek! - feleltem habozás nélkül.

- Keresni foglak, drága Vipera! Gratulálok a Pajzsnak! Fogadd el az ajándékomat!

- Köszönjük! Miféle ajándékot?

- A következő bevetésedhez! Remélem tetszeni fog! Holnap reggelre megérkezik hozzád!

Felsóhajtottam. Mi ketten nem tűrünk ellentmondást, szóval nem is érdemes leállni vele veszekedni.

- Köszönöm! Várni fogom!

- Mi hamarabbi viszont látásra! - köszönt elégedetten.

Kinyomtam a mobilomat, egykedvűen eltettem a zsebembe.

- Mi történt?

- A Vérengzők, Phil - dünnyögtem. - Lenyúlták a szállítmányt!

Mindketten felszisszentek.

- Végük.

- Így van - folytatták a munkát halkan beszélgetve.

- Elfáradtam, srácok! Tegyük el magunkat holnapra! - túrtam fáradtan a hajamba.

- Pont kész lettünk! - nyújtották nekem a szajrét.

Megfogtam a táskát, és elindultam a dolgozóba, hogy eltegyem a széfbe. - Jó éjt!

- Csáó!

Elbúcsúztam a bajtársaimtól, eltettem a széfbe a zsákmányt, a kép mögé rejtett kis részbe,

beütöttem a kombinációt, leellenőriztem a biztonsági rendszert, aztán felcsoszogtam a lépcsőn a szobámba. A fürdőszobába oldalaztam, hogy egy frissítő fürdő után aludhassak, kipihenve a hosszú nap fáradalmait. A nagy fürdőt az ízlésem szerint alakítottam ki. Barna padló, ugyanolyan árnyalatú falak, nagy üvegablakok függönyökkel keretezve, hogy behúzzam, ha zuhanyzok a sarokban álló átlátszó zuhanykabinban, vagy a magasított, mély fürdőkádban veszek egy habfürdőt.

A nagy tükör előtt, a kézmosóknál ledobáltam a ruháimat, a mosógép mellé, a szennyes tartóba dobtam őket, megengedtem egy kád meleg vizet, nagy habokkal, és elsüllyedtem benne. Fél óra áztatás után, a kókuszillatú vízből kimászva, magam is kókuszaromás illattal vettem fel a csipkés, alvó melltartómat, a hozzátartozó bugyival, zombiként mentem vissza a hálómba. A nagy házban ez a kedvenc részem. Sötét, és világos színek keveréke, legjobban viszont a sötét dominál.

Mint bennem.

Tudok gyengéd lenni, a legfőbb tulajdonságom ellentétben azzal a romlottság, minden ilyen "rossz" érték. A puha szőnyeg csiklandozta a talpamat, ezért gyorsan átsuhantam rajta,  az ágy meg a nagy ruhásszekrényem között elhaladva kifordultam az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit, lefekvés előtt.

[Folytatás a következőben]