[2. rész]

Itt a következő rész! Olvassátok!;)

Írjátok meg komiban a véleményeteket, iratkozzatok fel minél többen!

Jó olvasást!

Cleo F.

**********

Frissen, üdén keltem, a hűvös szobában. Hála az égnek, a behúzott függönyök megakadályozták, hogy a nap sugarai ébresszenek. Nyújtózkodva vettem rá magam az ébredésre. Az asztali órára lestem. Tizenegy óra volt.

Nagyszerű!

A krémszínű, selymes köntösbe bújva cammogtam le a nappaliban, ahol javában folyt az élet. Cody álmosan csámcsogta a müzlijét a kanapén, kapcsolgatta az adásokat, bár olyan álmosság gyötörte, hogy nem hiszem, hogy látott valamit is, annyira laposan pislogott. Phil tálra tette a popcornt, és azt majszolta reggelire, Cody mellett. Mindketten póló nélkül, térdgatyában feszítettek, ami jól jött nekem. Megtudtam nézni a felsőtestüket.
Hű, nem rosszak!

Köztünk csakis munkakapcsolat lehet, mivel ha belebonyolódnék valamelyikükkel egy kapcsolatba, egyikünk sem tudna úgy koncentrálni, így hibáznánk, és a kockázata a lebukásunknak veszélyesen nőne.

- Reggelt! - ásítottam el magam.

Emberi külsőt akartam magamra varázsolni azzal, hogy a göndörkés, bozontos hajkoronámat valahogy kigubancolom, de az elején feladtam.

- Helló! - csavartak ki magukból egy zombis köszöntést.

- Van kávé?

- Ott van a pulton - válaszolta felém nézés nélkül Phil.

- Kösz!
A konyhába lépve megpillantottam a kávés poharamat, közvetlenül a kávéval teli kanna mellett a pulton. Unottan elmosolyogtam magam. Megpaskoltam a V alakban elhelyezkedő bárpult egyik oldalát, majd a sütő mellett, a hűtő tetejéig nyújtózkodva bekapcsoltam a rádiót. Az egyik kedvenc zeném ment, természetesen apró tánclépésekkel kezdtem el dalolni, néha dünnyögni, fütyörészni. Hozzáláttam elkészíteni a reggelimet, ami két-három tojásból állt. Addig megállíthatatlanul, torkom szakadtából énekeltem.
A többiek megszokták ezt, sőt, mikor zuhanyzok, és kihallatszik az énekem, még meg is dicsérnek. Cody még parodizál is!
A számok pörögtek tovább a rádiócsatornán, közben még egy időjárás jelentés is becsúszott, na meg valami flegma műsorvezető ismertette a közúti helyzetet odakint az autópályán, stb. Egyvalami megragadta a figyelmemet.
- ...és ma este, a Rubint Kaszinó hatalmas összejövetelt rendez, amire mindenkit várnak! Persze csak az elit tagokat! - kuncogott a saját, viccnek nem is nevezhető borzalmán.
- Miért lettél te műsorvezető? Öld meg inkább magad, simán dögölj meg! - beszéltem a semminek, azaz valakinek, aki nem volt itt.
Komplikált.
- Szóval mindenki készüljön egy mindent elsöprő, fergeteges szombat esti bulira, ma, a Rubint-ban! Köszönöm a figyelmet! Viszont hallásra!
Megint nevetett. És ez megint nem volt vicces.
Szemforgatva burkoltam be az utolsó falat tojást is, ami jólesően csúszott le a torkomon. Leöblítettem egy kis kávéval az egészet, elmosogattam magam után, hogy tüstént mehessek is elmondani a skacoknak a mai terepszemle körülményeit. Alig tettem meg az első lépéseket kifelé, amikor kiabálást hallottam.
- Kat, gyere már! Ezt látnod kell!
Megszaporáztam a lépteimet, belegyorsítottam a tempóba. A híradó szokásos, "nagy bejelentés előtti" zenéje csengett a fülemben. Az az idegesítő pittyegés. Megálltam a kanapé mögött, és a két fiú feje közé könyököltem. - Ezt nézd! - bökött a TV-re Cody a távirányítóval.
- Üdvözlöm a kedves nézőinket! - egy arcra fagyott mosollyal üdvözölt minket Michelle Steele, a szőke híradós maca, aki a pandabébi születését és egy természeti katasztrófát, meg egy tömegmészárlást ugyanolyan jókedvvel közöl. - Tegnap délután, fényes nappal...
- Nocsak! Rájöttél hogy délután az nappal szokott lenni?
- Css! - vágtam tarkón a kotyogó Philt.
Egy kis dörzsöléssel enyhítette a fájdalmát a tarkóján, majd ő is csendben figyelt.
- ... a Wells Fargo bankot kirabolták. A rendőrség tehetetlen az ügyben. A profi betörök kiiktatták a biztonsági rendszereket, a kamerákat. A rablást elkövető hölgy valószínűleg álruhában követte el a bűncselekmény, így az esetleges személyleírással sem jutott előre a nyomozás. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indít nyomozást! - lepillantott a lapjára, hogy belekezdhessen egy újabb hírbe.
Minket viszont csak ennyi érdekelt.
Irgalmatlan nagy büszkeség fogott el, dagadt a mellem a boldogságtól. Bár nem szó szerint! A fiúkkal egyszerre törtünk ki ujjongásban. - Bumm, bébi!
Ez a jelmondatunk, egy öklözés után felhőtlenül nevettünk.
- Azt a rohadt, vezető hír lettünk! Megint!
- Szép munka, skacok!
- Yeah! Királyok vagyunk! Juj, most köröz a rendőrség!
- Juj! Be fogok pisilni! - nyújtottam ki a nyelvemet rá.
- Na, és ennek örömére megiszunk valamit, főnök?
- A felderítés felvázolása közben! Addig öltözzetek át! Én is megyek, veszek fel valami kényelmeset!
- Tangát, ha lehet!
- Marha! - ajándékoztam meg megint Philt egy tarkón vágással, majd jobban összehúzva magamon a köntöst zakatoltam a lépcsőhöz.
Felléptem az első lépcsőfokra, de a mély berregéssel megcsörrent a csengő. Pislogva hőköltem vissza, hogy kinyissam. Feltéptem az ajtót, a túlzott sebességtől a vendégem meglepődött. Egy kis futárfiú, csokibarna íriszekkel, fejtetőjét egy kék sapka fedte, amire a futárcég emblémáját varrták. Ugyanez a logó díszelgett a kék pólóján is.
Szenvtelenül elmosolyodott. - Heló!
- Heló! - válaszoltam flegmán a méregető tekintete miatt.
- Csomagot hoztam! - emelgette meg a közepes méretű, hosszú dobozt.
- Azt látom! - flegmáztam tovább. - Add csak ide!
Átvettem a csomagot, és leraktam a parkettára. Felegyenesedtem, csípőre tett kézzel bámultam a tátott szájú kissrácot. - Picinyem, nincs valami szállítási irat, amit alá kellene írnom véletlenül? 
- Ö... öm... de igen! - kapkodva előhúzta a táblát a rajtalévő papírral. - Írja alá, itt! - bökött a papír aljára.
Gyorsan, gondolkodás nélkül aláfirkantottam az aláírásommal. - Tessék! És köszönöm a fáradalmait!
- Nos... - már nem tetszett a mondat eleje, sem a hangneme. - Megköszönhetnéd úgy is, hogy leírod a számodat a papírra, és összejönnénk egy estére! Mit szólsz?
Felkuncogtam.
- Legyen! - válaszoltam kacéran. Megigazítottam a köntösömet, hogy villantsak a dekoltázsomból, mélyen előrehajolva húztam vissza a papírt. A tizenöt ( annál biztos nem lehet öregebb ) kaliberű fiúcska le sem bírta rólam venni a szemét, direkt, kihívóan bámultam, a kupakos toll kupakjának foggal levétele közben.
Ez a kedvenc bűvésztrükköm.
Felemeltem a papírt, kedvesen, a telefonszámom helyett a "Kapd be köcsög!;)" mondatot írtam, kacsintós jelet biggyesztve a végére. Tudom, próbálkozik, nincs is ezzel semmi baj. Csakhogy messziről láttam rajta, hogy egy magáról sokat képzelő, elkényeztetett, anyuci kicsi fia. Valakinek le kellett törni a szarvát.
Visszaadtam a papírt, a lelkesedés egy-kettőre eltűnt a szegény páráról, helyette elsápadt kis üzenetemtől. - Figyelj, szivi! - nézett fel rám bociszemekkel. - Egy, túl fiatal vagy még! Bár nem is ez a baj, nem lehet elég korán kezdeni. Kamasz vagy, kíváncsi, de... Most jön a kettes, nincs elég nagy "szerszámod", amivel kielégíthetnél! Hát, további szép napot!
Nem kedvesen csaptam be az ajtót az orra előtt, és mindvégig bámult rám, addig, amíg el nem tűnt.
- Neveletlen, tudatlan kölykök... Hová fajul a világ? - morgolódtam, mint egy zsémbes vénember.
Felkaptam a dobozt, a bal oldalsó derekamra támasztva bevittem a csomagot a nappaliba.
- Csomag jött? - csodálkozott Cody.
- Nyugi, nem bomba! Vadász küldte - tettem le nyögdécselve a csomagot, addig eltakartam előlük a TV-t. Valahogy az az érzésem támadt, hogy jobban érdekli őket ez a csomag, mint a Női műsor, amiben a hüvelygombát vitatják meg. - A mai akcióhoz.
- Egy gépfegyver?
- Nem! - vágta rá Phil, és mindkét fiú előrébb ült a kanapén, a széléig. - Bomba!
- Feltűnés nélkül fogjuk csinálni, szerinted akkor bomba, te barom?
- És szerinted fegyver?
- Kuss legyen! Kibontom, és megnézem!
Leintettem őket, felmértem a csomagot. Fekete csomagolópapírral gondosan betekert dobozt a másodperc tört része alatt, művészien téptem fel, minden gyengédség nélkül. A karton fedelét ketté nyitottam, mire a legmeglepőbb ajándékommal találtam szembe magam, amit apámtól valaha kaptam.
- Mi az? Ugye fegyver?
- Bomba?
Leereszkedtem a tárt csomaghoz, és kiemeltem az ajándékot, óvatosan a karomra fektetve.
Még a fiúknak is leesett az álla. - RUHA? - hisztiztek mindketten. - Most komolyan, egy ruha?
Térdig érő, fekete, jó anyagú ruhát kaptam, ami tökéletes homokóra alakot formált. Vadász nyilván a méretemre csináltatta, hogy úgy fessek benne, mintha rám öntötték volna. Mély kivágású, derék... Egyből megtetszett. Ilyen az ízlésem.
- Ez egy jó ruha! - grimaszoltam "Nem rossz!" arckifejezéssel. - És tudom is, miért kaptam! A kaszinó, amit felderítünk, ma estét tart! - mondtam a mondókámat magyarázatként, amit akkor szerettem volna megosztani velük, amikor felöltözve, összeszedettebb leszek erre a célra. - Úgyhogy ebben fogok menni!
- Szuper, igazán... mesés! - próbált bókolni Cody, Phil meg meg sem szólalt.
Bevághatták a durcit, amiért Vadász nem gondolt rájuk. Elvégre, igazuk van, mert a fegyverkészletet, a terepjárót, a bombákkal telt aktatáskát nem ők kapták az elmúlt hetekben. Rosszabbak, mint két hisztis kölyök, aki nem kap nyalókát  a fagyi után.
Visszakészültem tenni a ruhát, de egy kis valami keltette fel az érdeklődésemet. Szintén fekete, alatta egy hófehér borítékkal. Ráncolt homlokkal azokért is lehajoltam. Egy csipkésféleséggel díszített maszk. Nagyot néztem.
- Az meg minek? Ez szett?
- Fogd be, Phil!
Végre csend telepedett körém.
Megforgattam a maszkot, majd a tudomásomra jutott a levél, amit egy ideje tartogatok. Az magyarázatot adhat arra, mi ez a maskara. Fürge ujjakkal kinyitottam, felcsúsztattam a papírt, és szemmel olvasni kezdtem.

"Vipera!
Remélem tetszeni fog az ajándékom! Ha nem értesültél róla, a ma esti összejövetel ÁLARCOS BÁL lesz. Annak érdekében, hogy ne fájjon a fejed az akció apróbb dolgai miatt, elküldtem a hivatalos belépődet a bálra. Jó szórakozást, és felderítést!"

Vadász

Értem már. Hm, legalább nem kell gondolnom a bejutási apróságokra! Cody percek alatt hamisított volna nekem egy belépőt, ugyan mindegy, hogy igazival megyek, vagy hamissal. 
Felsóhajtva dobáltam vissza mindent a dobozba.
- Mi az, Kat?
Mindketten tudják, mikor vagyok olyan idegállapotban, amikor "Kat"-nek, főnöknek, vagy Viperának kell szólítaniuk. Most is eltalálták. Ideges vagyok, ez valamilyen szinten megnyugtat. Ez a kölcsönzött bizalom, ami a nevem kiejtésével jár, lecsillapította a felpaprikázott idegeimet.
- Álarcos bál. Az van! - hunyorogtam a semmibe.
- Mindegy az! Legalább senki nem fog felismerni!
Ez is igaz!
- Kaptam belépőt is. Vadász elintézte!
- Annál jobb! Kevesebb meló!
- Lusta vagy, mint a dög, Cody!
- Nem is igaz! - vágott vissza sértődötten. - Csak jobban szeretem a nagy melókat, mint a felderítéseket.
- Az tudod, hogy engem ez kurvára nem érdekel! - a csomagot úgy ahogy összeraktam, ahogy felbontás előtt volt. - Megyek, átöltözök! És elszívok egy cigit... vagy kettőt! - legyintettem. - Azt ajánlom, ti is menjetek ki, mert nem fogok megállni a terv felvázolása közben!
A közös erkélyre, ami itt van, a lakásom földszintjén, ( valójában az egész háznak a tizenötödik emelete ) a dolgozón át lehet kivánszorogni. Nem olyan nagy, mint az enyém, fent, csak egy hét személyes. Legalábbis ennyinek saccoltam. Ledobtam az ágyamra a dobozt, a benne lévő tartalmat kihánytam a takaróra, szépen, kisimítva, hogy estére ne gyűrődjön össze. A gardrób elé pattantam, ruhatáramat vizsgálódva össze is állt a fejemben a szett. Egy lila felső, bőrdzseki, fekete farmer, és a kedvenc magas sarkú cipőm.
Ezek után megtartottam a megbeszélést a Pajzs esti felderítéséről. Mindketten figyeltek, és belefogtak az előkészületekbe. Alig bírtam kivárni, hogy eljöjjön az este. Egy kis sminkkel megspékelve tökéletesen festettem az álarcban, az ajándék, új ruhában, meg az egy hetes cipőmben. Folyamatosan ezen kattogott az agyam, még a sportkocsiban is.

[Folytatás a következőben]