[28. rész]

Kedves tolvajaim!

Az új rész garantáltan izgalmas lesz. Vadász, ( a következőben Jake is ) szerepelni fog, bár csak elvontan, telefon beszélgetésben, de később már hús vér alakjukban tornyosulnak Kat elé, tovább fokozva a galibákat körülötte. Főleg Mac-kel kapcsolatban.

Jó olvasást!

Cleo F.

**********

- Hoztam kávét!

Tátott szájjal hullottak kezeim testem mellé az ágyra. Mac Grey - AZ a Mac Grey -, befelé jövet egyensúlyozott két gőzölgő kávéscsészével. A váratlan meglepetést akkor fogtam fel igazán, mikor a boxerben flangáló pasi leült mellém, teste alatt a matrac besüllyedt, rákényszerültem arra, hogy az orrom alá dugott illatos koffeinlökettől felébredjek.

- Egy pillanat - ráztam meg a fejem, gyorsan elhajoltam a mosolygós, türelmes személytől, gyorsan el is nyomtam a cigarettámat az asztal szélén. Visszahelyezkedtem a párnákra, megigazítottam a takarót melleim felett, hogy fedjenek, nehogy a bolond óra következtében, kellő védekezés hiányában beinduljon nálunk a kémia. - Köszönöm - motyogtam óvatosan körbeölelve ujjaimmal a forró csészét.

A gőz csiklandósan sodródott a légutamba.

- Semmiség - karolt át egyik kezével a takaró alá fészkelődő Mac, egy jóleső korty után orrával a hajamba túrt. - Megleptelek?

- Ühüm - dünnyögtem a kávéval a számba. - Igen - mondtam nyekeregve. - Sosem... szóval, sosem kaptam még kávét, vagy reggelit az ágyba.

- Enyém a megtiszteltetés az első helyen?

- A tiéd, bébi.

Egy lassú, édes, hosszú csókkal pecsételtem meg hálámat, erős nyelve finom rohamot, táncot járt az enyémmel, egyre mélyebb érzéseket keltve a lelkemben. Elváltunk egymástól, halk cuppanással. Kis mókushoz hasonlóan feltartottam a kávét, iszogatása közben a férfi vállára hajtottam a fejem, őt tanulmányoztam, minden egyes kis vonásait.

- Mi az? Van valami rajtam? - vonta fel a szemöldökét viccesen.

Felnevettem. - Nem, dehogy.

- Akkor miért nézel így? - iktatta be a kérdést két korty közé.

- Nem nézhetlek?

- De. Ugyan mindegy, mit csinálsz, velem bármit megtehetsz!

- Igazán? - pislogtam ártatlanul. - Bármit?

A szívem a mellkasomat verte, tam-tam dobként ismétlődött a fülemben, látva, hogy egyre közelebb hajol, teste az enyémre simul, gyönyörű szemei a számra terelődnek. - Bármit!

A számba haraptam.
Telt ajkaival annyira izgatóan tudta artikulálni a szavakat, hogy attól mindenki lázba jönne. Majdnem egyesültünk, ez persze lehetetlen. Sosem lehet zavartalanul együtt lenni. A telefonom olyan erővel rezgett az ágy valamelyik pontján, hogy mindketten éreztük.

- A francba - húzódtam el.

Mac is káromkodott egy rövidet, ivás közben a hajába túrt. - Vedd fel! - dőlt hátra a falhoz.

- Egy perc az egész - mentegetőztem szájhúzva, a félig üres pohár letétele után a mobilom keresésére adtam a fejem. Felemeltem a takarót, ami megmosolyogtatott minket, elvégre, Mac teste pihent alatta... benéztem a párnák alá, mindenhová. Rátaláltam az egyik gyűrődésben a matracon.

Előkapva a készüléket, a képernyőn villogó névre kirázott a hideg.

- Vadász! - szóltam bele izgatottan, ám kínos csend torkollott rögtön a beszélgetés elején közénk. Megköszörültem a torkom, hogy higgadtabbnak tűnjek. - Vadász. Hallgatlak.

- Üdv, Vipera! - köszönt monoton hangon. - Van valami híred?

- Semmi. Minden rendben. Tegnap az egyik ékszerboltra csaptunk le...

- Tudom - szakította félbe a zavart hadarásomat jókedvűen. Ez a baj az apámmal. Nem lehet tudni, hogy most jókedvű, vagy dühös.

- Öm... és... ott mi a helyzet? Hogy van Jake? Számtalanszor hívtam már!

- Jól van. Készül haza.

- Mikor érkezik?

- Nem tudom, talán két, három nap.

- Nagyszerű - sóhajtottam. - És miért nem képes felvenni, és bekapcsolni azt a rohadt telefont?

- Csillapodj, Vipera! Musztáng el volt foglalva.

- Mivel? - csattantam fel. - Minden percét lefoglalta az ügyködés, úgy, hogy fel sem hívott? Kiváló testvér.

- Ne idegeskedj! - ez a hangnem egyértelműen a főnöki, ellentmondást nem tűrő fajta volt. - Hívni fog. A nightklubb ügyeit rendezte pihenésképpen.
- Minden jól ment az ázsiaiak ellen?
- Igen, persze.
- Veszteségek? Úgy értem, - ültem a sarkamra, mert a térdem elfáradt, ahogy rátámaszkodtam - halottjaink nincsenek?
- Semmi.
- Ó. Remek.
Téma nélküli helyzet állt be nálunk. Nem sokszor, de nem is sűrűn szokott bekövetkezni nálunk ilyen. Elvégre, ő nem egy normális, vagy jobban fogalmazva, átlagos apuka. De én se vagyok átlagos lány.
- Lenne itt egy munka.
- Munka?
- Igen. Van egy ügyfelem, aki érdeklődik az ékszerek iránt, valamint jó minőségű kokainnal rendelkezik, amit szeretném, ha te intéznél. A közeljövőben egy strici szeretne átvenni lányokat, drog szállítmányt, de arról később mindent megbeszélünk.
- Csak mondd, Vadász, hol, és mikor!?
- Ezt már szeretem! - a büszkeség átszivárgott a vonal túlsó végéről. - Van a közelben papír és toll?
- Igen - túrtam rögvest Mac felső fiókjába, törökülésbe ülve bőszen jegyzeteltem. Nem tudtam elkerülni, hogy az említettet ne mérjem fel az ágy másik végén, ezzel csak azt értem el, hogy zavartságot keltett bennem.
Jeges, fagyos arcot vágott, mintha kicsit dühös lett volna. Böktem egyet, biztatva arra, hogy mondja már, miért bámul ennyire furcsán, ő meg baszott egy szót is kinyögni. Még apámra sem figyeltem oda, ami nagy szó. Próbáltam visszarázódni a beszélgetésbe, és inkább a papírt figyeltem.
- ... és ennyi. Érthető, vagy...
- Bocsáss meg, hogy félbeszakítottalak, - kezdtem bűnbánóan - de nem figyeltem. Sajnálom.
- Hol kalandoznak a gondolataid? Had találjam ki. Azzal az új gyerekkel vagy? - rögtön kiegyenesedtem, legyőzötten markolásztam képzeletemben a falat. - Hogy is hívják... Mac Grey?
Jake említhette neki, az fix! Ezért még kinyírom!
- Igen. Igen vele. Kávézunk, ha tudni akarod.
- Á! Kávéztok!
A másik rá se rántva a tényre, hogy nyilván értette, róla van szó, tovább fixírozott, össze font karokkal. Észre sem vettem, hogy meg is itta a kávéját. - Igen - feleltem nyekeregve. - Visszatérve, megismételnéd, amit mondtál?
- Legyen - újra összeszedte a gondolatait, megpróbálta nem mérgesen szavakba önteni azokat. - Azt taglaltam, amikor úgy döntöttél, nem figyelsz, hogy orosz maffiózó barátom elkísér téged. Gondolom, tudod, kiről van szó. Mellette ültél a gyűlésen.
A gondolatra is rázott a hideg.
- Igen. De muszáj?
- Muszáj.
- Miért?
- Ne kérdezz felesleges dolgokat. Mennem kell.
- Vadász...
- Később beszélünk!
Pity, pity...
Kinyomta. Feszülten toltam el magamtól a mobilt, és a hirtelen felburjánzó gondolatom utat tört azzal, hogy nem törődve az épségével a szoba másik végébe dobtam. Lemondóan borzoltam a hajamba, az sem érdekelt, hogy a srác véres ingként bambul rám.
Öt percig sem bírtam, hogy ne nézzek rá. - Mi van? - kiáltottam.
- Semmi.
- Miért nézel rám így? Miért haragszik rám mindenki?
Érzelmeim levezetését a takarón éltem ki. Kis ideig gyűrögettem, míg lehiggadtam.
- Mi történt? Apu hívott?
- Fejezd be! - vágtam hirtelen felindulásból Mac-hez egy párnát. Pontosan céloztam, a meglepetés erejétől védekezni sem tudott, a párna az arcába csapódott. - Ne húzzál fel, jó!?
- Nem kellek én ahhoz!
Ügyetlenül próbálkoztam a felállással. Az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot, ráadásul belegabalyodtam a takaróba is. Nem volt kellemes élmény. A derekam köré két kar kulcsolódott, visszahúztak az ágyra, egyenesen egy férfias ölbe. Szabadulni akartam, büszkeségből, valójában egy tapodtat sem mozdultam volna.
- Kat!
- Hagyjál!
- Hé, cica! - erőszakosabban szorított, magam sem tudom, hogy, sikerült megfordítania, hogy fejem a vállára borulhasson. - Bocs. Idegesített, hogy megzavartak.
- Vettem észre. És még a múltkor te panaszkodtál, mikor megvolt nekem! Esetleg neked is megjött?
Elismerően kuncogott.
- Honnan tudtad?
Elharaptam a szám szélén növekedő mosoly, küszködésem hiába való volt. Hangosan, jóízűen kacagni kezdtem, velem együtt Mac is. - Barom!
A harag elszállt pár csók után. - Mi történt?
Érdeklődő, kék tekintetét egy életen át magamon tudnám, mint most.
- Apám munkát adott. Este, - pillantottam a lapra, amire felírtam, mikor, pontosan hol bonyolítom a dolgot - a város külső részén, az egyik elhagyatott bunkerben, ahol mindig is intézzük ezeket, vennem kell pár csomag kokót, eladom a lopott ékszereket.
- Egyedül maradok?
- Nem hinném. Szeretném, ha velem jönnél.
- Veled? - kérdezett vissza meglepően.
Megszállottan masszírozgattam a nyakát. - Igen. Miért ne? Azt akarom, hogy minél előbb a szakmába tanulj! Sőt, a holnap utáni bizniszt te intézed.
- Mi? Milyen bizniszt?
- Egy pali kurvákat akar venni, és az ázsiaiak szállítmányából is adunk el.
- Komolyan?
Dühét nem tudtam hová tenni. Más nagyon örült volna annak, ha ilyen lehetőséget kap. - Komolyan. Nem akarod?
- Nem erről van szó...
- És arról sem, hogy kivételezek veled, mert dugsz. Világos? Én csupán felkészítelek. Hasznodra válnak ezek, és a kapcsolatok, amiket kialakítasz, sosem árt. Mac, könyörgöm, az egész világot a maffia uralja! Ne ellenkezz, - tartottam fel fenyegetően az ujjam, - ne félj! Meg tudod csinálni! Figyelj, és tanulj!

****

Talpig bőr cuccban szálltam ki a kocsiból. Körülöttünk a sivatagot hűvös szél szelte keresztül, vak feketeség szállt le az éjszakát jelezve. A kis börtöncellához hasonló épület nagyon apró volt, ezért a pincét használtuk az adásvételekhez. Amúgy is eldugott a hely, de kisebb az esélye annak, hogy meghallják a kínozott emberek kiáltásait, vagy a fegyver elsülését. Hátsó zsebemben, észrevétlenül lapult fenekemre simulva kedvenc pisztolyom baj esetére. Az omladozó téglaházban semmi világítás nem volt, sehol egy lámpa, ami fényt adjon.
El kellett igazodnunk, még ha vakon is.
- Otthonos.
Mac is talpig bőr felszerelésben keveredett mellém a vezető ülésről, kezében az ékszerekkel dugott páncélostáskával.
- Mit vártál? Rózsaszín szőrmébe burkolt kastélyt? Nem cukrot árulni jöttünk, hanem drogot venni, és lopott ékszert eladni. Pompás hely az ilyesmikre!
Felmértem a terepet, nehogy átverés áldozatai legyünk. Látszólag minden rendben volt a házzal, a mellette parkoló sportkocsival. Hamarosan lefékezett egy szürke dzsip Mac kocsija mellett. Gyémántként csillogott villogott szürke kárpitja, elsötétült ablaka egybeolvadt környezetével.
- Apád vérebei?
- Lehetne, hogy előttük mellőzd ezt a gúnynevet?
Kurta vigyora közben felkunkorodott szája széle. - Meglátom, mit tehetek!
Sas szemekkel bámultuk, hogyan mászott ki a hatalmas hátú, fehér bőrű, kopasz orosz. Sebhelyek, tetoválások sugározták róla a veszélyt, már messziről. Átható, üveg, és jégkék, átható tekintete vészjósló, fagyos, valamint kifejezéstelen. Egy sötét sportcipő, melegítő, meg egy szál atléta volt rajta.
A kocsiból még nagyjából négyen pattantak ki, mind a négyen gépfegyvereket szorítottak, hűséges kutyaként, kettesével követték a nem éppen maffiózós öltözetbe bújt férfit. - Vipera! A nevem Kobra.
- Üdv!
- Kígyók, tartsanak össze - csalt mosolyt saját szájára.
- Hát persze. Ő itt a csapattársam, Farkas.
- Az új fiú. Remek!
Mac bőszen állta a rideg pillantást, amit neki szegeztek.
- Menjünk is - lódultam előre a homokos terepen.
Nemsokkal mellettem a fiú követett, Kobra pár lépésnyire lemaradva kutatott árulkodó jelek után. A nagy vasajtót egyerős lökéssel belöktem, egyből a barátságtalan, kopár szobába. Magas dobozok tornyosultak előttünk, elrejtve a pinceajtót. Megkerültük a doboztornyokat, az egymásra halmozódó tárgyakat, amik elterelésül szolgáltak egy rendőrségi rajtaütésnél.
A pinceajtó már nyitva volt. Szemfülesen, csendben haladtam a barátságtalan, nyirkos lépcsőn, aminek a végén gyengén, halványan pislákolt egy kis gyertyafény.
- Megvagy még? - lestem vissza.
Társam végtelen, kék szemei átvágtak a sötétségen. - Fedezem a hátad!
- Kösz.
Az utolsó fokoknál elhalkultunk. Leértünk a túlságosan is ismerős kamrába, aminek a közepén egy asztal állt, két oldalt két székkel, a koszos, lepukkant falnál egy bordó kanapé, mellette egyik oldalt italos szekrény, a másik oldalt egy kínzó eszközökkel teli fiókos komód. Egy lámpa volt az egész retkes házban, itt, a teremben, közvetlenül az asztal felett lógva.
Ennek a nagy erejű, sápadt fénynek köszönhetően láttam az egyik széken ücsörgő, szivarozó fószert, akivel az adásvételt megoldom. Idegesen járt a lába, keze az asztalon, ahogy előregörnyedt. Helyenként látszódott pár őszhajszál kopott szürke hajában, pedig nem lehetett idősebb nálam két-három évvel. A húszas éveinek közepét taposhatta. Hátrább, mögötte, egy hasonló alkatú, csontos fazon dőlt a falnak, a félhomályban nem láttam tisztán az arcát.
Az asztalnál ülő azonnal felkapta a fejét magassarkúm hangos koppanására. Először megkönnyebbült érkezésemre, majd megijedt könyörtelen, fölényes pillantásomtól, amit apámtól örököltem, és annyiszor alkalmaztam. - Eljöttél... Én... Nagy megtiszteltetés a nagy Viperával, Vadász lányával üzletelni - mekegte remegve, pedig idelent nem volt annyira meleg.
Valószínűleg drogproblémákkal küzdött. Ismerem az ilyen embereket. Nagyon veszélyesek tudnak lenni, ha nem kapják meg a napi adagjukat, könnyen felismerhetőek a tüneteik. - Bla-bla-bla - húztam el minél jobban a szavakat, belé fojtva hálálkodó ódáját.
Rémület fogta satuba türelmetlenségem, meg a lezúduló gépfegyveresek, és az orosz maffiózó érkezése miatt.
- Nem szeretek vacakolni. Az időpénz - helyezkedtem el kényelmesen, amennyire csak egy ilyen rohadtul kényelmetlen széken ellehetett, keresztbe tettem kezem, lábam.
- Persze, hogyne.
- Térjünk a tárgyra!

[Folytatás a következőben]