[16. rész]

Sziasztok!
A folytatás ideje is elérkezett!
Visszajelzéseteket várom! <3

Cleo F.

**********

A családi fogadtatás után mindannyian visszaültünk az asztalhoz. Egyik oldalára én, velem szemben, a másik oldalra Jake. Magamon éreztem a kigyúrt, kopasz, egy-két számomra ismeretlen jelet megtestesítő tetoválással tarkított orosz maffiózó tekintetét. Ő ült mellettem, de volt itt minden nemzetiségű, és megjelenésű bűnöző, akiknek a pillantásaik, valamint figyelmük kicsit kényelmetlenné tették itt tartózkodásom idejét.

Mocorogtam is egyet párszor.

- A mai gyűlés igen fontos, és nagy esemény mindenki számára. A Vérengzők elleni tervet osztom meg mindannyiukkal, kedves egybegyűltek, amit történetesen én ötlöttem ki.

- Bökd már ki, Vadász! - sürgette türelmetlenül az orosz.

Szinte láttam magam előtt, hogy a kést forgatja a kezében.

- Bele is vágok, uraim! A fülembe jutott, hogy a Vérengzők, a közel keleti árunk kirablása után jó áron eladták azt az ázsiaiaknak.

- Az ázsiaiaknak? - csattant fel valaki hátulról. - Olcsóbban, mint mi?

- Sokkal olcsóbban! - válaszolta apám idegesen.

- Ezt a pazarlást!

- Egy hatalmas rajtaütést terveztem a nyomorultakra, amivel kiiktathatjuk őket egy ideig a forgalomból.

- De meddig? - morogta Jake. - Ezek szívós rohadékok, egytől, egyig.

- Nyugalom, Musztáng! Erre is kitérek!

A bátyám csak bólintott.

Látva apám rideg, hűvös arcának oldalát, komolyság áradt belőle. Még a játékos, gonoszkás szájmozdulata sem tudott meggyőzni az ellenkezőjéről.

- Mint tudjuk, a Vérengzők elsődleges pénzforrása az ázsiai "befektetők". Nos, értesültem az ázsiaiak legközelebbi üzletük helyszínéről, ahol ezt az egészet lebonyolítják. Egy tonnás árut készülnek átvenni.

- Egy tonnát? - hüledeztek a többiek.

Felemelt szemöldökkel csodálkoztam a férfiak túlbuzgóságán.

Egy tonna, nem a világ.

- Lecsapunk rájuk! Vérengzőnek álcázva magunkat!

- Hogyan?

Vadász hátra dőlt, ujjait össze fűzve maga előtt tartotta könyökeit az asztal sarkán. - Egyszerűen, barátaim! Csellel! - kis hatásszünet után, meggyőződött arról, hogy mindenkinek a tekintete rajta pihen, belekezdett. - A Vérengzők nagyon furfangosak, ahogy azt mindenki tudja ebben a teremben. Nekünk viszont még jobban annak kell lennünk! Túltenni a képességeiken, és ez, ez az ötlet lesz az, ami megvalósítja nekünk azt, amire olyan rég várunk. Háttérbe szorítani a Vérengzőket.

Felcsigázott a szónoklat.

Jake-et is érdekelte, azonban túlságosan belemerült a saját elméjének mélyére, hogy észrevegye, hogy figyelem, reagáljon, adjon magáról valami életjelet, esetleg képes legyen viszonozni a már lyukat égető pillantásomat.

Szemforgatva fordultam vissza apámhoz.

- Lecsapunk arra a szállítmányra. Vérengzőnek kiadva magunkat. Egyik korábbi akciónk során beszereztünk pár fegyvert, és ruhát a Vérengzőktől. Elegendő lesz mindenkinek.

Ezalatt a rész alatt elidőzött a szemkontaktusomban.

Tudom, miről beszél. Hisz törzs része voltam az akciónak.

Mondhatni, én vezettem.

Az ujjam köré kellett csavarnom az egyik fiatal tagot az egyik félreeső városban, elég messze innen. Heteket töltöttem azzal, hogy ez sikerüljön. Tizenöt éves koromban történhetett ez, ha memóriám nem csal, és elég pontos. Márpedig az! Amikor éjjel mindenki elaludt a bázison, valamint kiszemeltem is, egy bulizós éjszaka után, annyi volt a dolgom, hogy beengedtem a kívül várakozó egységet, akiket apám küldött.

Megöltünk mindenkit a házban, egy élő szemtanú sem maradt. Ekkor találtam rá a szertárukra, és jónak láttam felmarkolni párat ebből-abból, hátha jól jöhet még.

Igazam lett!

Feljebb tartottam az államat, ezt a tényt hallva.

- Az ázsiaiak azt hiszik, hogy a Vérengzők voltak, és megszűnik az első számú bevételük.

- Nem lesz keretük a fegyverekre, a lőszerekre, semmire! - dünnyögte magában mellettem valahol egy elég akcentusos pasas. - Briliáns!

- Köszönöm, Frederich! - bólintott apu. - A tetoválásokat úgy gondolom, felesleges "felrajzolni". Láthatatlanok maradunk, és a rejtekből támadunk, mindannyian.

Tudtam, hogy jobb, ha ebből a buliból most kimaradok. Éreztem. Egy benső hang súgta.

- Nem egészen! - kotnyeleskedtem bele.

Persze minden térfigyelő kamera tekintet, amikhez egy bűnöző tartozott, megvetően figyelt, felhorkantásuk után.

- Mire gondolsz, Vipera? - incselkedett apu gondolkodó arccal.

- Számítanak ránk! Tudják, hogy megyünk! Készülnek! Ne adj' Isten, még ők is ugyanígy összeültek, és fondorlatoskodnak, ahogy mi! Ismerjük a Vérengzőket! Ravaszak, mint a rókák, figyelnek, és lecsapnak a megfelelő pillanatban, akár a keselyűk.

Felálltam a székből, idegőrlő másodpercek közben kerültem meg apám székét, léptem az asztalához, háta mögött, amin italai sorakoztak. Egy finom, francia bort vettem elő, abból öntöttem tele két poharat, egyet viszont selymes pezsgővel. Ismerem az apámat, ő ezt szereti.

Meggyőződve róla, hogy a teret több felesleges hang nem tölti be, csupán a folyadékok csobogása a pohárba, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak elégedetten.

Visszaléptem a családom háromszögébe, szétosztottam a poharakat hármunk között. Bátyám egy hálás mosolyt fakasztott szájára, apa biccentett, ahogy átvette a hideg, ujjaimat lehűtő poharat.

- Folytasd!

- Khm! Uraim, gondoljanak bele! Minden erőnket kiküldeni a harctérre, egy

meggondolatlan tett lenne! - szabadultam ki apu rabul ejtő kék szemeinek fogságából, hogy a tagok jól láthassák arcomon, nem tágítok, nem hagyom, hogy baklövést kövessünk el.

- Védelem nélkül maradunk, védtelenek. Akkor tudnának lecsapni a Vérengzők csapatai. Kifosztanának, megölnének, és had ne soroljam... Azt gondolom, - kényszerültem vissza apa lágy tekintetébe - egy válogatott, profi csapatot kéne kiküldened a terepre! Egy olyan ember álljon az élén, aki ért a vezényléshez! Akiben megbízol.

Virgonc vigyorral ivott a pezsgőjébe, elismerően grimaszolt, ebből mutatott egy kicsit a többi "haverjának", üzlettársának is, amolyan "Igen, erre gondolhattatok volna ti is! Hiába, az én lányom!" kategóriájúval.

Beiktattam egy korty bort a beszédembe, mivel megszomjaztam. A bor hidegen csúszott végig a torkomban, nyelvemmel ízlelgettem a finomságot.

- A tetoválások felrajzolásáról másképp vélekedek. Egy ilyen kockázatos lépésben veszthetünk el embereket! Ez nem titok, mind tudjuk! Remélem - tettem hozzá gyengébbek kedvéért. - Az ázsiaiak azonnal a tetoválást keresnék, és pórul járnánk, ha nem találnák meg. Még ők is beszállnának a mi kis civakodásunkba. Háborúnkba, ha úgy tetszik! Mondhatnak bármit, ez a meglátásom!

A nagy, "főnöki" szék háttámlájára könyököltem, egy kicsit pimaszan is vigyorogtam a közönségemre. Hamarosan lomha, büszke taps verődött vissza a falakról, megvisszhangoztatva a teret.

- Bravó! - kiáltott jókedvűen apám. - Tökéletes, Vipera! - biccentett elismerően, ez még csak a kezdete volt annak a kezdeti örömnek, amit kapni szoktam. Büszkeségét leginkább négyszemközt, esetleg hat között, mikor Jake velünk van, szokta kifejezni.

- Nagyon jó meglátás! És kit jelölnél ki vezetőnek?

- Jake-et. Nem kérdés! Profi, és emellett a fizikuma is rendben van, az agya is, ha néha ki is hagy működni!

- Ó, még elpirulok! - piromkodott Jake.

Ennyivel le is tudtuk a személyeskedést, a családi ügyeket. Apu az orrunkra kötötte, ahányszor csak tudta, hogy a fejünkbe verje: "A gyűlésre nem való a családi élet!".

- Hallották uraim, így lesz, ahogy a hölgy, valamint én kiterveltük! Remélem minden világos!

A gyűlés további részében drogügyletekről, a saját klubbunk pénzügyi helyzetéről, újabb táncosnők és ribik beszerzéséről tárgyaltunk. Nemsokára mindenki kiment, és csak mi hárman maradtunk bent.

- Örülök, hogy itt vagytok, gyermekeim! - örvendezett gyermeki mosollyal.

- Hát még mi!

- Jake, fiam! - fordult az említetthez. - Milyen a szabadság?

- Jó! Jó, igazán jó!

- A Pajzs? - jött a gyors váltás, és a kérdés, nekem. - Mik a fejlemények?

- A kaszinót megkopasztottuk, a tulajdonosának a markából tíz kocsit szereztünk, és temérdek pénzt...

- Gratulálok! Gondolom Jake, te is részt vettél az akcióban!

- Ja! És egész jól kijöttem azzal az új gyerekkel is!

Basszus!

Vadász elől titkolni szerettem volna egyelőre Mac-et. Azon voltam, hogy ne derüljön ki, persze Jake-nek elfelejtettem erről szólni. Az sem volt biztos, hogy bekerül, de most, hogy megtörtént, ingatag alattunk a talaj a köztünk lévő zűr miatt...

És erre a bátyám benyögte!

Nem tudott róla, oké! ÁÁÁÁ!

- Új gyerek? Bevettél egy új tagot? - kérdezte csodálkozva, magas oktávval a szőke férfi.

- Igen.

- Ó! Megértem, hogy nem szóltál! - vigasztalt, látva, mennyire kellemetlenül érzem magam. - A te bandád, nem tartozol nekem magyarázattal, én meg nem kérhetlek számon.

- Ühüm!

- És milyen? Jó?

- Vérprofi! - füllentettem. Már ha ezt annak lehet nevezni.

- Értem! - bólintott mereven, robotiasan. - Mi lenne, ha maradnátok ma estére?

Hevesen ráztam a fejem. - Nem, én hazamennék! A tegnapi akció óta egy szemhunyásnyit sem aludtam, na meg nyűgös is vagyok! De Jake maradhat...

- Nem szeretnék! A húgommal tartok haza!

- Semmivel sem győzhetnélek meg titeket, igaz?

- Semmivel - vágtuk rá egyszerre.

Megnevettük a dolgot. Beszélgettünk, és beszélgettünk, kora estig, aztán végül beugrottunk szétnézni apu lakásába, onnan pedig végre haza.

****

- Parkolj le itt! Kiszállok, hogy bemehess a garázsba!

- Elől menjünk?

- Igen - bólintottam.

Leállította a motort, megszűnt az altató masszírozás. Tudtam, hamarosan ki kell lépnem a fagyos levegőre, én meg nem hoztam magammal kabátot. Nem nagyon beszélgettünk a hazafele úton, inkább kifelé néztem. Eszembe jutott Mac is.

Az a csók! Ahw!

Megrázkódtam Jake szavára.

- Mosolyogj, cicavirág! Ráncos leszel, ha nem mosolyogsz!

- Mióta lettél ilyen bölcs?

- Tíz másodperce!?

Megrándult a szám sarka, olyan mosoly féleséget kicsikarva magamból. Kivágódtam a járdára, bezártam az ajtót, Jake pedig behajtott a mélygarázsba. Onnan is fel lehetett menni egy lifttel, de szerettem volna inkább elől, a recepción keresztül menni.

A galériával könnyen összetéveszthető falakon, amiknek bordó színe passzolt a padlóhoz, rengeteg festmény, tájkép, portré díszített, a háttérben kellemes zene morajlott, este tízig. A több, talán tíz személyes, tiszta liftben állandóan mennek a mai slágerek, néha a kedvencem is becsúszik. Akkor átkozom a vacakot, miért nem lehet hangerőt állítani rajta. Ez a düh akkor is előtör belőlem, amikor egy utált zeneszám játszódik le éppen.

Fáradtan szuszogtam, alig bírtam állni. Ugráltak az izmok a lábamba, azt hittem, mindjárt összeesek. Lassú, lusta leheletem az arcom elé gyöngyözött egy kis felhőben. Szétnéztem a feketeségbe öltözött utcán, de senki nem láttam. Megmoccanó kukát sem láttam, amit egy patkány, vagy kóbor macska lökött volna arrébb, nagy csörömpölést keltve.

Megnyugodva, laposakat pislogtam. Azért, hogy ne aludjak el, méregettem a hatalmas épületet. Alig vártam, hogy az ágyamba fekhessek.

A semmiből két durva, erős kar karolt át, és mielőtt sikíthattam volna, az ismeretlen letakarta a számat, és egy pisztolycsövet nyomott a derekamnak. Hideg lehelete beszaladt a pólóm alá.

Mi a franc...?

- Egy szót se, te ribanc! - súgta a fülembe. Körmömmel mardostam a csuklóján lévő vékony kabátot, ezzel felszakítva azt, és meglátva a tetoválásának töredékét, ami a csuklójától a válláig fut, furcsa motívumokkal futtatva. - Jól látod, Vérengző vagyok!

Picsába!

- Üzenetet hoztam! Rugótól!

Rugó? Na ne!

A Vérengzők főnökétől?

- Elfuthatsz, kislány! Futhatsz, de nem menekülhetsz! Elkapunk... és gondolom nem kell mondanom, mik várnak rád akkor!

Dünnyögve mocorogtam most már, a higgadtságomat "eldobtam" a francba. Kicibáltam magam a karjaiból, olyan irányba löktem el, a pisztollyal együtt, hogyha elsütné, akkor ne találjon el a golyó. De nem tette.

Miért is tenné? Lassan, fájdalmasan akarnak engem megkínozni.

Zihálva csapódtam a betonnak, csapzott hajam az arcom elé hullott. Mire kibogoztam alóla az arcomat, addigra eltűnt a támadóm, mintha a föld nyelte volna el. Sűrűket pislogtam, nagy, mély levegőket vettem, kisebb kihagyásokkal, annak érdekében, hogy szilaj, kalandvágyó, adrenalinittas szívem megnyugodjon.

Akkor tudtam igazán, amikor a bátyámat láttam felém rohanni.

[Folytatás a következőben]