[18. rész]

Sziasztok olvasók!

Itt is vagyok a folytatással! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval komizzatok, pipáljatok bátran! Jó olvasást!

Cleo F.

**********

A behemót utazótáskámba az utolsó lényeges ruhadarabot tuszkoltam befelé, több-kevesebb sikerrel. Egy vékony felsőt akartam betenni, ami olyan hasmutogató... fogalmam sincs, miért akartam ilyen ingerlő darabokat magammal vinni oda, Mac házába, de azt tettem. Sikerült becipzáraznom a táskát, indulás előtt alaposan körbenéztem.

A szobám minden egyes szegletét az emlékeimbe véstem.

Ki tudja, mikor jövök vissza? Egy hét? Pár nap? Egy hónap?

Nem szívesen hagyom itt a házat a fiúkra, de tudom, nem csapnak bulikat, nem hoznak fel lányokat, ha meg igen, nem a szobámban csinálják az ágyamon.

Legalábbis, remélem... Különben szörnyű halált halnak!

Két nap!

Két nap múlva, Jake elutazik apámhoz Los Angeles-be, hogy felkészítse a csapatot az akcióra, amivel lecsapnak a Vérengzőkre. Phil és Cody pedig hazamennek a saját lakásukba. De addig, az én szép házam legénylakás stílusba fog átcsapni.

Grr!

Megcsóváltam a fejem.

Kecsesen elsiettem a fürdőbe, hogy utoljára megnézzem a viseletemet. A hajammal játszadoztam út közben, aztán abbahagytam, amint megérkeztem a tükör elé. A vörös magas sarkú nagy mértékben magasított rajtam, lábaim formáját kiemelve egy farmer rövid nadrág takarta a lényeget, a többit viszont szabadon hagyta a kíváncsiskodó, éhes szemek előtt. Egy V kivágású vörös pólót vettem fel kíséretnek, ami már csak hab volt a "vörös tortán". A számat ribancpiros rúzzsal kentem ki, a hajamat pedig egy ugyanolyan árnyalatú hajgumival fogtam lófarokba.

Elégedett voltam magammal, a tükörből visszanéző, magabiztos Katherine Ambrose látványával. Szöges ellentéte voltam a tegnap esti énemnek... a megszeppent, meglepett felemnek.

Visszamentem a hűvös szobába. Nem tudtam, mikor indulunk, ennek megfelelően gondolva, van még időm, elszívtam egy cigit odakint. A város ilyenkor olyan, mint bármelyik más. Nappal a fények leereszkednek, mintha nem is Vegas lenne. Kocsik, motorok zúgása, dudálások a dugóban, a piros lámpánál... semmi hangos zene, vad partik, vagy ilyesmik.

A Pepsis hamuzómban elnyomtam a csikket, és percek alatt lent voltam a nappaliban. Először alig bírtam megmozdítani a táskát, de utána a hátamon egész jól bírtam. A fiúk a nappaliban gyülekeztek. Jake félpucéron, kómásan majszolgatta a reggelijét, Phil veszekedett valamin Cody-val, ha tippelnem kéne, valami autó vagy női ügyről. Mac, mindenkitől távolabb ácsorgott. Maga elé maradt, lába türelmetlenül, ritmusosan járt.

Ezt mind abbahagyta érkezésem láttán. - Jó reggelt!

- Nektek is! - köszöntem egyszerre mindnyájuknak.

- Kat! - biccentett a két rosszcsont a kanapéról. A veszekedés elcsitult, aztán megint felmorajlott, már sokkal halkabban, min azelőtt.

- Hogy aludtál, húgi?

- Jól - feleltem, közben a táska a padlón landolt. - Kiütöttem magam!

Mellé kocogtam, beletúrtam a hajába, családias puszit nyomtam a homlokára. Ő csak nevetett, vad hajborzolásán, amit végeztem. - Örülök, hogy egyben vagy - karolt át erősen, a szusz majdnem kiszorult a tüdőmből. - Kérsz? Omlettet csináltam!

Válasz nélkül a fejemet csóváltam.

- Nem vagy éhes?

- Nem igazán, Jake! Majd eszek később! Egy kávét azért meginnék!

- Helyes!

- Van még annyi időnk? - kérdeztem egyenesen Mac szemébe nézve.

Mosolyogva bólintott.

- Oké.

Nekiláttam a kávém ízesítésének. Háttal álltam a férfi seregletnek, lelki szemeim előtt azonban láttam, Mac mennyire bámul, Jake mennyire bámulja a kajáját, Codyék pedig mindjárt összeverekednek. A bátyám imádott enni. A bűnözés után a második kedvenc elfoglaltsága. Utána meg az alvás...

Ez kapóra jött nekem, ugyanis elég kellemetlen lenne, ha látná Mac-et, amint stíröl hátulról, aztán elölről is. Ismerem Jaket. Hiába kezdi megkedvelni őt, még Philt is leütné, ha látná, hogy rám moccan, nem hogy Mac-et!
Félek belegondolni!
Lassan, nyugodtan ittam a kávémat, letelepedtem a bátyám mellé. Hangosan csámcsogott, nevettem rajta, mint máskor. Igazából, hiányozni fog. Máris elmegyek, mikor ő megérkezett. Elég gáz!
Felpillantottam Mac-r. A kanapén veszekedő "házaspár" mögött szobrozott. Bámult. Nagyon bámult.
Még sem volt jó ötlet a ribancpiros szett?
- Éhes vagy? - kérdeztem halkan.
- Nem. Nincs étvágyam.
Megrándultam. Kis fészkelődés után a kávémra szegeztem a tekintetem. - Nem vagy egyedül!
- Jaj, srácok, ne legyetek már ilyen gyászhuszárok! - csattant fel a testvérem. Átkarolta a nyakamat, és meghúzta párszor a copfomat. - Két nap múlva visszavágunk azoknak a szemeteknek! Megbosszullak, húgi! Senki sem szórakozhat veled, nem fenyegethetnek, nem törhetnek az életedre! Ha mégis megteszik, hát akkor nagyon hülyék! Nem tudják, hogy van egy behemót bátyád!
A szám, fagyos merevségéből felengedve, félmosolyra húzódott. Jake mindig is fel tudott vidítani a hülyeségével, vagy a vigasztalásával egy pillanat alatt. Immár derűsebb hangulatban fetyelgettem a kávémat.
Most nem akartam azon agyalni, hogy fognak visszavágni a Vérengzők, amiért egy ütéssel a földre küldtük őket. Próbáltam a pillanatnak élni, kihasználni az utolsó, itthon töltött perceket. A TV-ben meghallgattuk a híreket, és persze, hogy futótűzként elterjedt a péntek esti rablásunk. Bár a tulajdonos, Dennis nem válaszolt a riportfelkérésre, a májamat büszkeség töltötte el, még ha keseregtem is a távozás miatt.

****

- Minden megvan?
- Igen - feleltem. Lehajoltam, hogy felvehessem a táskámat, de Mac megelőzött.
- Hagyd! Viszem én!
Egy másodpercre összenéztünk. - Ó! Köszi!
Indulásra kész voltam. Phil-től és Cody-tól már elköszöntem. Csak a bátyám maradt hátra.
Jake, térdnadrágjának zsebébe dugott kézzel feszengett, mezítelen lábakkal, kedvenc, fekete pólójában. Halvány körvonalú koponya mintás felsője alatt kidagadtak az izmai, a muszklija majd felszaggatta a póló ujját. Mosolya őszintén csillogott az arcán, vidámsága átterjedt a szemére is.
Lábujjhegyre emelkedve szemmagasságba kerültünk, gond nélkül átölelhettem. Kellőképpen el szerettem volna búcsúzni a bátyámtól. Karjait körém zárta, szorosabban ölelt, mint valaha. Féltett. Éreztem a félelmet a boldog ölelésben, a keserűséget, a magányt. - Szeretlek, Jake!
- Én is téged, Katy!
Beleszippantottam a levegőbe, dezodorjának, férfias parfümjének illata csiklandozta az orromat, jólesően, nem olyan durván. Mindig csodálkozom, hogy nincs barátnője. Megkaphatna bárkit, akit akarna, akkor nem értem, miért van egyedül. Egy család vagyunk, bűnös életet élünk, tehát tudom, nem fér bele egy kapcsolat. Bármennyire is próbálkoznánk, a kötelesség közbe szólna. Még akkor sem működne, ha egy hozzám hasonlóval kezdenék.
Kiléptem bátyám öleléséből. A vállába boxoltam, ő meg picit erősebben az enyémbe. Nyávogás, sziszegés nélkül bírtam. Elvégre, vele nőttem fel, megedződtem az évek alatt.
Szóra nyitottam a számat, ahogy Mac-hez fordultam, telefonom dallama félbeszakított, belém fojtotta a szót, mielőtt elkezdhettem volna. A szívem kihagyott két ütemet. A szokásos csengőhang, a Serial Killer visított fel, a készülék farzsebemben rezegve masszírozott.
Vadász?
- Te felhívtad őt? - suttogtam felháborodva a bátyámnak.
- Amúgy is megtudta volna!
Be kellett látnom, hogy igaza van... De mégis, minek hívta fel?
Villámgyorsan előkaptam a telefonomat, csakugyan az apám neve villogott a képernyőn. Homlokomon összeszaladt pár ránc, de végül is, felvettem. - Igen?
- Hogy vagy?
Mindenféle köszönés, nyugodt, kimért beszéd körítése nélkül, mellőzve a "Viperázást", a lényegre tért.
- Ö... Jól vagyok!
- Hallottam a tegnapi esetről!
Azt mindjárt gondoltam! - küldtem gyilkos pillantást Jake felé.
- Na igen, sajnálom Vadász, hogy nem kaptam el!
- Ne foglalkozz ezzel! - szólt szigorúan. Ilyenkor jobb, ha meghunyászkodom. - Azt akarom, hogy biztonságban légy, Vipera!
- Tudom - nyögtem kínomban.
- Musztáng említette, hogy elmész az új taghoz.
A fejemet fogtam.
Persze! Miért ne hagyta volna ki a történetnek ezt a részét?
JAKE, AZ ISTEN SZERELMÉRE!
- Igen. Musztáng és... az új srác ragaszkodik hozzá! - átsiklott figyelmem Mac-re. Most ugrott csak be, hogy nem választottunk neki fedőnevet.
A picsába azzal is!
Mac-et láthatóan nem zavarta, hogy róla van szó. Sőt, még tetszést is felfedeztem az arcán. - Helyes! Azt ajánlom annak a fiúnak, hogy vigyázzon rád, neked meg azt, hogy vigyázz magadra! Nem szeretném, ha még egy ilyen előfordulna!
- Rendben.
- Tudom, hogy nem tehetsz róla! De tudtommal te vagy a Vipera! A legkegyetlenebb nő, akit ismerek! Senki sem küldhet padlóra, mert nem tudnak. Acél kemény vagy, a képességeid pedig kiválóak. Ne hagyd magad!
Hűha! És még egy hűha!
Vadász elég ritkán dicsér, főleg ilyen hosszan. Szinte egy ódát írt. Hallgatva őt, eléggé sokat gondol rólam.
Élesen beszívtam a levegőt. Elfelhősödött arcomról elszállingózott a rosszkedv.
- Értettem, Vadász!
- Értesíts mindenről!
- Rendben! További szép napot, Vadász!
- Remélem meglesz!
Kinyomta.
Mérges volt rám. Apám nem szereti a pontatlanságot. A precizitást, a maximális teljesítményt. Én meg elszúrtam, alaposan elbaltáztam. Visszacsúsztattam a mobilomat a helyére. - Menjünk!
Egy szó nélkül követett kifelé Mac. Lendületemet sajnos a liftre való várakozás, valamint az utazás is elvette. A bezáródó ajtók között, a kis résen láttam a bátyámat, karöltve a két társammal, aztán az összecsukódó ajtóktól megszűnt a kilátás. Lekókadt fejjel öleltem át magam, számoltam a másodperceket, amíg leértünk a mélygarázsba.
Imádkoztam, hogy Mac egy szót se szóljon, és nem tette. Látta rajtam, mennyire nem vagyok hangulatomnál. Kirontottam a liftből, egyenesen a betonra. Beton vett körül mindenfelől. Néhány oszlop magasodott az kocsik között, elválasztva egy-egy kocsisort, de semmi több. Alig volt húsz autó a garázsban.
Hála az égnek! - lélegeztem fel.
Meg sem kérdeztem, melyik Mac kocsija, csak mentem utána. Sikerült véka alá rejtenem a döbbentségemet. A döbbenetem abból eredt, hogy Mac lefékezett egy gyönyörű, szürke SUV mellett. Tátott szájjal meredtem a kocsira gondolatban. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kocsija van.
Betette a csomagomat hátra, a csomagtartóba, majd visszajött, hogy kinyissa az ajtómat. Megvárta, míg beülök, aztán a másik oldalt a vezetőülés oldalán beszállt, hogy birtokba vegye azt. Kellemes illat járta át a járművet. Különleges illatosító lógott a visszapillantó tükörben, mellette egy kereszt medálos nyaklánccal. Nagyon megtetszett az ékszer, nem tagadom...
Lassan kigurultunk a helyünkről, aztán már úton is voltunk. a hideg üvegnek dőlve vártam, hogy megálljunk. Pihenés közben kattogott az agyam, megigéző, kék szemei néha megtaláltak, hogy leellenőrizzenek.

[Folytatás a következőben]