[17. rész]

Csáó mindenkinek! Meg is hoztam a folytatást! Remélem örültök!;)

Jó olvasást! Kommentben továbbra is várom a véleményeket!

Cleo F.

**********

- Nem láttad az arcát?

- Hanyadjára mondjam el, Jake!? Nem!

Tenyeremmel körbefogtam a forró csészét, szagolgattam az eperillatú gőzt, ami felereszkedett belőle. Hálás voltam Phil-nek, amiért főzött nekem egy kis teát. Megnyugtatott.

- Mondott valamit? 

Cody kérdése lágy volt, és cseppet sem tolakodó. 

- Kussolj ribanc, stb. Azt biztosra tudom, hogy Vérengző!

- Honnan?

- Láttam a tetoválását! A karján!

Igazából, csak egy darabja volt. A tetoválás a csuklótól egészen a vállig felfut, különböző motívumokkal.

- A rohadékok! A mocskos szemétládák!

Jake ki volt akadva, de nem kiabált. Inkább motyogott. Újra és újra végigmért, nem esett-e bántódásom. Egy farmerroncsolódással megúsztam. Igen, a farmerom alja tönkrement, így is ez számított a legkevesebb bajnak. Mac a háttérben állt, mélyen a gondolataiba merülve. Egyszer sem szólt, csak a fejét törte valamin.

- Ez baj! Tudják, hol lakunk!

- Mit tehetnénk?

Phil is a gondolatainak erdejében járt, kocogtatta az állát, csettintésére kicsit ugrottam a helyemen, majdnem kilöttyintve a forró teát, amit eddig szürcsölgettem. - Megvan!

- Mi van meg?

- Kitaláltam valamit! Mi lenne, ha őrséget állítanánk? Valaki mindig fent maradna, és mikor megpróbálnak betörni, kinyírjuk őket!

Cody vonakodva bólogatott, Jake azonban lejátszotta maga előtt a képsorokat. Az arcán láttam, hogy nem egy jó terv elevenedett meg a szeme előtt.

- Nem kellene megvárni az utolsó pillanatot!

Először azt hittem, a testvérem szólalt meg. Tévedtem. A nappali végén Mac állt elő valamilyen ötlettel. Elszánt, rendíthetetlen arccal nézett szembe társaságunkkal, kicsit tovább időzve rajtam.

- Hanem?

Jaken láttam, hogy kezdi érdekelni a dolog. Főként az, hogy a "gyerek", ahogy ő nevezi, milyen tervet eszelt ki.

- Most már tudjuk, hogy a célpontjuk Kat! Egyszerű a megoldás! El kell rejtenünk a kíváncsiskodó szemek elől! A lakásból legalábbis tuti, hogy el kell vinnünk! Tudják, hol vagyunk, bármelyik pillanatban ránk törhetik az ajtót, füstbombával, és mindennek vége.

- Mond valamit! - jegyezte meg Cody.

Elengedtem a fülem mellett javarészt, amivel mellettem Phillel susmorogtak, és teljes figyelmemet Mac Grey-nek szenteltem. Ahogy a bátyám is, főnökös elterpeszkedéssel hallgatta a srác agyában megfontolt tervet.

- Hová vihetnénk?

- Hozzám!

- Hozzád? - ismételtem rémülten.

A bátyám még mindig higgadtan ült, tőle nem megszokott módon, ez pedig csak dobott az idegességemen, sőt, egyenesen pipa lettem.

- Engem nem ismernek, talán még nem is tudnak rólam! - magyarázkodott hosszasan a szemeimbe, mégis többször, hosszabb időre a bátyámat választotta beszélgető partnernek. Elvégre, tőle kellett elkéresztetnie. - Praktikus megoldás lenne! Egy percre sem hagynám egyedül. Ha megyek valahová, viszem magammal.

- A nyílt terepen veszélyesebb lehet!

- Lehet! - bólintott, igazat adva a mereven koncentráló Phil-nek. - Viszont folyamatosan figyelném a visszapillantóból, hogy követnek-e, nem engedünk be senkit a lakásba, és ha kell, egy hétig nem alszok egy szemhunyásnyit sem! De tudom, hogy Kat-nek kell egy kis levegő, szóval... néha elengedem egyedül, természetesen teljes fegyverzetben!

Megrökönyödtem a szenvedélyen, amivel mondta mindezt. Komolyan gondolta. Halálosan. Sóhajtva emelkedtem a teám felé, mielőtt beleittam, a vöröses ital tetején láttam a meggyötört ábrázatomat.
Borzasztóan nézel ki, Kat! - tájékoztattam saját magamat. - Mint egy mosott szar...
Ezzel a hangulattal ittam a teába. Az ujjaim görcsösen szorították a forró bögrét, ami lassan pirosodott, mind a szorítás mind a hő hatására. Bele sem mertem gondolni, mi lesz, ha Mac-hez kerülök. Jobban érezném magam a bátyám mellett. Mivel rólam van szó, gondoltam, szóvá teszem aggályaimat, óhajaimat, sóhajaimat. - Nem lehetne, hogy a bátyámmal maradjak? - csattantam fel kérdően. A még mindig nyugodtan terpeszkedő Jake lomhán rám pillantott, a felvont szemöldökű Phillel és Codyval együtt. Mac kicsit késve követte szemük irányát, semmitmondó arccal, ami szintén dühített, nem csupán a bátyám túlzott nyugalma.
- Melletted sem lenne bajom - jelentettem ki egyenesen bátyám arcába.
Némileg manipulálni próbáltam. Na jó, beismerem, teljes mértékben azt tettem. Ha felhozódik benne a kihívás szelleme, minden emberfeletti makacsságot, merészséget bevetve próbálja bebizonyítani az igazát, és ez általában sikerül is. Szóval a dolgom annyi, hogy kiprovokáljam belőle, mennyire jó is valójában, sőt, annyira, hogy engem megvédjen, és szabad a pálya.
A várt fellángolás helyet egy gyengéd, féloldalas mosolyt kaptam.
Mi a fasz?
- Ez így is van, húgi! De nem tudok csak rád figyelni... Tudod, hogy szeretlek! Nem mentegetőzök, épp azért, mert te vartál a nyakamba egy elég tuti bevetést, ami profi melóval jár!
Ezek a megbeszélések, sőt, az ott elhangzottak szigorúan titkosak voltak, tehát csak utalgatni tudott a rajtaütési tervre, ami nagyobb részt nekem köszönhető volt. Képzeletemnek hála most a falba vertem a fejemet, és így egy egész házat romboltam le, pusztán a homlokommal.
- Ó! Igen, tudom - forgattam a szemem, ivás közben.
A forró tea jólesően mardosta a torkomat, visszatérő utóíze mint egy megfázás elleni gyógyszer, kellemes érzettel, édesen vonta be a számat.
- Ne haragudj, tesó! - tette vállamra a kezét Jake, hatalmas tenyerének köszönhetően majdnem az egészet belepte vele. - Találunk megoldást!
- Én már találtam - horkant fel Mac. - Van valami kifogás ellene?
Most már tényleg azt hittem, Jake-nél kihúzta a gyufát. Vele senki nem engedheti meg ezt a hangnemet, főleg nem ez a "kölyök", vagy "gyerek", ahogy ő hívja. Kihívóan farkasszemes csatába kezdtek, mire minden elhalkult. Vibrált, szikrázott közöttük a levegő, főleg a magabiztos Mac részéről. Túlságosan is, ha lehet ilyet mondani.
Jake megint egy baszott vigyorral rendezte le a dolgot.
Ne már! Ez meg mi?
Valójában azt éreztem, tetszik neki a tüzes srác viselkedése. Elképesztett, mekkora változást tettek meg alig pár nap alatt, a kínzó, börtönben töltött, civakodó, merényletes időszak és emlékek ellenére. Egész jól megbarátkoztak egymással, ami meg nekem rohadtul nem tetszett.
Hogy miért?
Mert a bátyám többször ad igazat neki, mint nekem. Nekem, a saját húgának! Még ha sokszor nem is mondja ki, gondolatban biztos megjegyzi a szemrehányó mondatot: "Mac-nek van igaza!". Jobb a helyzet, mintha egymást gyilkolnák, de most komolyan... ezért miért kell öribarinak lenni?
Felfoghatatlan az egész. Kész őrültség. Lehetetlen!
- Nincs, Mac, nincs!
És most meg a nevén szólítja?
Annyira megilletődtem, hogy majdnem magamra borítottam a forró epres teát. Menedékért ránéztem a két jómadárra, akik szokás szerint kimaradtak a beszélgetés túlnyomó részéből. Phil a körmét kezdte nézegetni szúrós pillantásom elől menekülve, Cody pedig mindenfelé nézett, még a plafonra is, csak rám ne kelljen.
- Akkor így lesz? - kérdeztem hangosan. - Mac lesz a testőröm?
- Igen, úgy néz ki - bólintott Jake. - Megfoglak látogatni, ígérem! Hívlak is, meg minden...
- Ez fasza! - dőltem hátra tehetetlenül. - És ti? Itt maradtok?
- Mint mondtam, én nem. Cody és Phil pedig hazamegy! - nézett az említettekre ellentmondást nem tűrő pillantással. - Világos?
- Mint a Nap!
- Ja.
- Ajánlom is! - szegte fel az állát Jake. - Na! Valami kérdés?
Mac undorítóan öntelt, örömteli, győzelemittas képétől rosszul lettem, amint megláttam. Egy házban, vele... családi kopó felügyelet nélkül, ( azaz Jake nélkül ) ennek a dolognak szex lesz a vége. De még milyen!
Lejjebb csúsztam a kanapén.
Minden összejött. Mintha direkt ő tervezte volna meg ezt, hogy elvihessen a házába. Grr!
- Holnap már elvihetném. Minél hamarabb, annál jobb!
- Lassan a testtel, szépfiú! - vágtam közbe. - Ilyen hamar?
- Szeretnél a Vérengzők martaléka lenni, vagy sem? - kérdezte Jake komoly arccal.
Ezekben a helyzetekben érzem, hogy engem figyelmen kívül hagy.
- Persze, hogy nem! De...
- Akkor ezt megbeszéltük! - csapta össze a tenyerét Mac, lezárva a beszélgetést.
Jake pedig összesítette a történteket. - Holnap elmész ehhez a gyerekhez, és vigyázol a puccos kis seggedre! Ennyi a feladat!
Ez a hullámhossz, mint említettem, kurvára bassza a csőrömet. Ketten leigáznak engem, és ide-oda rángatnak. Nem tehetik ezt velem!
Feladtam a győzködésüket. Lelöktem a takarót magamról, letettem a bögrét. Minden tekintet kíváncsian követte a mozdulataimat, magyarázatra várva. Nekem ehhez erőm, sem időm nem volt. Meg kellett nyugodnom. Ehhez pedig a legjobb mód, egy jó, erős cigi. Vagy kettő...
Felpattantam a szófáról, és a szobámba készültem ügetni. - Jó éjt, főnök!
Ekkor bezzeg tud köszönni az a két agyalágyult!
Gyilkos pillantást kiosztva kettejük között dübörögve indultam meg az erkélyre. A hajnali órák félhomálya várt. Las Vegas, a város, ami sosem alszik, akárcsak New York, most élte "virágkorát", vagy inkább már a végét. A részeg, kicsit becsiccsentett milliárdosok az utolsó körüket játsszák, az egyszerű emberek elszállingóznak a milliárdosokkal együtt, mivel ha ők nem játszanak, nekik nincs mit nézniük.
Dühödten nyúltam a gyújtó, és a cigis doboz után. Egy szálat húztam ki a sok közül, remegve meggyújtottam. Nekidőltem az ajtónak, az első, letüdőző szívás után a fájó fejemet kezdtem masszírozni.
Mitévő legyek?
Nem tudok úgy sem tenni semmit, mert a bátyám és Mac rendelkeznek a fejem felett.
A vállaimon éreztem a láthatatlan terhet. A következő, és az azutáni nikotinadag után a nyugalom, a cseppnyi higgadtság szétterjedt az ereimben, egyúttal a végtagjaimban is.
Ezt a "nyugodt vizű tavat", ami jellemezte a lelki állapotomat, megzavarta egy igen nagy hurrikán közeledése. - Minden rendben?
Az abszurd kérdés feltétele még hagyján dolog volt, de hogy csak úgy, mint egy kis királyfi, bejön a szobámba, besettenkedik mögém, az felháborító. Mac jelenléte mögöttem, majd mellettem még jobban az őrület határának szélére sodort.
- Persze! - válaszoltam éllel, és cinizmussal. - A legnagyobb rendben van minden.
- Most gúnyolódsz!?
- Á, dehogy! - fordultam oldalra, magamra erőltetett vigyorral.
Fekete hajába túrt, és elveszett azokkal a szép, kék szemeivel Vegas látványába.
Megráztam a fejem, tehetetlenül fújtam egyet. - Kérsz egy cigit?
Meglepődve tekintett rám, válaszol csak egy füstkarikát fújtam a képébe. - Kérek!
Szorgosan átnyújtottam neki a szálat, és meg is gyújtottam, mikor megtartotta szájában.
- Kösz!
- Szóra sem érdemes - sóhajtottam. A hamut belepöcköltem a hamutartóba, addig ő szívott egyet kettőt saját cigarettájába. A jól eső csend eddig tartott.
- Nem tetszik, hogy velem kell jönnöd. Igaz?
- Is.
- És még?
- Nem tudom - vallottam be félve. Oldalra pillantottam, kiskutya szemekkel, akaratlanul is könyörgést kinyilvánítva. - Tudod, nem minden nap rontanak rád Vérengzősök, fenyegetnek azzal, hogy megölnek, aztán itthon a képedbe vágják, hogy jobb lenne, ha elmennék!
A cigit leengedte, a kezével együtt. Elgyötörten mosolygott. - Bocs.
- Nem a te hibád! A Vérengzőké főképp - tüdőztem le egy kis füstöt, szünetet kérve magamnak. - Ebben nőttem fel. Terrorban. Az ő terrorukban. De most, valamiért jobban megrázott a... kelleténél!
- Jobb lenne lepihenned!
- Holnapra össze kell pakolnom - csóváltam ellentmondóan a fejem. - Kizárt.
- Ezek szerint... beleegyezel?
- Muszáj - közöltem vele hidegen. - De lehet, hogy megfontolom az ajánlatodat!
Bólintott.
Egy további szó nélkül elszívtuk a cigit, majd mikor bementünk, bejelentettem, hogy leléptem pihenni. Egy derűs kisfiúhoz hasonlított Mac, mikor megtudta, megfogadtam a tanácsát. 

[Folytatás a következőben]