[31. rész]

Kedves Olvasók!
Kezd fokozódni a történet, jól mondom, "írom"? Rugó bosszúállási szándékai egyre komolyabbak, és Katherine is tudja, hogy annak kell vennie őket, mert nem vaklárma. Felforgattatta a lány házát, elintézte, hogy nyomozás induljon belőle, nagyobb lángon égetve Kat lába alatt a talajt, ami lassan olvadni kezd a meleg helyzetektől.
A mai részről röviden annyit, hogy sokunk által kedvelt / nem kedvelt szereplőnk, Jake, felbukkan a színen, pont, mikor Mac megpróbálja Jake húgát lebeszélni egy szerinte őrült dologról.
Jó olvasást!
Cleo F.

**********

- Mitévők legyünk?

A cigifüst gömbkén vonta körbe négyes fogatunkat Mac kocsija mellett. Tehetetlenül dőltem hátra, szívtam a cigit cigi után, annyira ideges voltam a semmittevéstől, és hogy az a szemétláda megpróbálja megkeseríteni mindannyiunk életét. Nyilvánvaló, hogy ez a múltkori incidens az ázsiai nem vetett jó fényt ránk, hosszú évek után először vett célba engem a Vérengzők vezére, pedig születésem óta a begyében vagyok.

- Nem tudom - mondtam halkan Cody-nak.

Megértően megveregette a vállamat, Phil ugyanígy tett. Éreztem, hogy mellettem állnak. Velünk ellentétben nekem ez nagyobb megrázkódtatás, megpróbáltatás, mint nekik. Elvégre, a Vérengzők bűnöző szervezete épp olyan nagy, mint a miénk, olyan régi, csak a hatalmuk kisebb. Sok veszteni valóm van. Nem féltem a börtöntől, mert ha Jake kibírta, én is ki fogom, sőt, hozzá hasonló kiskirályként élnék bent... mégsem vágyom túlzottan rá, és ha választani lehetne, nem azt választanám.

****

- Meg akarnak félemlíteni - suttogta a fülembe Mac.

A kanapén ücsörögtünk, én felvont lábakkal, ő terpeszkedve, szorosan tartva mellkasán. A néma nyugalom örvényében a hajam végét fésülgette, a pólóm nyaki részénél kilátszódó bőrömet simogatta, felesleges, jóleső szavakat mormolva. Egyszer-kétszer nyomott egy puszit a vállamra, megborzongatva, vagy jólesően szusszantva erre.

- Kicsit sikerült.

- Kicsit?

- Nagyon kicsit - bújtam hozzá a biztonság kedvéért.

Kényeztető cirógatása nem lankadt. - Mihez kezdesz?

- Semmihez. Folytatom, ahol abbahagytam az életem. Szeretném... szeretném, ha elintéznéd azt a stricis ügyet, aztán rabolnánk.

- Rabolni akarsz? - csattant fel hangosan.

- Amazonas medál. Rémlik?

Ártatlan szemeimre ellenállhatatlanul ellágyult. - Jó ötlet ez?

- Persze! Ha azt látják, hogy rám ijesztettek, nyeregben fogják érezni magukat.

- Vagy jobban belehúznak, hogy az őrületbe kergessenek.

- Nem hinném. Mac...

- Nem, Kat, nem hiszem, hogy jó ötlet. Mi van, ha beköpnek minket? Ha lebuktatnak? Ha lebuksz?

Ujjamat végighúztam az ajkain, azok engedelmesen szétpattantak. - Csss! Minden a terv szerint fog haladni.

- A stricis ügyben sem értek egyet...

- Nem lennék rá képes most ezt megoldani. Vagyis igen, csak azt akarom, - könyököltem fel, közelebb férkőzve hozzá, nyomatékosan, tagoltan beszélve, kihangsúlyozva külön minden egyes szót - hogy te csináld! Ügyes leszel - boxoltam a vállába. - Megoldod!

- Van más választásom?

- Jobb kérdés az, - leheltem a szájára - kaphattál-e volna jobb tanárt nálam?

****

- Ez nem jó ötlet.

A laptopot bújtam, információk után lesve a közelgő kiállításról, ahonnan elemeljük a szajrét. A mellettem müzlit zabáló Mac tegnap este óta folyamatosan, már amikor levegőhöz jutott, ezt ismételgette. Volt, mikor nem reagálta, de attól függetlenül megismételte.

- Teljesen az agyamra akarsz menni a vészmadárkodásoddal?

- Nem, én csak azt mondom, hogy talán átgondolhatnád.

Mérgesen farkasszemet néztem vele, gyorsan elhátrált a TV felé meredve, sűrűn, csámcsogva kanalazva a csokis golyókat egy szál fekete farmerében. A plafont méltattam társaságnak kerek fél percig, aztán megint a honlapot böngésztem. Volt fent pár friss kép az ékszerről, valamint a kiállításról is.

- Arra gondoltam, - kezdtem, tudva, hogy tele a szája, nehogy beleszóljon - hogy talán egyszerre adhatnám el az Amazonast, meg a többi ékszerholmit. Hátha olyan vevőt találok, aki mindkettőre lecsap.

Nem akartam megkérdezni, végül kicsúszott a számon.

- Mit gondolsz?

- Őszintén?

- Igen, abban az esetben, ha benne van a "Ez nem jó ötlet!" mondatrész, utalás, vagy rokonértelmű szava, meg se szólalj!

- Oké, akkor nem mondok semmit.

- Most nem értem, mi ezzel a probléma.

- Abszolút nincs veszélyérzéked?

- Egy kevés! Jaj, ne már, ne legyél ilyen alamuszi! - korholtam feszülten.

Egy kanál tej és csokigolyó után felmordult. - Csak féltelek. De igazad van, felőlem azt csinálsz, amit akarsz!

- Inkább segíts! Mi az, elment belőled az izgalom? A merészség?

- Tudod, hogy nem erről van szó!

- Akkor van kedved még ma részt venni ezen a kereséses, kutatásos marhaságon? - kérdeztem feszülten, a monitor felé integetve.

Teli szájjal is képes volt játékos mosolyra húzni szája szélét. Nem tudtam, mi ilyen vicces rajtam, azt viszont igen, rajta mi a nevetséges. A maradék reggelijét félbehagyva letette kis müzlis tálát az asztalra, az aktuális falat lenyelése után kikapcsolta a TV-t is. - Mit művelsz? - haraptam a számba kidolgozott háta láttán.

- Ezt, - kapta ki a laptopot az ölemből - ide tesszük!
Az is az asztalon végezte. - Hé!

Szenvedélytől elborult arccal nehezedett rám, eldöntve a kanapén. Mindent megfontoltan, lassan csinált. Hosszúra nyúló, idegesítő percekig csak feküdtem rajtam, nézte kiterült alakomat maga alatt. Megcsóválta fejét, gondolatban nemmel válaszolva valamilyen kérdésre, megölt a kíváncsiság, mire csinálhatta azt.
Édesen, lágyan vette birtokba a számat, lassú, meghitt tempóját követve csókoltam vissza, megpróbálva mellőzni vad, fenevadias énemet. Óvatosan túrtam a hajába, simítottam végig fenekén, feszes nadrágján. A csókok akaratlanul is túlfűtöttek lettek közöttünk, finom érintése apró atlétám alá talált, ágyéka erősen az enyémnek nyomódott.
Nyögtem.
- Szóval... elhagyott... a... merészség? - lihegte szótagoltan, kis szünetekben.
- Nem. Nagyon... nagyon nem!
Széthúztam a lábam, hogy jobban hozzám férjen, és én is hozzá. Nyelvünkkel a másikét masszíroztuk, beleélve magunkat testünk egyesülésébe.
Csengettek.
Fél füllel hallottam, elengedve a tényt egyikünket sem érdekelte különösebben a váratlan érkező. A második csengetésnél Mac félig felemelte a fejét, de időben visszahúztam. - Hagyd! Majd elmegy - haraptam az alsó ajkába, a sajátos táncunkba visszazökkentve őt.
Kezdtem volna babrálni az alsónadrágjával, ő meg félig lehúzta a rövidnadrágot a bugyival a harmadik csengetésnél. Morogva húzódtunk el a másiktól. El sem bírtam képzelni, ki az, aki megint megzavar minket.
- Megnézem, ki az!
- Majd én - dobtam le magamról a meglepett Mac-et. Félig letolt gatyával és bugyival, mondhatni meztelen seggel indultam el, feljebb húzgálva magamon a ruhákat.
Egy elismerő füttyentéssel díjazott a kezét tarkójára támasztó fiútól, jólesően elbazsalyogtam. Futólépésben, kissé ugrálva igyekeztem a lifthez. Készültem felvenni a kaputelefont, de az elhallgatott.
- Hm. Talán csak jó neki, ha megzavar totális felpörgésünk alatt!
- Nem hinném - erőltettem meg magam egy gyenge mosolyra. Csakennyire futotta.
Két percig várakoztam, de megnehezítette a dolgomat, hogy Mac a kanapén szenvedett.
- Gyere cica!
Még fél percig vártam, türelmesen, aztán beláttam, hogy valószínűleg téves gombot nyomtak.
Nem lepődnék meg rajta.
- Megyek! - túrtam a hajamba legyőzötten, lassú, gyászos léptekkel kúsztam visszafelé, húzva, halasztva az időt.
A padlót bámultam, arra számítottam, hogy a lift mindjárt kinyílik, és kiugrik belőle egy Vérengző.
- Mi tart ilyen sokáig? Ne araszolj! - nyalta végig a száját a rám váró.
Nem éreztem magam biztonságban.
Hogy is érezhettem volna? Rugó rátalált a lakásomra, erre miért ne találna?
A szívem a torkomba ugrott, a fiún, akit nagy áhítattal bámultam, szintén döbbenet ütötte sátrát. A lift csilingelt, érkezőről árulkodva. Szégyelltem, bevallom, legszívesebben felkötöttem volna azt a bizonyos nyúlcipőt, elillantam volna, úgy, hogy meg sem találnak. Adrenalin száguldozott az ereimben, ez segített abban, hogy megpördüljek. Bizonyos értelemben megnyugodtam, másfelől még jobban megijedtem a szúrósan néző férfi láttán.
Napszemüvege a pólóján fityegett. Jobb lett volna, ha takarja szemét, mert így láthattam a dühöt rajta, nem is beszélve a megvetésről. Ismerem, jobban, mint a tenyerem, és a szemüveg sem segített volna ezt eltüntetni, elvarázsolni képéről, mert annak takarásában ugyanúgy tisztában leennék érzéseiről, mint most.
- Jake- nyeltem egyet. A bátyám összeesküvőként cikáztatta szemeit, futólag megnézve a lakást, aztán megállapodott rajtam, meg az észrevétlenül a hátam mögé lopózó Mac-en. - Örülök, hogy látlak!
- Én is neked, húgi! - villantott egy csalfa mosolyt. - Szeretnék veled beszélni!
- Ó... oké.
- Te meg vegyél fel valamit - morogta a valóban kis textildarabon kívül meztelen fiúnak.
- Máris visszajövök.
Hátborzongatóan meleg ajkait a vállamra nyomta, elindult a szobája felé, hogy magára öltsön valami elfogadható viseletet. Ijesztően követte szemével Mac távozását a bátyám, addig, amíg el nem tűnt.
- Khm - köszörültem meg a torkom. - Kérsz valamit? Kávét? Reggelit? Valamit?
- Egy kávé jól esne.
- Gyere!
Még mielőtt a konyhába vezettem volna, erősen átkaroltam széles vállait. Homlokomat a nyakába fúrtam, nagyon meghatódtam nevetésének dallamára fülemben, meleg, családias ölelését magam körül tudva. - Hiányoztál, Katy!
- Te is nekem! Aggódtam érted! Tudod, milyen szar, amikor hívogatlak, de nem veszed fel?
- Igen, tudom. Tegnap este óta próbállak elérni!
Elhúzódtam. Komolytalanságot kerestem rajta, ehelyett szín tiszta őszinteséget fedeztem fel. - Ó! Vagy úgy. Ne haragudj, nem ellenőriztem a telefonomat, azt sem tudom, hol van...
- Gondolom, miért!
- Ha ezt Mac-re érted... félig talált.
- Félig?
- Mesélek - ragadtam kézen, úgy húzva el a konyhába.

****

- Biztos vagy benne, hogy ő volt az?
Szótlanul biccentettem.
Előhúztam melltartómból a nekem címzett kis fecnit, amin mondanom sem kell, a pult másik végén álló Jake igen meglepődött, majdnem félre is nyelte a kávéját. Csendben az asztalra hajtottam, áttoltam a bátyám elé az üzenetet.
Összenéztünk. Látta rajtam, hogy komolyan beszélek, ez nem vak lárma, és hogy Rugó bármire képes. A múltkori támadás, a lakásomon történt ramazuri mind mind piskóta ahhoz képest, amit ha nagyon meg akar tenni, megteszi. Ez minden bizonnyal a halál volt. Letette a poharát, csendben átfutotta a három soros üzenetet.

"A vadászat elkezdődött. A Vipera hajnala leáldozott. Készülj, hogy a farkasüvöltés éjszakáját felváltja a csend.
Tudod, ki vagyok"

- Mit akar ez jelenteni?
- Van egy elméletem.
- Mondd el!
Összeszedtem magam, hogy képes legyek szavakba önteni a gondolataimat. - Nemrég találtunk fedőnevet Mac-nek.
- Ennek mi köze ehhez?
- Ha azt akarod, hogy elmondjam, - csaptam egyet mérgemben - ne vágj közbe! Hallgass végig!
Megfeszítette állkapcsát, visszanyelte záporozó szavait. - Tehát, Mac neve Farkas lett. "...a farkasüvöltés éjszakáját felváltja a csend." Ez annyit tesz, hogy őt is célba vette. Engem már régóta figyel, de mostantól Mac-et is akarja.
- Mit fogsz tenni?
- Jó kérdés.
Mac közeledő alakja immár ruhába burkolózott, haja fésületlenül, borzosan állt, kipihent, kissé fásult szemeiben öröm játszott. - Itt vagyok.
- Mit csináltál? - próbáltam érdeklődőnek tűnni, nehogy megtudja, mit beszéltünk.
- Felhívtam anyát.
- Jól van?
- Aha. Varrogat - kuncogott szégyenlősen. Serényen igyekezett mellettünk, pechemre meglátta az ismeretlen kis írást a pulton. - Ez mi?
- Mac ez...
- Ezt Rugó küldte fenyegetésül Katherine-nek.
Jake könyörtelenül nyögte be a választ, még mielőtt kitalálhattam volna valamit. - Jake!
Egy másodperc alatt csapott le az üzenetre, újra, és újra megfagyottan olvasgatva. - Miért nem szóltál? - emelte fel kissé a hangját.
- Nem tudom. Még én sem tudom pontosan, mit jelent ez, nem vagyok tisztában az érzéseimmel...
- Attól megmutathattad volna!
- Mindegy, nem? - flegmáztam a cédulára bökve. - Már tudod!
Ismerem a bátyámat. Tetszhetett neki, hogy a börtönbeli legnagyobb ellensége, és köztem vita folyik.
- Szeretném, ha higgadt maradnál. Este üzlet, nem emlékszel?
- Üzlet? - ráncolta homlokát Jake. - Nálatok ez valami kód, vagy titkos kifejezés a szexre?
- Nem egészen. Vadász adott melót, és szeretném, ha Mac csinálná?
- Á! Nem vonom kétségbe az akaratodat. Te tudod! - biztatott, látva mennyire szarul érintett a levél újra felolvasása. - Ha nem bánjátok, veletek tartok!

[Folytatás a következőben]