[30. rész]

Drága Tolvajok!
Ebben a részben, ahogy a kép is sugallja, Vipera összerúgja a port a törvénnyel, valamint annak őreivel. Egy elég kínos üggyel kerül be a rendőrségre, de valójában nem ez a legfőbb baja. Kiderül, miért érinti kényesen a téma.
Jó olvasást!:3
Cleo F.

**********

Ezt nem hiszem el - fogtam a fejemet megint a kocsiban ülve.

Visszakényszerültünk ide, hogy a lakásomhoz menjünk.

- Hogy történt?

- Már elmondtam, hogy ő sem tudja. A rendőrök nem mondanak semmit.

- Ez nagyszerű - dörmögte feszülten a mellettem ülő.

- Én is tudom, hogy szar helyzet, jó? Nem tehetek róla.

- Egyáltalán kik tehették?

Befejezetlen maradt a beszélgetésünk. Volt egy csekély sejtésem, kik lehettek a felelősek.

****

Rosszullét, gyomorideg fogott el a leszaggatott ajtó láttán. Az emeletet, a házat, és az utcát ellepték a rendőrök. A belsőm bukfencezett odabent. Nem a félelemtől, a lebukástól való rettegés miatt. Az izgalomtól, ami majdnem olyan erővel kergetőzött bennem, mint mikor Mac-kel vagyok.

Szeretek a tűzzel játszani, még akkor is, mikor tudom, meg tudom magam égetni.

Sárga szalag ívelt át a lift folyosóján az ajtóm előtt, amin túl két fiatal, helyes rendőr firkált a lapjukra. El sem bírtam képzelni, hogy felforgatják a házat ezek a mocskok, és nagy eséllyel rátalálnak a széfre. A lopások üzletéből összekapart pénzzel tömött széfre. A  rendőrökkel, helyszínelőkkel benépesedett házamat egy szőke, jó alakú nyomozó hagyta el, nyomozó eszközeivel megrakott táskáját szorongatva.

Valamiféle köszönést mormolt a rendőröknek, ők meg viszonozták, némi tolakodó vizsgálgatással. Mac-nek is feltűnt a csinos kis platinaszőke lányka, akinek kivágott felsőjén át tisztán látszott a plasztikai műtét hege. Kimászott a szalag alatt, seggére vonzva éhes, férfi tekinteteket, na meg az enyémet, csak az arcába, úgy fúródva épp nem rám koncentráló szemeibe, mintha pillanatok alatt kikaparnám.

- Elnézést - intettem a két rendőr felé. - Beszélhetnék a nyomozás vezetőjével?

- Attól függ, csinibaba, ki kéri?

- A ház tulajdonosa. És bérgyilkos vagyok, ebben a helyzetben hatféleképpen tudnálak kivégezni!

Mindketten meglepődve hőköltek hátra, látva, mennyire talpraesett, harcias vagyok.

- Én lennék, Miss Ambrose!

Előkerült egy magas, idősebb korosztályú, ősz körszakállas, ősz hajú, egyenruhás felügyelő, fején cowboy kalappal. Dühösen rágcsálta szivarának végét, amit nem gyújtott meg. Megvártam, hogy öles, fenyegető tempójában hozzám cammogjon, abba a pár másodpercbe, míg ellankadt a figyelme, gyilkos, öldöklő arckifejezéssel halálra rémisztettem a két kezdő rendőrújoncot.

- Örvendek! Ramirez felügyelő vagyok! - nyújtotta felém nagy kezét, egy fintor kíséretében belecsaptam, ugyanis a bűze elszivárgott hozzám. - Szolgálatára!

- Katherine Ambrose! Ő itt a...

- Barátja. A barátja vagyok. Mac Grey.

- James Ramirez.

Kívülállónak éreztem magam. Mac csak úgy a szavamba vágva a pasimnak hívja magát.

Tényleg a pasim?

- Ugye tisztában van vele, Ambrose kisasszony, hogy egy köztiszteletben álló rendőr fenyegetése bűntény?

- Igen, és nagyon remélem, nem szórta tele, vagy füstölte el a bűzös szivarát a házamban!

Egy jókedvű mosoly jelent meg a szája szegletében. Azt hiszem, ezzel meg is nyertem a szócsatát. - Kérem, kövessenek!

A szalagkorlátot átbújva követtük őt a házba. A nappaliban minden fel volt borogatva, néhány tárgy összetört, valóságos romokban hevert az egész. Nehezen hittem a szememnek, reméltem, ez valami tévedés lesz. Szédültem a seregnyi rendőr társaságában, akik mind az én házamban, egy BŰNÖZŐ házában flangálnak.

- Ez még csak a szebbik oldala a háznak - tájékoztatott Ramirez. Mac számtalanszor próbált védelmezően mellém furakodni, de elléptem. - Mindenhol nagy a felfordulás, káosz, katasztrófa...Úgy hisszük, rablási szándék vezérelte a tetteseket, vagy ami rosszabb, gyilkolási szándék.

Láttam egy fényt megcsillanni a szemében, azt közölve nekem, hogy sejti, ki, és mi vagyok valójában.

- Tud olyanról, aki meg akarná ölni önt?

- Nem - hazudtam fapofával, egyre kétségbeesetten nézve körbe és körbe.

- Hol volt az éjszaka, hajnali egy és kettő között?

- A barátom kocsijában dugtam, a sivatag egyik félreeső útján.

Míg a "barátom" megilletődve köszörülte meg a torkát, majd perverz, büszke mosolyt fakasztott magára, a felügyelő felvonta szemöldökét.

- Meg tudom erősíteni - viccelődött a mellettem álló fiú.

- Értem.

A nappali végén, a nagy felfordulásban megláttam az L alakú kanapén a felénk érdeklődő Philt, és Codyt. Összenéztem velük, egyértelmű, néma üzenetet küldve, kapva.

Hidegvér.

Egy markáns, a felügyelővel egyidős zsaru jegyzetelt bőszen, mikor a fiúk beszéltek. Kihallgatás folyt.

- Ne aggódjon! - szólt Ramirez, látva, mennyire kétségbeesetten keresem a szemkontaktust társaimmal. - Mr. Brooks, és Mr. Fleck jól vannak. Ők fedezték fel és jelentették be a felfordulást.

- Tehát nem voltak jelen?

- Ezt próbáljuk kideríteni kisasszony. A nyomozás szempontjából biztosra veszem, hogy többet tudnánk, és előrébb haladnánk az ügyben, ha szemtanúk lettek volna, és személyleírást adnak a tettesekről. Bizonyára ismerősök tehették, máshogy nem juthattak be.

Ismerősök. Persze.

- Akkor kétlem, hogy életben lennének, ugyanis szerintünk leszámolás volt.

- Leszámolás? Milyen leszámolás, felügyelő?

- Azt majd a kapitányságon megbeszéljük!

Erre a mondatra akaratlanul, de kétségbeesetten bújtam Mac-hez, ott ölelő karokra, meleg, szerelmes ölelésre leltem. - Kapitányságon? - ismételte helyettem a srác, mert percekig képtelen voltam megszólalni. - Mi szükség erre?

- Kihallgatás. Ez csak rutin dolog.

- Elmondtam... amit tudok. Nem voltam jelen, nem tudom, mi történt!

- Azért feltennék pár kérdést!

Megmarkoltam Mac derekán a pólót. Kezdtem érezni, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, elveszítem a kontrollt, az irányítást. - Beszélhetnék a társaimmal?

- Sajnálom, Miss Ambrose, - játszott szemöldökével diadalmasan - nem engedhetem, hogy beszéljen velük. Őket is bekísérjük az őrsre, ahol vallomást kell tenniük.

- Ez nem kötelező, igazam van?

- Nem - felelte rendíthetetlenül. - De akinek nincs rejtegetni valója, félnivalója sem.

- Én csak szeretnék pár szót váltani velük. Adjon egy percet, és készségesen együttműködök magukkal.

- Azt hittem, feltételek nélkül is segít, elvégre a maga biztonságáról van szó, és magához törtek be!

- Igen, de értse meg. Nekem sokat jelentenek azok a fiúk, meg szeretnék nyugodni, hogy minden rendben van. Ezt csupán az ő szájukból hallva hiszem el!

A felügyelő mérlegelt, semmi kifogásolhatót nem talált a kérésemben. - Siessen! Még körbe kell vezetnem, hogy megmondja, milyen tárgyakat vihettek el az esetleges rablók!

- Köszönöm!

Füttyentett egyet, mire minden munka megállt. - Charlie!

- Igen?

- Hagyd őket egy percre egyedül a kisasszonnyal!

- Rendben, főnök - biccentett, valamit mondott Cody-éknak, ha jól olvastam a szájáról, a "Szóljanak, ha valami az eszükbe jut!" sablonos szöveget mormolta.

- Köszönöm! Szeretnék a párommal az őrsre menni!

- Ahogy akarja, Miss Ambrose! Követni fogom magukat!

- Várj meg a kocsiban - csókoltam meg röviden a mereven ácsorgó férfit, sietősen keresztülrohantam a helyen, ami nem emlékeztetett a házamra. Idegen volt számomra.

- Siessen, Miss Ambrose! Az idő ketyeg!

Unottan kifiguráztam, míg háttal állt nekem. A két rablótársamhoz érve átkaroltam mindkettőt. Nem értették, mi ez a nagy ijedtség, ami persze színjáték volt. - Tegyetek úgy, mintha örülnétek, és megnyugodnátok, barmok!

- Ja!

Sietve visszaöleltek. Ebben az álcában simán meg tudtuk beszélni a stratégiát.

- A széfre rátaláltak?

- Nem. A rendőrök sem.

- Mi van kirámolva?

- Semmi.

- Mi van?

Phil keze egy másodpercre az első zsebemre vándorolt, finoman belecsúsztatott egy papírfecnit, hogy később elolvashassam. - Figyelmeztetés. Ez csak figyelemfelkeltés. Rugó üzent.

A szín tiszta rémület, mint egy áramvezeték, amihez hozzáértem, szétterjedt bennem, minden porcikámban.

Erősnek kell lennem. Higgadtan kell gondolkodnom. Ki kell találnom valamit!

****

- Már megmondtam! Mondjam el ezredszerre is? Szűk, lassú felfogású maga, vagy mi?

A kihallgatás több mint egy órája tart, Ramirez, a ronda bajsza alatt motyorászva néha, körbe-körbe sétált a kihallgató teremben kezdett az agyamra menni, újra és újra megkért, meséljem el, amit tudok, mit csináltam ekkor és ekkor. Kívül rendíthetetlen voltam, belül is igyekeztem fenntartani ezt a látszatot.

A felügyelő most kivételesen ült. Barna cowboy kalapját lecserélte egy fehérre, úgy kezdte el a beszélgetést. Mogorván lesett rám szivarának jóízű rágcsálása közben. - Vegyük át még egyszer, Katherine!

Sóhajtottam, vad, érthetetlen hadarásba kezdtem.

- Rendben. Először is, nem tudom, ki tehette ezt. Nincs sok ellenségem, és azok nem ennyire elvetemültek. Az eset közben a barátomnál...

- Mac Grey-nél, igaz?

- IGEN - harsogtam, artikulálva formálva a betűket. - Épp akkor értünk haza a kocsikázásunkról, amiről bővebben nem óhajtok mesélni - Ramireznek valószínűleg mocskos gondolatai voltak, hiszen a szemével egyszer megvetően nézett végig rajtam, egyszer meg leöltöztetett, általában egyébként pártatlan volt velem kapcsolatban. - Megrohamozott a hír, így egyből a helyszínre rohantam.

- Régóta tartózkodik Mr. Grey-nél?

- Pár hete.

- Miért?

- Mert fárasztó lenne minden este egymáshoz járni a kimeríthetetlen vágyainkkal. Azelőtt ő, most meg én maradtam nála huzamosabb ideig. Megfelel?

Kivette szájából a büdös, átkozott szivart, megköszörülte a torkát, komolyra váltva lefektette nyálas, elrágott végű borzadályát az asztalra, papírjai felett összekulcsolt kezekkel tanulmányozott. - Tudja, Miss Ambrose, felismerem a bűnözőket.

- Csakugyan? Lát itt ön egyet is?

- Nem vagyok biztos benne.

- Maga sérteget?

- Ne vegye annak - szabadkozott. - Arról van szó, hogy a kisugárzásából is látszik, hogy maga veszélyes nő.

Tudtam, hogy Mac-et megeszi a fene a drága üveg mögött, rögtön jobbra tőlük, amin át én nem láthatok, de ő, és egy valaki áll, követve az eseményeket, egy ötödik személy meg rögzíti a beszélgetést egy, a szobában elrejtett mikrofonon keresztül. Egyébként a szoba hangulata tipikus zsarus, megfélemlítő volt. Szürke falak, padló, egy üvegasztal, két székkel, meg egy nagy wattos lámpa a fejünk fölött.

- Igen, megvédem magam, bosszút állok, ha kell.

- Erről beszélek - vágta magát hátra, serényen mutogatva nyugodt, laza alakomra. - Pont erről. Lehetnek olyan ellenségei, akikről nem tud.

- Remélem, megdöglenek.

- Hm - hümmögött csípős nyelvem hallatán. - Szerintem maga, Katherine, nem egyszer bonyolódhatott törvény ellenes ügybe akarva, és akaratlanul is.

- Nem értem, miről beszél. Van talán valami... bizonyítéka?

Verejték gyöngyöződött a nyomozó homlokán, érezte, hogy sehogy sem találhat rajtam fogást.

Ki is izzaszt meg kicsodát, zsernyák?

- Nincs, én...

- Alaptalanul vádaskodik? C-c-c-c. Ez igazán szégyenletes, Ramirez főfelügyelő! Aprapó, meddig kell itt maradnom? Tudja, a kielégítetlen vágyaim...

- Elmehet. Kér esetleg valamit, vizet, vagy kávét?

A jó öreg zsarutrükk a DNS, és az ujjlenyomat vevésre, ami ugyebár végzés nélkül nem valósulhatna meg.

- Nem, köszönöm - álltam fel, ellépve az asztaltól. - Szeretnék hazamenni.

A rendőr megkerült, készségesen kitárta előttem az ajtót, de legbelül sejtette, rágta a kíváncsiság, hogy valaki olyat enged el, akit nem szabadna. - Az egyik járőrünk hazakíséri!

- Nincs szükség rá! De ha maga jónak látja! - rándítottam a vállamon.

- Köszönöm, az együttműködést, Miss Ambrose!

- Ezer örömmel - köptem gúnyosan a szavakat.

- A kihallgatásnak vége!

[Folytatás a következőben]