[35. rész]

Tolvajaim!
A mostani epizód kissé unalmas lehet annak, aki nem bírja a családi beszélgetéseket, de igyekszem izgissé, érdekessé tenni a dolgot. Jó olvasást, komizzatok, pipáljatok!
Cleo F.

**********

Mac hátra maradt, hogy megnézze, minden rendben van-e a kocsival. Furcsa hangot adott az utolsó száz méteren. Kitett majdnem a ház előtt, elővigyázatosan, nem vállalva a kockázatot ellenőrzésre fogta a Mercit.

Lassan, abszolút nem sietősen lépdeltem a szép ház kertjébe, fel a teraszra, morfondírozva a kecsegtető lehetőségen, amit a lépcső jelentett. Mindenképp köszönni szerettem volna, hogy megjöttünk, csak aztán letelepedni nézelődni. Óvatosan benyitottam a nappaliba. Megdöbbentségemre nem találtam senkit sem. - Hahó!

Szemöldökráncolva körbejártam a konyhát, a folyosót. Semmi. Egy pillanattal ezután nagyot ugrottam. Rá kellett harapni a számra, ami miatt kiserkent ajkaimból a vér, végigcsordulva az államon. Nagy robaj csattant a házban.

A szívem vadul dübörgött.

Ránk találtak a Vérengzők?

Beletelt egy kis időbe, míg felfogtam, hogy nem kell a fegyveremért mennem. Ez a varrógép hangja. Megkönnyebbültem. Újrakezdtem a járkálást, hogy megtudjam, honnan jön a hang, mert nyilván ott lesz Lily is. Érdekesen tudatosult bennem, hogy a nappaliban ücsörgött, a távolabbi sarokban, egy kis asztalnál, és lelkesen varrt. Épp befejezett egy ruhát, mikor beléptem.

Elfoglaltságában észre sem vett.

Összehajtotta a nadrágot, mint beazonosítottam, majd egy kis terítőt vett a kezébe, arra kézzel kezdett alkotni, mintákat. Szétterítette az asztalon, csendesen forgatta a tűt, néha felszisszenve, káromkodva egyet. Felocsúdva az ácsorgásból odaléptem. Gondolkoztam, hogy kéne köszönni, hogy ne ijedjen meg.

Végül megadtam magam az egyszerű köszönésnek. - Megjöttünk.

A nő felkapta a fejét. Szűk, kockás pólójában megfeszült, farmerba csomagolt lábait összezárta, edzőcipőjét majdnem lerúgta magáról.

- Sajnálom. Nem akartam megzavarni.

Arcáról eltűnt a rémület, pár vizsgálgató pillantás után felnevetett.

- Egyáltalán nem zavarsz. Vénségemre paranoiás lettem, meg az érzékeim se a maiak.

- Ne butáskodjon! Friss, és fiatal.

- Kedves vagy, Katherine! - visszafordult a munkájához, hogy megforgassa. - A fiam?

- A kocsit szereli. Lehet, baj van vele.

- Értem.

Eltűnődve megszemléltem a terítőt közelebbről. A minta csodás volt, nagy, kacifántos. Egy rózsabokor terebélyesedett ki, tökéletesen kiemelve minden részletet a rózsából. Gondolkodás nélkül kiszaladt a számon.

- Bámulatos!

- Hogy ez? - mondta lefitymálóan, amiért én háborodtam fel. - Egy egyszerű semmi. Szebbet, drágábbat kaphatsz a városban.

- Viccel? - fogtam meg a terítőt. - Ez álomszép. Ehhez foghatót nem látni minden nap - csend támadt, és csak mosolygott. - Komolyan. Nem csak illendőségből mondom. Rossz szokásom, hogy illetlen vagyok.

Lily csilingelését szerintem Vegasban is hallani lehetett.

- Kedvellek, Katherine. Nagyon!

- Köszönöm.

- Mit szólnál, ha innánk egy kicsit? Kiülhetnék a...

- Terasz lépcsőjére?

A nő zöld szemén jeges felismerés, arcán döbbenet kúszott át. - Igen. Na?

Bólintottam.

****

- Szóval, milyen a fiammal?

- Nagyon jó - fetyeltem le egy újabb kortyot a hideg sörből.

- Nem csak úgy. Az ágyban.

Azt hittem, kiköpöm a sört. Mrs. Grey huncut mosolya, arany tincsei a naplementében igencsak hivalkodóak voltak a maguk módján, ebben a kifogástalan kompozícióban. - Ö... Mac eléggé.. hát úgymond... kanos.

Ahelyett, hogy leharapta volna a fejem, ugyanazt a nosztalgikus vigyort villantotta, mint ma egész nap a fia. - Akkor nem tévedtem. Az apjára ütött.

- Maga is...?

- Igen - biccentett. - Én is próbáltam tartani a lépést Mac apjával, és sikerült... Elvégre van egy fiam tőle.

A jókedv hirtelen eltűnt Mr. Grey szóba jövetelekor. Látszott az ideges, szégyenlős nőn, hogy azért szegezi tekintet a földre, mert rágondol. A szép időkre, a rosszakra, mindarra, amin keresztülmentek, és a halállal ért véget.

- Még mindig szereti?

Keserű jókedv telepedett meg rajta. - Életem szerelme volt. Természetesen mai napig szeretem őt. Nem kerestem senkit helyette. Minek? Nem lesz ugyanolyan. Képtelen lennék áltatni magam. Jól megvagyok magam. A fiam ritkán meglátogat, naponta felhív... Az életem így kerek.

Halkan odasúgtam. - Sajnálom.

- Ne tedd! Én sem teszem. Oka volt annak, hogy elment. Vagy csak így alakult - hadarta. - Mac mindig rá emlékeztet. Legalább maradt belőle valami nekem.

Engedve a kísértésnek, kinyújtottam a kezem. A hamvas bőrhöz érve egy aprót remegett, aztán ez elmúlt a barátságos szorítással, amivel körbezártam kezét. Egymásra mosolyogtunk, összekoccintottuk az üvegeinket, hogy alaposan megcsappantsuk a tartalmát.

- Gyönyörűen varr!

- Kösz. Az a másik vigaszom. Mondhatni a társaságom.

- Gondolt arra valaha, hogy saját boltot nyisson?

- Boltot? - elgondolkodott. - De igen. Mindig akartam. Szerettem volna a város homályából feljebb kerülni. Régen, a nehéz helyzetünkben... elképzelhetetlen volt. Most is az - tette hozzá. - Elsősorban meg akartam adni azt az anyagi helyzetet Mac-nek, amire gyerekkorában szüksége lett volna. Azt a nyugodt életet, amit mindenki megérdemel. Felnevelni, megadni mindent neki, hogy tökéletes ember legyen.

- Az lett. Nem rontotta el.

- Igen. Egy igazi Adonisz.

- Meghiszem azt. Hosszú távon olyan, mint egy rabszolgahajcsár a sok követelőzésével.

Kicsit engedett a feszült hangulat.

- Remélem, megbecsül téged. Nagyon szeretném, ha együtt maradnátok. Mint én, meg az apja. Kicsit több szerencsével, persze...

- Nem ígérhetek semmit - néztem mélyen, komolyan a szemébe. - Megteszem a tőlem telhetőt. Ehhez persze nem egyedül kellek.

Helyeslően sóhajtott.

Sosem mondtam még ki. Sosem. Nem mertem azt mondani Mac-nek, hogy "szeretlek"... Fogalmam sincs, ki fogom-e. Számít ez valamit? Nem hiszem. Inkább érezni kell, mintsem dobálózni vele.

A közelről két jókedvű férfihang vonta el a figyelmünket. Kíváncsian nézelődve igencsak meglepődtem. Mac közeledett, kicsit olajosan, mosolyogva, megilletődve, de boldogan észrevéve, hogy az anyukájával ücsörgünk. Mellette szintén ránk tapadó, Mac-hez hasonló, vele egykorú srác lépdelt, szőke hajjal, kis borostával arcán, villogó, felnyársaló barna tekintettel.

Teste markáns, széles, kicsit husisabb volt, mint a mellette jövőnek.

- Életem két nője! - köszönt aranyosan, addigra mindketten felálltunk. Egyszerre zárt minket a karjaiba, erősen szorítva, ami a törékenynek tűnő Lilynek nem kedvezett. Végül engem tartott magához. - Kat, cicám, ő itt Wyatt, akiről meséltem. Basztattam a kocsit, mikor meglátott. Épp volt szerszáma, ami kellett.

Mindkettejüknek vicces olajfoltok feketedtek a ruhájukon, arcukon, mint valami indiánoknak. Kezet nyújtottam. - Katherine Ambrose. Helló!

- Szia édes! Ezt nevezem! - nézett végig lábujjamtól a hajamig. - Igazi szexistennő. Dögös vagy, Katherine!

- Köszi.

- Hol szedted össze? - mutatott Macre, aki erre horkantott.

- Vegasban ismerkedtünk meg.

- Vegas? Ó! - fintorgott. - Nagyvárosi királylány.

Mac a fejét rázta. - Nem egészen. Különleges - a hajamba szippantott, majd oda nyomott egy csókot. - Jól lovagol!

- Elég! - pirított rájuk tréfásan Lily. - Ezeket az infókat nem akarom tudni!

- Én annál inkább!

- Vigyázz a szádra haver - boxolt kettőt a levegőbe a srác, Wyatt előtt.

Wyatt Lily felé köszönt. - Mrs. Grey, üdv!

- Szervusz.

- Elvoltatok? - érdeklődte az azúrkék szemű.

- El ám.

- Te, - intézte szavait Wyatt-nek, aki karba tette kezét - figyelj! Nem maradsz vacsorára? Olyan régen beszéltünk!

- Szívesen maradok.

- Mi meg, - ragadott el Lily a duzzogó Mac mellől - grillezhetnénk.

- Mondjuk marhát!

Mac barátja elismerően füttyentett. - Tetszik ez a lány! Jó választás volt!

- Tudom. Ha meghallod, miket...

- FIÚK!

Lily védelmi mechanizmusba lépett. A két gyermeklelkű fiú színpadiasan felhingetett.

- Menjetek inkább, izzítsátok be a grillt!

****

Lily tele szájjal falta az első szeletet, aminek a fűszerezését egy különleges módon végeztem. Lenyelte a falatot, de még így is csámcsogott párat. - Mennyei! Miket nem tudsz!?

- Örülök! - húztam ki magam büszkén.

Volt időm megállni egy kicsit grillezés közben, hogy megnézzem a két kosarazó rosszfiút. Röhögcséltek, társalogtak ( gondolom egyrészt rólam ), futkároztak. Mac egy másodpercre megtorpant. Köszönt, légcsókkal, meg intéssel. Wyatt jó viccnek találta, ha fejen dobja hátulról. Mac válaszul lealázta a sárgaföldig.

Elégedett voltam.

- Férfiak.

Lily már mellettem ácsorgott, úgy néztem le rá. Felvont szemöldökkel felém terelődött tekintete, aztán vissza a srácokra.

- Hát igen. Az igazat megvallva, sosem fogjuk megérteni őket.

- Ne is próbálkozz, drágám! Külön faj!

Elsietett, hogy igazítson az asztal terítésén.

****

- Jól néz ki!

Mac leülve beleszippantott a levegőbe. - A szaga is jó.

- Kat fűszerezett - jelentette be gyorsan Lily szétosztva a salátát.

Mac diadalmasan az ölébe ültetett, Wyattre varázsolva egy perverz mosolyt.

- Ugye nem fogunk egész végig így ülni?

Keze máris a combjaimon voltak, a fenekemen, kisebb csók közbeni harapásom után csak ölelt karjaival.

- Miért, zavarna? - kérdezte halkan.

- Nem, de jobb lenne ha leülnék. Tudod, szedek, meg majd pakolok...

- Igazi kis konyhatündér vagy! - bökött meg az orrával. - Jól érzed magad?

Úgy gondoltam, nem lesz baj, ha kicsit átölelem, hagyom, had csevegjen Wyatt meg Lily valamiről, hogy mi is váltsunk pár szót. - Igen. Itt minden más.

- Igaz? - arrébb tolt pár tincset az arcomból, mániákusan megcsókolva újra, meg újra.

A szenvedély körkörös táncot játszott köztünk.

- Ühüm.

- Nem keresnek itt. Fingjuk sincs, hol vagy.

- Attól még, - kezdtem bűnbánóan - hamarosan vissza kell mennünk!

- Tudom!

Alig ért össze a homlokunk, felvertek minket, mint a békés, turbékoló galambokat.

- Mac, engedd már el egy kicsit azt a lányt! Folyton a szájában vagy, ha meg nem, akkor rajta!

[Folytatás a következőben]