[37. rész]

Sziasztok tolvajaim!
A mai részről annyit, hogy Katherinet nem állíthatja meg holmi fránya betegség semmiben. Legfőképp a tolvajlásban nem. Mit neki egy kis megfázás? Elkezdi a bevetést, a megfigyelést, szóval izgalmas részek elé nézünk.
Jó olvasást!
Cleo F.

*********

Félálomban lehettem talán. Az éjszaka közepén, mikor kezdtem végre aludni, valaki, aki még mindig nyugtalanul forgolódott, megtelepedett rajtam. Fáradt voltam az ellenkezéshez, ezért hagytam, hogy átkaroljon.

- Ne haragudj én... nem akartalak megbántani. Annyira gyorsan történt mindent. Egy igazi balfék vagyok. Nincs harag?

Felnyögtem.

Ez igazából egy "de" akart lenni, amiből "nem" lett. Végül is, Mac bevallotta, hogy hibázott, és kész volt elismerni. Ez tiszteletre méltó. Az események a megbocsátható csoportba sorolhatóak, ám vannak tettek, amiknél nem elegendő egy bocsánatkérés.

A nyakamba csókolt, elhelyezkedett mögöttem. Mindkettőnk szíve lelassult, mélyen, nagyon mélyen aludtunk.

****

Phil és Cody lábukat kinyújtóztatva feküdtek el a kanapén, velük szemben a tévének dőlve Mac ücsörgött. Mindhármuk hasa tele volt, kezükben most hűvös sör lapult. Így kell kielégíteni egyszerre három srácot. Gyorsan pörgő kézzel mosogattam el az edényeket, a tányért, amin az én megmaradt adagom volt, becsomagolva eltettem.

Étvágytalanul, kedvetlenül mozogtam. A lázamra bevett gyógyszer levitte valamennyire, hőemelkedésig süllyedve. Úgy éreztem, ledönt a lábamról, tehát azért sem feküdtem le. Fél füllel a beszélgetést hallgattam.

- Szóval semmi?

- Semmi.

- A rendőrségen mi volt? - kérdezte Mac két korty sör között.

Cody fürgén válaszolt. - Az a Ramirez felügyelő jó kopó. Még szaglászik. Az ügyet lezártnak tekintik, de még hivatalosan folyik a nyomozás. A vallomásaink alapján nem jutottak semmire, nyomok, ujjlenyomatok híján meg nem haladtak a nulláról semerre. Megoldhatatlannak nevezik. Ramirez megsejtett valamit.

- Akkor igyekeznünk kell nem feltűnősködni.

- Öcsém, látnod kellett volna Vadászt, meg Jake-et. Mindketten nagyon ki voltak.

A teendőim végeztével a társasághoz andalogtam, tisztes távolságban leheveredve a padlóra.

- Hogy érted?

Phil hátrasimította a haját, barna szemeiben barátságos, megértő hajlam lebegett felém, Cody kék szemében örvénylő hasonló érzéssel. - Jake szorította a fegyvert, amit hozott, úgy, hogy tiszta bőrkeményedés, meg véraláfutás lett a tenyere. Ijesztő volt.

- Apád meg folyton kiabált az embereivel. Ide menjetek, oda menjetek, csináld ezt, ellenőrizd azt... Mint a farkasfalka, úgy védtek.

- Mint ti - helyesbítettem. - Elvégre, a Pajzs egy farkasfalka!

Biccentettek.

- Halljuk, - néztek a sörös üvegeikre - szeretnéd az Amazonas medált ellponi?

Mac azúrkék szeme fásultan vájt a két másik srác arcába, de ők engem, a főnöküket lesték.

- Igen - tüsszögtem. A zsebemből már az orromra húztam egy zsebkendőt, hogy a trunyi ne repüljön szét.

- Egészségedre!

Egyhangúan szóltak mindhárman. - Kösz - morogtam, a kukához rohanva. Ezt az utat a ház bármelyik sarkából megtettem már egymilliószor, amióta megtudtam, hogy megfáztam. - És még egyszer igen, - szakítottam félbe a sugdolózásukat, magamra vonva a figyelmet - elakarom hozni azt a szépséget.

- De beteg vagy...

- És? Kit érdekel Cody? Már kitaláltam egy tervet. Egy óra múlva ismertetem a feladatotokat. Nem akarok vitát - intéztem elsősorban Mac-nek. -Ne próbáljatok meg lebeszélni. Semmi bajom sincs. Ez csak egy megfázás!
- Ahogy akarod - támogatott Phil. - Ha úgy érzed, minden oké, benne vagyunk.
- Kösz. Jól vagyok. Megyek, elkészülök.
- Elkészülsz? - szólt utánam fennhangon Mac.
Félvállról válaszoltam, annak ellenére, hogy tudtam, nem fog neki tetszeni. - Igen. Elvégre, megfigyelésre megyünk!
- MEGVESZTÉL? - hallottam távolról a hangját. Sikerült besietnem a szobába, ahol a ruháim voltak, és ahová eredetileg "költöztem", nem pedig Mac ágyába.
Magamra zártam az ajtót, próbáltam kitalálni, mit veszek fel, meg milyen gyógyszer lenne képes legalább erre az estére rendbe hozni, meg mondjuk holnap utánra, míg meg nem szerezzük a medált.
A kézitükröt felvéve az asztalomról megállapítottam, az orrom pirosságát alapozóval el tudom rejteni.
Megy ez! Csak trükközni kell!

****

Egy hosszú, vörös estélyibe bugyolálva, egyszerű sminkkel, feltűzött hajjal, nyomtalanul eltüntetett pirosság nélkül botladoztam a nappaliba. Mac egy fekete öltönyben keringett a nappaliban, egy beszéd közepén, amit Philnek és Codynak tartott. Amint közelebb értettem, a motyogás, dörmögés kitisztult, érthetővé váltak az elhintett szavak.
- Egyszerűen nem érti meg... Nem érti!
Még közelebb mentem.
- Ez a nő kikészít... teljesen! Miért nem lehet egyszer végre rám hallgatni?
- Igazad van. A főnöknek kellene egy kis szünet.
Dühös lettem.
Szünet? Most voltam távol! Milyen szünetről beszélnek?
Megkapaszkodtam a falban. Szemeim először a kanapén ülőket találta meg, aztán az előttük kis előadást tartó "professzorra".
- Valami nincs rendben vele! Ilyen nővel sosem volt dolgom! A fél karomat odaadnám, hogy egyszer engedékenyebb legyen!
A fél karodat?
Karba tett kézzel a falnak dőltem. A két társam, akik elvileg velem vannak, csüngtek Mac minden szaván. Leghamarabb Cody fedezte fel jelenlétemet. Minden szín kiszökött az arcából, hullamereven megbökte Philt. Az dühösen kapta a fejét rá, majd oda, amerre Cody irányította. Ugyanúgy reagált, mint Cody.
- Én például nem indulnék meggondolatlanul rabolni. Figyeltek ti?
- Az te vagy! - köptem. Mac megpördült a tengelye körül, leolvasta viselkedésemből, hogy sok mindent hallottam, és elég régóta itt állok. - Egyelőre még én vagyok a főnök. Világos? Azt teszed, amit mondok, függetlenül attól, hogy az ágyadba viszel! Megértettük egymást? - fenyegetően elindultam, aztán megálltam előtte.
Nagyon régen gyakoroltam rá ezt a stílust. Amióta elcsábított, valóban engedékeny vagyok vele. Ezt észben fogom tartani.
Mit hitt? Attól, mert együtt vagyunk, főnök lett? Ugyan már?
A másik két tag visszafojtott lélegzettel várták.
- Megértettük egymást? - sziszegtem.
Valami furcsa láng lobogott a szemében, amiről képtelen voltam megmondani, mi az.
- Igen.
- Helyes. A terv következő... én megyek a terembe, ahol tartják a medált. Mac a biztonságiakat csekkolja. Megtudod, hányan vannak éjszakánként, hol járőröznek, milyen fegyverkészültségük lesz, hol vannak riasztó berendezések. Phil velem jön, - az említett bólintott - megbecsülöd a méreteket, megnézed a tetőn, hogy, és milyen felszereléssel lehet leereszkedni, meg átfúrni az üveget, hogy sértetlen maradjon.
Cody attól is berezelt, hogy ránéztem. Ettől gonoszkásan elvigyorodtam.
- Cody, te a kocsiból megtudod a rendszer minden részének feltörését, stb. Rácsörgök a bátyámra, hogy jöjjön velünk. Lemész vele a pincébe. Megnézed a medál termének, és a burokjának kódjait.
- Külön kódjai vannak?
- Nyilván - cinikuskodtam. - Egy értékes darab.
- Honnan tudod? - kötözködött Mac.
- Utánaolvastam. Emlékszel? - a szemét forgatta. Ezt győzelemnek vettem. - Mindenkinek tiszta minden?
Helyeselést kaptam mindhármójuktól.
- Meg kell állnunk nálam - szólt Cody. - A felszerelés...
- Meglesz. És adj kölcsön valami elegánsat Phil-nek. Megyek, elintézek egy telefont. Beszélgessetek nyugodtan!

****

A kocsiban kínos csend honolt. Én, és a bátyám hátul ültünk, miután alaposan megbeszéltünk mindent. Mi volt velem, mi volt addig a városban, elmesélte a kutatásokat, meg a nagy semmit. Nem említettem azt, minek voltam a fültanúja, de észrevette, hogy szinte kilyukasztom Mac tarkóját, aki előttem ült, és hallgatott.
- Megleptél a hívásoddal. Azt hittem, pár napig még nyugdíjas maradsz.
A nevető Jake vállába ütöttem.
- Kapd be! Úgy ismersz? Mondjuk mások már örökre szabira küldenének - utalgattam dühösen.
- Ó! Értem - motyogta Jake, beleolvadva fekete ruhájával a kocsi belső fénytelenségbe. - Ez a baj köztetek.
- Nem ezt mondtam! - mentegetőzött, magát védve a hirtelen megszólaló Mac. - Csak azt mondtam, hogy sosem hallgatsz rám. Ha rajtam múlt volna, ágyba duglak, és három napig fel sem állhattál volna.
- Köszi, dugtál már ágyba, nem kell még további három napig kínoznod!
Felszisszent.
A bátyám elfojtott egy vigyort. Sikerült magára erőltetnie a komolyságot. - Gyerekek! Ne legyetek mogorvák! Béküljetek ki szépen.
- Nem, kösz, óvónéni.
Jake elmosolyodott, gyászosan megpaskolta Mac vállát. - Haver! - a fiú féloldalasan felé fordította arcát. - Ha olyan nőt keresel, aki nem makacs, és hagyja, hogy te irányíts... rossz ajtón kopogtatsz! Jegyzed meg! Katherine mellett maximum javaslatokat tehetsz! És nem csak azért, mert makacs. Mert tapasztalt. Na és az én húgom.
Lerázta magáról Jake kezét, visszabújva a csendes magányba az ablakon túli házakat pásztázta.
- Kösz - nyomtam egy puszit a bátyám homlokára.
- Semmiség. Az igazat mondtam.

****

A terem csupa pompa volt. A kerek csarnok falai képekkel, festményekkel voltak tele, elszórtan magasítón a terem különböző pontjain szobrok, ékszerek sorakoztak, ereklyék, és középen, jókora térrel maga körül, állt a medál emelvénye.
- Megyek, - súgta Phil, aki a partneremet játszotta - teszem a dolgom.
- Ügyesen!
Elegánsan libbent el a többi vendég között, úgy, hogy egy pillanatra megtorpantam megcsodálni szexi mozgását. Megráztam a fejem. Beljebb tértem, kerülgetve a vendégeket. Magas sarkú cipőm kopogott a bézs kövön, elenyészően elhalva a beszélgetés, a fényképezőgép kattanások, a pincérek csörömpöléseinek moraja mellett. Egy pezsgőt el is emeltem egy tálcáról.
Két méterre állhattam meg a gyönyörű nyakéktől. A csepp alakú kövek elkápráztattak.
- Az enyém leszel.
Megbabonázva bámultam a kis szépséget, akkor is, amikor megkezdődött a szokásos előadás, papolás arról, hogyan, hol, miből, mennyiért készült. Sokkal inkább követtem figyelemmel a társaim duruzsolását a kis mikrofonban.
- Itt minden rendben.
- Nemsokára meglesznek a kódok!
- Szerintem ehhez negyvenöt méter hosszú kötél kellesz, erős karabinerrel, derékszíjjal!
- Menj már gyorsabban!
- Nem tudok, Musztáng! Nem tehetek róla, hogy nem edzettem börtönben, mint te!
- Még egy ilyen poén, és visszamegyek előre megfontolt gyilkosság miatt!
Cody, meg a bátyám veszekedésén, valamint Phil beszámolóján túl semmilyen hangot nem hallottam. Mac néma maradt. A helyzete homályos volt, pedig azt vártam, legalább mond valami pökhendit, amivel felhúzhat.
De nem tette.
Elszomorított, még jobban táplálta bennem a haragot.
Miért nem tud egyszer megérteni? Csak egyszer.
- Nálad Farkas? Helyzet?
Mikor meg akartam kérdezni ezt, Jake közbeszólt, megmentve ezzel az egómat, a büszkeségemet.
Kösz tesó! - fújtam ki a levegőt.
- Minden oké.
Tehát él. Nagyszerű. És a cinizmusával sincs baj.
Minden rendben ment. Azt hiszem, minden sínen van.
Egy tüsszentés kezdte csavarni az orromat. Letettem a futkosó pincér tálcájára a poharat, aki a következő vendég nyakába borított emiatt néhány poharat, több leesett, és eltört. A csilingelés elvonta a figyelmet iszkoló alakomról, a hangos prüszköléstől, amit a zsepi alig tompított.
Mikre nem jó a melltartó? Zsebkendőtartónak is könnyedén befogható.
- Egészségedre!
- Fulladnál meg!
Köhögtem a bátyámnak válaszul. - Kösz Jake!
Nyerítése a dobhártyámat szaggatta. Megigazítottam magam, észrevétlenül visszaosontam, ahol a nők, férfiak sipákoltak drága ruháik miatt, a szegény pincérsrácot pedig alaposan lekiabálták, azzal, hogy: "Levonatjuk a fizetéséből! Nincs is akkora fizetése, hogy a nyakkendőm kimosására elég legyen! Kirúgatom! Holnap kereshet másik állást, sőt, már ma!".
Nem akartam kirúgatni, de így jött a lap. A gyengék elhullanak, az erősek áttaposnak rajtuk, felfalják őket, hogy erősek maradjanak. Nekiálltam a kupola vizsgálgatásának.