[34. rész]

Drága Tolvajkáim!
Elkalauzollak benneteket Katherinehez, és megismerhetitek közelebbről is Mac anyukáját, Lilyt, ebben a részben is, de inkább a következőben ül le kettesben vele főszereplőnk társalogni. Érdekes, ambiciózus személyiség, annyit elárulok, de a többit akkor tudhatjátok meg, hogyha elolvassátok a részeket, egyelőre még ezt! Jó olvasást, komizzatok, pipáljatok!
Cleo F.

**********

Meggyőztem Mac-et, hogy menjünk el zuhanyozni, kettesben. Nem volt nehéz rávenni, elég volt bevetnem a nőiességemet. A fogadást betartva kisebb ölelgetéseknél túl nem ment, pedig az elképzelésem egyszerű volt. Meglát a zuhany alatt, azzal az esélyei zuhanórepülésben földet érnek.
Tévedtem. A kitartása, a türtőztetése nagyon jó, ha tényleg élesben megy a dolog.
Jöhetett a "B" terv. Ennek biztos, hogy sikerrel kell végződnie.
- Persze, hogy menni fog - mondtam magamnak a tükörbe.
Mac-et előre küldtem, aki kis gatyában kiingázott a fürdőből. Megjegyzem, az apró fürdőszoba igazán hangulatos volt az egyszerűsége, és a tengerpartot idéző díszek miatt. A magammal hozott fehérneműk közül elővettem egyet, amit a fiú választott, mert elmondása szerint képtelen neki ellenállni.
Most kapóra jött.
Kihívóan vörös, fekete szegélyű ruhadarabról beszélünk, tehát nem csodálom, ha mint a bika, beindul a vörös láttán. Belebújtam a kiválasztott darabba, egy kisebb frizuraigazítás után, kezemben az aznapi ruháimmal, kiosontam a folyosóra. A félhomályban semmi mozgás nem volt.
Mac anyja nem láthatott meg.
Kiugrottam a helyiségből, azzal a lendülettel lekapcsolva a lámpát. Kifújtam a visszatartott levegőt. Könnyedén osonni kezdtem Mac szobájába. Megtorpantam belépés előtt, elhatároztam, természetesen viselkedek, amíg nem lép felém. Oldalvást becsusszantam az ajtón, bezárva magam mögött az ajtót.
Hirtelen nem találtam meg Macet, de aztán feltűnt alakjának körvonala az ágyon, ahogy a mobilját basztatta. Rögtön velem szemben feküdt, erősen hunyorogva, én meg flangálni kezdtem, hogy végre feltűnjek neki. Először a szekrényéhez mentem az ágya mellé, ledobtam a cuccaimat a földre, ahogy ő tette, így könnyebben kezembe tudtam venni a képeit, megnézni a serlegeit a falon.
Hm. Mennyi aranyérem! Kitüntetés, dicséret...
Megzavart a pompa, egy pillanatra valóban elvonva a figyelmemet az eredeti tervemről. A jól ismert ragadozótekintet ébresztett magamon. Hátranéztem a vállam felett. Egy kis éllel találkozott tekintetünk, azonnal vissza is menekült a telefonba. Görcsösebben kezdte szorongatni, szeme sarkához ugrált írisze, hogy ellenőrizgessen. Elkuncogtam magam. A világoskék szoba egy kis lámpa fényében tündökölt csupán, elég fényt biztosítva a bent lévőknek.
Showtime!
Lábujjhegyen megkerültem az ágyat, mire rájöttem, nem jól csináltam valamit. Úgy téve, mintha fontos dologért sietnék vissza, a ledobott ruhákhoz igyekeztem mélyen, háttal lehajolni a fiú kutakodó szempárjának örömére. Kikotortam a saját telefonomat a zsebemből, a melltartómba dugva átmásztam Mac lábain az ágyon.
Éreztem, minthogy láttam, hogy nyel.
Megérkezve helyemre bedugtam a párna alá a készüléket, én magam a takaró alá bújva elhelyezkedtem. - Jó éjt!
- Jó éjt... - mondta vissza, amolyan "jó éjt, asszem" stílusba.
Bizonytalan volt. Ez jó.
Na meg maradt kis időm gondolkodni.
Vajon apáék megtalálják Rugó embereit? - filozofáltam. - Egyáltalán akadnak valami nyomra? És Jake? Amennyire fel lett húzva, veszélyesebb mint egy területét és családját védő oroszlán, felhúzottabb, mint egy vadászkutya és egy harci kutya együtt. Biztos nem hagyja, hogy bajom essen.
Rugó bosszúja engem súlyt, amiért az ázsiai szállítmányt megfújtuk. Egyrészt jogos, mert az én agyszüleményem volt. Másrészt apámat akarja tönkretenni. Lehet, hogy a több évi harcnak akar véget vetni a halálommal. Igen, az mesteri, méltó befejezése lenne a háborúnak. És túlságosan mártíri.
A szememre sötétség borult kisebb mocorgás után az ágyon, amit kattanás, meg az említett sötét követett.
Bingó! - mosolyogtam a sötétben. - Táncolni fogsz Grey! Ahogy fütyülök!
A puha, illatos ágyneműben mozdulatlanná váltam. Mac elhelyezkedett mellettem, aztán elhalt a mozgás.
Mi? Alábecsültem volna?
Szomorúan vettem tudomásul a kudarcot. Készültem tovább elmélkedni, hogy apámék akármit találnak, vagy ha sikertelen is a dolog, meg fogom szerezni az Amazonas medált. Mivel elég necces lenne a bejutás, először részletes megfigyelés kell. Ehhez legalább négyen kellünk. A hely, ahová szállítjuk, kurva nagy, és még négy részre osztva is enyhén szólva komplikált lenne. Meg veszélyes.
Az egész életem az. Sosem okozott akadályt a veszély fogalma.
Lassan fél óra eltelt, míg eldöntöttem, én fogom a termet felmérni, ahol tartják a medált, Mac a biztonságiak részlegét, Phil a métereket, ami a kötél hosszúságából fontos, amin leereszkedik valamelyikünk, Jake meg a pincét, amibe a múzeum egyik részén lehet lejutni. Az információk szerint, amiket szereztem, van egy hosszú alagút, oda lemászva könnyedén ki lehet kapcsolni a védőburkokat, amik védik azt az átkozott ékszert.
Mint egy villámcsapás, Mac hegyes alsóval hozzám nyomódott, morogva a nyakamba suttogott. - Te győztél!

****

Nevetéstől kifulladva törölgettem szememet, és fogtam magamra a takarót egyszerre. - Elég! Hagyd abba!
- Biztos?
Bólintottam.
A jutalomtánc... hát... egy szó illik rá, az meg a fergeteges. A szexi, a vad egyesülése. A ringó csípő, meg minden. Kész voltam. Alig akart csillapodni a teli torokból való röhögésem. Rám ugorva csókokkal, kórusos nevetéssel sikerült visszafognia.
- Köszönöm! - hálálkodtam két csók között.
A felhozódó képre megint a hasamat kellett fognom. Ahogy előttem vonaglik...
Jesszus!
- Máskor is!
- Azt nem bánnám! Talán rendszert kéne belőle csinálni.
- Ne túlozz! - hümmögte, korgó hassal. Abban a pillanatban a melegítőéért nyúlt. - Éhes vagyok. Menjünk, reggelizzünk!
Az én hasam követte a korgásban. Kintről őrületesen jó szalonnaillat ereszkedett hozzánk, kapkodó öltözésbe hajszolva, aminek eredménye a hanyag Katherine Ambrose. Férfi melegítőben ( bugyi nélkül ), nagy, kopott pólóban, ami alatt melltartó azért lapult. Kivánszorogtunk a konyhába, mindketten farkas éhesen. Mac anyukája már evett az asztalnál.
Szőke haja csurkába fogottan fityegett, a szalonnát rágcsálta, kávét ivott, közben az újságot olvasta, mint egy átlagos polgár reggel. Felnézett, rögtön lenyelve a falatot a szájában. Zavartan látta laza öltözékemet, amin jót mosolygott. - Bocsássatok meg, de... nem szoktam meg, hogy itt vagytok!
- Semmi gond! - legyintett virgonc fia, anyjához ugorva egy pusziért, meg egy falat kajáért.
- Hé!
Anyja későn csapott kezére. Mac pofája tele volt.
- Készítsek valami reggelit?
- Hagyja csak, Lily - toppantam hozzá. - Majd én megetetem a fiát.
- Köszönöm.
Az anyja melletti széken megtelepedő fiúnak tetszett, hogy a seggemre csapkodhatott, mikor főzni indultam, vagy felszolgáltam. Anyukája mindig jót nevetett.
- Mit terveztek mára? - kérdezte.
- Várost nézünk - hallottam félfüllel a beszélgetést tojás sütése közben. Lilyben semmi düh, rosszindulatúság nem volt, mert az ő konyhájában főzök. Arra számítottam, hogy kitessékel, vagy valami.
- Hol kezditek?
- Megmutatom neki a sulimat. Aztán a város belső részét, végül a mocsarat. Háromra itthon leszünk.
Látva arcát, mikor ilyen szeretettel beszélt a helyről, ahol felnőtt, elgondolkodtam, vajon ő megérdemli-e ezt az igazságtalan világot, amit választott?
Gyorsan visszafordultam a reggeli készítéséhez, majd hamar az éhes srác elé tettem. Szinte falt, alig hagyott nekem valamit.

****

A kerítésen támaszkodva a déli nap sugarainak fényében a szép iskola fehér falai vakítóak voltak. A sárga kerítés épp akkora volt, hogy rá tudtunk könyökölni. A focipályával szemeztem, aztán a futópályát méregettem, azt találgatva, mennyit lennék képes lefutni.
- Kicsi kerítés - jegyeztem meg.
Belerúgott. - Ja. De ez szerencse - tájékoztatott. - Ki tudtunk szökni cigizni. Vagy kimászhattunk, ha lógni akartunk. Sulibuli után itt volt a leggyorsabb elérni valahová, ahol lehetett dugni.
Elnevettem magam.
- Értem.
- Szerettem ide járni, függetlenül attól, mennyi ideig éltem abban a tudatban, hogy vannak igaz barátaim, meg csajok, akik a farkamat akarták. Azért kíváncsi vagyok, Wyatt hogy van, hogy néz ki, meg ilyenek...
- Wyatt?
Mosolyogva felém fordult. - Tudod, az egyetlen barátom, aki maradt.
Rémlett egy személy, akit ezzel kapcsolatban említett. Azúrkék szemei ragyogtak.
- Igen. Wyatt-nek hívják?
- Wyatt Branson. Jó srác. Mindig focista akart lenni. Szerette is, meg látta, a focistáknak milyen szép, és sok nőjük van - nosztalgikusan felsóhajtott.
- Te mi akartál lenni?
Hosszú percekig, sok szívdobbanásnyi idő után megszólalt: - Jó kérdés. Kiskoromban űrhajós, - hagyott időt, hogy abbahagyjam a kuncogást - aztán kicsit érettebb fejjel kommandós. De ezek álmok - hessegette el a témát.
- Én világ életemben tolvaj akartam lenni - duruzsoltam bocsánatkérően. - Nem volt más példa előttem. Mikor a lányok azt mondták, hercegnők akarnak lenni, mindig csendben maradtam. Egy oviban, vagy iskolában szarul hangzott volna, hogy bűnöző.
- Eléggé.
Elidőztünk a jó levegőn, majd kocsiba ülve elrobogtunk a városba. Egy nyilvános parkolóban megállva átkarolt, és gyalog, részletesebben végigmutogatta, mi micsoda, miket tapasztalt ott, miféle élmények fűzik oda. Alig szólaltam meg, inkább figyeltem, tágra nyílt, kiskutya szemekkel.
- Itt rúgtam be először!
- ...Jaj, igen! Ebben a házban lakott az első csajom...
- E mögé a rozzant épület mögé jártunk hugyozni.
- Ott vettük a legjobb ízű házi tejet, meg sütiket. Azt vettem reggelente, ha volt pénzem.
- Ennél a pasasnál dolgoztam, - mutatott egy hintaszékes bácsira - mint kertész. Nem hiszem, hogy felismer. Nagyon öreg. Akkor sem volt fiatal.
Egy romos, összeomlott házikónál megtorpant. - Egy vén lány lakott itt, akiről az ötödikesek kitalálták, hogy boszorkány, és mindenki azt is hitte. Éjjelente többször meglestük, bevertük az ablakát, elvittük a tejet a küszöbről, megborotváltuk a macskáját... Nem bántunk szépen vele. Már biztos meghalt. A fekete zászló is mutatja.
A fűben egy selyem fekete anyag hevert szemétként.
- Miért haragudtak meg rá az ötödikesek?
- Szegény nő nem tehetett semmiről. Először szórakozásból terjesztették. Aztán a nő megkergette őket seprűvel, villanypásztort vezetett a kerítésbe, átkozódott, megütötte őket, mikor a gyümölcsfájáról ettek, vagy letaposták a virágát. Utólag már rossz visszagondolni ezekre.
Ezer, és ezer ilyen bámulatos mesét mesélt, történetet, amihez képest nekem nem sok élményem volt, ami a gyerekkoromhoz szépen illene ott a nagy, puccos városban. Mac elvitt a tóhoz, amit láttam az üvegen keresztül. Ruhástól mártóztunk meg benne, nem kicsit összebújva a nosztalgia kedvéért.

[Folytatás a következőben]