[39. rész]

Nagy ölelés mindenkinek!
Egy nagyon súlyos következménnyel nézünk szembe, nemcsak Katherine, hanem ti mindannyian. A hamarosan következő fordulatok mindenkit meglepnek majd, ezért számítok rátok, és a visszajelzéseitekre.
Jó olvasást!
Cleo F.

**********

- Én megmondtam! - hajkurászta ezredjére.

- Megtennéd, hogy abbahagyod? - ripakodtam rá mérgesen. A kanapé kezdett kicsi lenni kettőnknek. - A lényeg, hogy megvan a medál.

- Milyen árat fizettünk érte?

- Semennyit, fogd már fel! Elrejtetted az üveget?

- Igen, el - hunyorgott.

Értetlenül megráztam a fejem. - Akkor?

- Ez egy baklövés volt a részedről.

- Ez az, tetőzd még az idegességemet. Gratulálok!

Felállás közben elkapott, nyomban az ölébe ültetve. Testének melege védve ölelt át, azúrkék szempárja elől forgolódással menekültem, bár erre volt megoldása. Az állam megragadásával arra kényszerített, hogy mélyen a szemébe nézzek, és engedjem magam a csókjainak.

- Gondoltam, felhúzlak kicsit.

- Miért?

- Hát mielőtt ünnepelünk.

- Ünnepelünk? - kérdeztem vissza.

Sejtelmesen elvigyorodott, huncut ragyogás csillogott rajta, miközben bozontos haját igazgattam.

- Igen. Van pezsgő a hűtőben... ágy a hálószobámban. Kihagytam valamit?

- Téged, meg engem.

- Ó! Ja, igaz is. És itt vagy te, - koppintott az orromra - meg én is. Érted mire gondolok, igaz?

****

Csengetés keltett a békés szundikálásból. Éberen felkaptam a fejem, majd hirtelen vissza. Bevackoltam magam Mac hasához, háttal, ő meg rám fonódva telepedett meg rajtam. A tegnap éjszaka, meg a ma hajnalt követően nem egészen voltam formában, mondhatni, lemerültem.

Képzelődtem.

Ezzel a tudattal nyugodtan megtelepedtem a párnán. Mac mocorgása rövid időn belül alábbhagyott, mikor orrával megérintette a tarkómat. Készültem mély álomba zuhanni, amikor ismét felsikított a csengő.

Csing-csing.

Az orrom alatt motyogva kivergődtem magam a paplan alól, Mac mellől. Az ágyban trópusi meleg volt a kinti hideghez képest, csoda, ha libabőrös lettem? Álmosan haladtam előre, nagyot puffanva a padlón. Bevertem néhány végtagomat, hangos, majd abból halkká átcsapó szitkozódással konstatáltam a fájdalmat.

Újabb erőszakos kaputelefonálás ugrasztott meg.

- A francba!

Talpra állva megkerestem a tegnap elhullajtott fehérneműket, de a bugyimnak különösen jó érzéke volt a bújócskához, ma reggel főleg. A srác pólóját kihúzva az ágy alól az is rajtam landolt. Szakítottam egy percet arra, hogy megnézzem magamnak a békésen alvó férfit. A testét, ahogy oldalt, és kicsit hason feküdt... meg a formás feneket, a hosszú lábakkal.

Szemforgatva kiiszkoltam, a kaputelefon felé tornyosulva. Út közben futólag megnéztem az erkély ablakát, ami azt mutatta, hogy reggel van mindenféle beszélgetéshez. A Nap korongja most csúszott fel a Horizonton.

Dühösen felkaptam a továbbra is csengő készüléket. - Igen?

- Jó reggelt, Miss Ambrose! - szólított egy hang, akinek a csípős éllel fűszerezett hangneméből kiderült, régen fent van már, és nincs kimerülve egy esetleges esti lopástól. - Ramirez felügyelő vagyok! Beengedne?

Megfagytam.

Rendőr? Azt a rohadt... A rablás ügyében jöttek?

Azt kezdtem boncolgatni, vajon mit ronthattam el, hogy rájött, közöm volt hozzá.

- Miss Ambrose?

- Hm?

- Beengedne?

- Persze, jöjjön csak! - nyomtam meg a gombot, hogy a lift kinyíljon előtte, bármerről jön. A garázsból, vagy elölről.

Mi a francot vétettem? - járkáltam idegesen. - Mit? Mit akar tőlem?

Nagy levegőt vettem, aztán kifújtam.

Higgadtnak kell maradnom, mint ahogy mindig tettem. Megtévesztés, színjátszás. A két legjobb dolog az életben.

Gyomoridegem volt, ahogy a liftet felfelé irányulni hallottam. Ez az éhségnek, a korán reggeli kelésnek, és a bizarr látogatásnak tudható be. Lazán megkapaszkodtam a lift előtti asztal sarkán.

- Nyugalom - duruzsoltam a semminek.

A jelzőhang után a lift két ajtaja elvált egymástól, mögöttük a rettenthetetlen, cowboykalapos, szivarrágó Ramirez bukkant fel, erős szemöldökét és homlokát ráncba szedve. A méregtől lehet, amit hallani, mikor beszél, meg aztán a viseletem is zavarta.

Jobban fogalmazva, nem zavarta.

Többször végignézett rajtam, apró köhintés, torokköszörülés után érdesen megszólalt. - Jó reggelt!

- Magának is! Jöjjön be!

Arrébb léptem előle, mire már bent is volt. A szívem felgyorsult egy pillanatra, de el is csitult.

Árgus szemekkel körbenézett.

- Kér valamit? Kávét? - ajánlottam fel.

- Ittam ma már két kávét, köszönöm. A lényegre térnék.
- Parancsoljon. Elnézést, de most keltem, nem biztos, hogy tudok figyelni.
- Garantáltan felébred! - vigyorgott undorítóan zsíros szájával. - A nyomozás során szükségem lett volna magára, de ön nem tartózkodott a városban.
- Nem mondta, hogy nem hagyhatom el a várost. Elvégre, nem gyanúsított vagyok!
- Valóban? Először is, Miss Ambrose, feltennék pár kérdést.
- Hallgatom!
Megköszörülte kátrányos torkát, ami a sok éves dohányzás és szivarrágás következtében valószínűleg feketébb, mint a fekete lyuk a galaxisban...
- Hol tartózkodott az elmúlt öt napban?
- A barátommal meglátogattuk az édesanyját. Tudja, most mutatott be neki - bazsalyogtam.
Gyanakodva felvonta szemöldökét. - Megadná a leendő anyósának elérhetőségét? Szeretném őt is megkérdezni erről.
- Őt nem szívesen keverem bele.
Lilynek semmi köze a romlott életemhez. A rablásokhoz, a gyilkoláshoz, a vérhez, ami a kezemhez tapad, sem a kábítószerhez, amit apa árusít, vagy a lányokra, akiket futtat, és kereskedik velük.
Karba fontam a kezem.
- Semmi félnivalója nincs, ha ártatlan.
- Figyeljen! Ezzel akar zaklatni hajnalok hajnalán?
- Kilenc óra van, kisasszony.
- A tegnap éjszakám jól alakult. Tudja, a barátom egy igazi ágytornász. Ha nincs semmi mondanivalója, távozzon!
- Szeretnék beszélni az... az ágytornász pasijával.
- Alszik. Nem szívesen ébresztem fel! Még rám is morog, ha felkeltem. Magát egyenesen megnyúzná.
- Az a közszolgálatot végző ember testi sértése, - hablatyolt még valami paragrafust, meg kitudja mit, amit nem értettem - szóval kénytelen lesz elviselni.
- Itt vagyok, nyomozó, semmi szükség erre!
A hálószobából egy nyúzott, szürke melegítőben, azon kívül meztelenül közeledett Mac, éles tekintettel, égnek álló, borzos hajjal. Kék szeméből sütött a gyűlölet.
Ajaj!
- Jó reggelt, Mr. Grey!
- Magának is nyomozó - nyújtott kezet. Védelmezően mellém lépett, és átkarolt. - Minek köszönhetjük ezt a... kellemetlen, kora reggeli zavarkodást?
- A lakás betörés ügyében jövök. Értesültem, hogy maguk távol voltak, miközben folyt a nyomozás.
- És? Nem tiltotta meg, hogy elhagyjuk a várost.
- A barátnője is ezt mondta.
- Igen? - nézett rám Mac büszkén. - Nem csodálom. Tehát, mi a probléma?
- Szeretném bevinni önöket az őrsre.
Az őrsre.
De legalább nem a tegnapi gyémántrablás ügyében jöttek.
- Erre semmi szükség. Különben is, nem kötelezhet erre!
- De igen. Ha nem működnek együtt, letartóztathatom magukat!
- Mi pedig feljelentjük a hatalmának visszaélésével.
- Fenyeget? - kérdezett vissza. - Mr. Grey, maga...
- Igen, fenyegetem - lendült előre teljes testtel. - Kérem, hagyjon magunkra. Nem tudunk semmit. Folytassa a nyomozást, hogy jusson eredményre!
Ramirez meglepődött. Dühösen fintorgott, aztán sarkon fordulva a lifthez iszkolt.
- Még jelentkezem!
Hatalmas kő borult le a szívemről, amint a felvonó elindult lefelé, benne a felügyelővel, nyomozóval, akárkivel...
- Ez kellemes volt - morogtam.
- Az. Reggelre mást terveztem! - ragadott meg, hogy karjába kapva visszavigyen az ágyba.

****

Békés csend övezte a házat. Valamiért még mindig nem aludtam, csak felületesen szunyókálgattam. Már vagy egy órája honolt be a mozdulatlanság, állt be a próbálkozás az alváshoz, ám ez nálam valamiért nem ment.
Kinyújtóztam Mac mellkasán, kényelmesen elhelyezkedtem a melegben. Valami csoda folytán percek alatt zuhanni kezdtem az álom felé. Egyenletesen szedtem a levegőt, míg nem odakintről csattanást hallottam.
Megfeszültem. A levegő a torkomon akadt, szemeim felvillantak, a szívem ugrott egyet pulzusom kíséretében. Mac ugyanígy tett. Egymásra néztünk.
Itt vannak.
Hangtalanul kiugrottunk, hogy minimálisan felöltözzünk. Az esélyeket latolgattam. Az ablakon nem ugorhattunk ki, tehát akkor védekeznünk kell. - A fegyvereim - szipogtam kétségbeesetten. - A másik szobában vannak. El kell jutnunk oda.
Mac elsötétült kék szemekkel a fejét rázta.
- Nem fog menni. Ellepték a folyosót.
- Mit csináljunk? Bújjunk az ágy alá?
- A fürdőbe nem mehetünk. Mássz! - intett.
Ez most komoly?
Abban a pillanatban, hogy lehajoltunk, az ajtó kivágódott. Rémülten láttam egy fekete ruhás fazont, amint éppen eldobott valamit, majd annak a koppanása után rájöttem.
Füstbomba.
- Mac! - sikoltottam.
Megpróbáltunk elkúszni, de elvesztettük egymást. A cipők kopogása sebesen dobogtak körülöttem, fekete alakok keringtek, megragadva engem, és a füst altató hatása végtére harcképtelenné tett.