[41. rész]

Kedves Tolvajaim!
Ez a rész gyökeres változásokat fog hozni MINDENKI életébe, aki a történetben szerepel. Van, akinek jó, és van, akinek nem éppen a legjobb változásokat játszik ki az élet, tehát legyetek résen. Árulások sora fog következni.
Jó olvasást!
Cleo F.

**********

A hideg földön szar volt az ébredés.

Egyedül.

Mac-et sehol sem találtam. Hiába kérdezgettem az őrt, az semmitmondóan kuncogott.

Megölték? El sem bírom képzelni, hogy nincs többé...

Rettegtem. A sarokban kuporogtam, attól tartva, hogy a levágott fejét hozzák el, a szívét, vagy egyszerűen bedobják a hulláját, hogy a teste előttem bomoljon le, amibe szép lassan beleőrülnék. Átkaroltam a lábaimat, homlokomat rátámasztva dőltem előre-hátra.

A magány mérgező füstje töltötte meg a levegőt, mellém telepedő füstös alak szívózott velem, akinek jelenlétét éreztem, de nem láttam. Ő a magány párja volt, a kínszenvedés. Az őrület határán táncoltam a tudatlanság miatt. Úgy éreztem, kihagytak sok mindenből, ami egyébként rám is tartozna.

Sőt.

Uralkodni akartam magamon. A torkomat szorító gombócot nyeldekeléssel próbáltam eltüntetni, ettől viszont jobban feszült.  Felborzolódtak a kedélyeim, olyan szinten, hogy legszívesebben ököllel belevágtam volna a falba. Feszültségeim levezetésére ez alkalmasnak tűnt, és amint az ötlet fénye felgyulladt elmémben, cselekedtem. Belevertem a falba, aminek tövében ültem.

Azonnal sziszegtem a fájdalomra, halkan káromkodtam, hogy ne kerüljek az őr figyelmébe. Gyorsaságomnak köszönhetően egy lezuhanó alaktól gyorsabban arrébb ugrottam, mint egy macska. Villogó tekintettel próbálkoztam megállapítani a sötétben, mi lehet az.

Hunyorogtam. Egy vörös valamit láttam, csupa piszokkal körülvéve, és egy homokfelhővel, amit a hangos esés, becsapódás miatt emelkedett fel.

Tégla.

Bizonytalanul lestem be a falba, és fedeztem fel, hogy üreges. Morogva dugtam be a fejem a korom sötétbe, nyomban csöveket pillantva meg. A remény feléledt bennem.

Kintről mozgolódást észleltem. Kapkodva visszatettem a téglát a helyére, úgy tettem, mintha pisiltem volna a sarokban. Az őr szigorúan lépett be, a színjátékhoz tartva magam lázadóan húztam össze magam. - Mi a faszt csinálsz?

- Pisiltem.

- Ne akarj átverni! - emelte fel fenyegetően a fegyverét, koponyám felé lendítve, egy fájdalmas ütést bevíve. Elhomályosult előttem a világ, meleg vér kezdett folyni, csöpögni a sebből. Távolinak tűnt az ordibálás. - Mit csináltál?

Nem válaszoltam. Tudtam, bármelyik válasz rossz lenne, ezért hallgatással feleltem. Egy undorító folyadék csúszott végig az arcomon, mikor visszanyertem lélekjelenlétemet.

Leköpött.

- Kurva.

Sietve szabadítottam meg magam a nyálától, eközben a Vérengző az ajtó elé sétált, vissza a helyére. Pár percig vártam. Talán a sokk dolgozott bennem őrületes erővel, arra ösztönözve, tennem kell valamit, hogy kijussunk. Kiszedtem a téglát, megpróbálkoztam még egyet kivenni, és az is kihullott, ezúttal tompán a combomra.
Siker!
Egy lyuk tátongott a falban, mire végeztem. A bűz arról árulkodott, hogy a cső, meg az a nagy fémdoboz, mely hosszasan nyúlott végig, valahová vezet. Jóval a föld alatt voltunk, úgyhogy valószínűleg felfelé vezetett. Örömittasan tüntettem el felfedezéseim nyomait. Időben. Egy egész hadsereg szedte lépteit felém, odakintről.
Mint a rugó, amit megfeszítettek, felugrottam, és rohantam az ajtóhoz, hogy leellenőrizzem, ki jött. Főellenségem kíséretében Mac ballagott, lekókadt fejjel, éles tekintettel fúródtak azúrkék szemei az enyémbe. - Hála az égnek - motyogtam magamnak.
A kíséret arcán, és Rugóén vészjósló vigyor ült. Arrébb léptem az ajtótól, várva, hogy beengedjék.
De nem tették.
Csak nem fejbe akarják lőni előttem? Vagy elvágják a torkát?
- Hagyd békén.
Ekkor kitört a nevetés Rugóból, harsányan, megrengetve bennem a szerveimet. Mindenki kuncogott, vagy mosolygott, de nem mertek együtt nevetni a főnökkel, nehogy baj legyen belőle. Egyedül Mac-en láttam azt, hogy szégyenkezik, kerüli a pillantásomat.
Te jó ég, kivágták a nyelvét? Megkínozták?
- Szerintem, drágám, félre érted a helyzetet. Én békén hagyom. Neked, - mutatott felém - kéne vigyáznod.
- Tessék? Ugyan... miért?
- Mondd el neki - lépett oldalra Rugó, hogy Mac-kel legyek szembe.
- Mac... - szólítottam az üres tekintetű, csapzott fiút, kinek vonásai semmit mondóan, mégis, bajról árulkodva feszültek meg. Megkövülten magasodott előttem. - Mac, mi folyik itt?
Ő néma maradt. Durcásan szorította össze ajkait.
Egészen az utolsó pillanatig azt hittem, meg sem fog szólalni. De elkeseredésem szélén nagy levegőt vett, erőltetve visszatartva, és lassan, kiemelve minden szót, tagoltan beszélni kezdett. - Nem megy. Értsd meg, nem miattad... egyszerűen nem érzem teljesnek magam.
- Mi a faszról beszélsz?
- Arról beszél, - szakította félbe Mac-et Rugó, győzelemtől ragyogó szemekkel, amiket szemem sarkából láttam az engem megvető azúrkék tekintetet keresve - hogy átállt hozzánk.
- Tessék?
Egy pillanattal később Rugó megveregette a cseppet sem ellenkező srác vállát. Minden összeomlott bennem. Sok minden értelmet nyert, és vesztett. Megsemmisülten szorítottam az ajtót, ahol tudtam.
- Így van. És az a furcsa, hogy nem kellett sokáig győzködnöm. Míg aludtál, elhozattam az irodámba, ami kényelmesebb, mint ez a... porfészek, vagy a "kínzókamra". Látta a pompát, elmondtam, milyen lehetőséget adok a kezébe, onnantól nem volt megállj. Pörögtek az események - mutogatott nevetve a levegőbe.
Remegési hullám söpört végig rajtam. A térdeim egymásnak koccanva küzdöttek az állva maradásért. Az árulás fájdalma görcsösen húzta össze minden végtagomat, késztetést éreztem a sírásra. Az utolsó leheletemig arra gondoltam, ez egy vicc lehet csupán.
De valóság minden egyes szó - jöttem rá.
Lehunytam a szemem, elrejtve potyogni akaró könnyeimet. - Áruló vagy.
- Érts meg - suttogta. - Te is ezt tetted volna a helyemben.
- Tévedsz - meredtem egyenesen rá. - Sosem tettem volna. Hiába ámítod magad ezzel, hogy jobb legyen! SOSEM. Érted? De te, - vettem fel lazább testhelyzetet - máshogy cselekedtél.
Ádámcsutkája liftezett nyelés közben.
A szívem, ami eddig aggódva dobogott, most megfagyva, kővé dermedve beburkolózott.
- Azt hiszed, Ők, - mutattam körbe, közben mosolyogtam saját nyomorúságomon a cellából a sok tetovált parasztra, beleértve Rugót is, akinek ettől el ment a kedve az ünnepléstől - Ők kiállnak érted? - horrorisztikus suttogásba kezdtem. - Az első veszélyhelyzetnél beköpnek, besároznak, befeketítenek, és feldobnak, hogy magukat védjék. Jól tetted, hogy közéjük léptél. Te is pont ilyen vagy. Dettó. A reménytelenségben egy utat látva, úgy döntöttél, nem jutsz ki innen élve, hát akkor a hóhérjainkhoz csatlakozol.
Rácsaptam az ajtóra, mire több fegyver felemelkedett.
- LEGYEN, A KURVA ÉLETBE!
Mac sűrűn pislogni kezdett, Rugó azonban összeszedett maradt.
- Ma éjjel megölünk. És elégtételt veszek az apádon, hogy elküldöm neki a fejedet postán... eltemetlek, bedoblak a tengerbe, bármi, csak ne tudjanak tisztességesen eltemetni.
A vérfagyasztó jókedv visszaköltözött belé.
- Komolyan azt gondolod, hogy ilyen könnyen legyőzhettek? Engem? A Viperát. Ne nevettess! Azzal, hogy átcsábítottatok egy fontos... alanyt, nem ingok meg. Koránt sem. Sőt, még erősebb, veszélyesebb leszek.
A férfi kíváncsian felvonta a szemöldökét.
- És mégis hogy kívánod ezt megtenni a celládból? A híres bosszúdat egy koszfészekben rohadva nehéz lesz.
- Hidd el, nem akadály.
- Addig is, vigyázok a drága Farkasodra. Megbecsülöm helyetted!
A hanghoz, ami belengte a folyosót, hirtelen nő is társult. Közvetlenül Mac mögött előkerült.
- Nahát, te is Vérengzőnek álltál?
Fekete Özvegy, ősellenségem a pár perccel ezelőtt "halálosan szerelmes" Mac Grey-re tekeredett, aki nyitott felé, mert nem lökte el. A szutykos ribanc fekete bőrcuccban, combig érő, felkötött hajjal, erős, szürke sminkkel, és zöld szemével máris hálójába fonta az új, szingli pasit.
- Megtetszett a barátod. Követtem - válaszolta felbaszás céljából.
- Nos, mindig is keselyű voltál. A maradékra utaztál. Nyugodtan elveheted, mert nekem már nem kell. Ráuntam.
Az említett felém kapta fejét. Óriási meglepettségét Fekete Özvegy undorító csókja múlta felül, elterelve rólam a figyelmet. Minimális féltékenység terjengett bennem, a gyűlölet, a mérgező utálat mögött.
- Milyen szép pár - ugratott Rugó, arra számítva, hogy kiakadok.
- Bizony. Van egy kedvenc mondásom...
- Micsoda?
- Akit lehet, visznek, akit nem, az úgy is marad, ha törik, ha szakad. Ezek szerint Fekete Özvegy mellett sem marad sokáig... majd egy picsarázó kurva elveszi tőle, mint tőlem. Szánalom. Egyedül fogtok meghalni - mondtam az utolsó mondatot, a két gazembernek.
Mac mondani akart valamit, a nő viszont elráncigálta. - Gyere. Menjünk oda, ahol ketten lehetünk!
- Jó - hallottam a nyekergést.
Gyilkosan követtem szememmel őket, amíg láttam távolodó alakjukat. Alig vártam, hogy elveszítsem őket látókörömből.
- Gratulálok - artikuláltam tréfálkozva Rugónak. - Szép munka!
- Köszönöm. Tehát, nemsokára itt vagyunk. Addig is, élvezni akarom a helyzetet. Drága barátaimmal hoztunk egy spanyol csizmát játéknak, meg egy vizes törlőt. Választhatsz!

*****

Vérző, sebesült lábbal, izzadtan hemperegtem a talajon.
Hogy nem vettem észre?
Magamnak köszönhetem. Kikezdtem vele. Egy partnerrel. Ráadásul a bűvölete miatt vettem be, a szegénység miatt, amiért a lopásra kényszerült. A vidéki srác gondolata elbűvölt.
És most hová jutottam?
Ellenségem markába.
- Légy átkozott, Mac Grey! A pokol legmélyebb bugyrában égj el!
Igaza volt a bátyámnak. Előre figyelmeztetett.
Uralkodni akart. Azt akarta, ami az enyém.
Nehéz, láthatatlan súly telepedett meg a mellkasomon, összepréselve a tüdőmet. A szaggatott oxigénkapkodástól elfáradtam, megfájdult mindenem. A fejem lüktetett, kettősen láttam magam felett a plafont. A világ minden pillanatban fordult velem együtt.
Vajon Lily mit szólna ehhez?

"- Remélem, megbecsül téged. Nagyon szeretném, ha együtt maradnátok. Mint én, meg az apja. Kicsit több szerencsével, persze...

- Nem ígérhetek semmit - néztem mélyen, komolyan a szemébe. - Megteszem a tőlem telhetőt. Ehhez persze nem egyedül kellek."
Elbuktam. Én mindent megtettem, amit lehetett. Kimondtam. Bevallottam, hogy szeretem. Mit értem el vele?
- Mit...? - szipogtam magamnak.
"- Megértettük egymást? - sziszegtem.
Valami furcsa láng lobogott a szemében, amiről képtelen voltam megmondani, mi az.
- Igen."
Az árulás, a bizalmatlanság szikrája volt - jött utólag a felismerés. - Nem láttam előre.
Felküzdöttem magam állásba. A nyílt sebes lábam miatti fájdalom eltörpült a bosszúvágy, a többi vegyes, bosszús érzelem mellett. Halkan, csendben nyöszörögve szedtem ki a téglákat, amik eddig rám vártak. Amint mászni akartam, a kezembe akadt valami. Jobban megnézve, egy rozsdás penge volt.
Rögtön eszembe jutott, az őr viselkedése. Hatalmas vigyorral osontam az ajtóhoz, tarkóját magamhoz rántva hangtalanul vágtam el a torkát... Az elégtétel koránt sem volt megfelelő, de a Vérengző vérével betapasztott tenyeremmel másztam az ismeretlenbe, megtalálva valami szellőzőrendszer féleséget. Vérnyomokat hagytam magam után. Négykézláb kúsztam, a fájdalom elhomályosította a látásomat, ami nem jött jól, főleg, mert nem láttam semmit. Valahol, talán félúton megálltam.
A nagy lyukakat, véres foltokat vizsgálgattam.
Leszakítottam három cafatot a ruhámból, becsavarva a lábaimat, elszorítva a vérzést, a harmadikra erősen ráharaptam, hogy elrejtse a sikításomat. Alig tudom, mi történt ezután. Mintha részeg lettem volna, vagy drog hatása alatti támolygással haladnék, megtaláltam a kijárathoz vezető létrát. Óvatosan körbenéztem az éjszakában, a Vérengző őrök határán, és az épület falain jóval messzebb másztam ki.
A fűben kúsztam, majd pár métert futottam. Képtelen voltam gyorsan szedni a lépéseket. Bicegtem, vonszoltam magam, meg-meg kapaszkodva a következő fába. A vérveszteségem a veszélyes stádiumba került. Az időérzékem befuccsoltával nem tudtam, mit mikor, és egyáltalán mit teszek. Valahol egy autópálya szélén stoppoltam. Egy dagadt, tisztességes kamionos vett fel.
Részletekben jutott el hozzám az, amit mondott.
- Kislány... vagy?
Kikövetkeztem, hogy a hollétemről kérdez. A nagy, haladó kamion érzetére kicsit jobban lettem.
- Remekül.
Szétszurkált lábakkal a legjobban.
- Kérsz...?
- Kérek.
Nem tudtam, mire bólintottam rá, de elvettem. Kávé volt, meg fánk. Kérdés nélkül rágcsálni kezdtem.
- ... kórházba.
- Nem kell - borítottam le mindent. Nagy szemekkel kérleltem a férfit, tisztán látva vonásait, rémületét puffadt arcán. - Nem kell kórházba vinnie. Merre tart? Vegasba?
- Onnan jövök.
- Vigyen vissza! Vissza kell mennem.
- Miért?
- Ne érdekelje. Van váltásruhája?
- Van.
Azonnal hátramásztam. - Mobilja?
- Eldobható van.
- Tökéletes.
Azt legalább nem lehet lenyomozni.

*****

Sebesen pakoltam a sporttáskába. A medál az alján csücsült, a ruháim nagy része rajta.
- Kat?
Rögtön a hátamra csaptam a táskát, és a nappaliba szaladtam. Félig-meddig sterilen megtisztítottam a sebeket. A romhalmazok között szlalomoztam. Cody meg Phil értetlenül vártak, ez pedig nőtt, mikor megöleltem őket.
- Mi van?
- Nincs sok időnk. El kell tűnünk innen. Külön kell mennünk.
- Mi? Miért?
- Menekülnünk kell. A Vérengzők keresnek - magyaráztam. - A fogságukban voltam - folytattam, visszatérve a széf tartalmával. Társaim összenéztek, mikor az ölükbe adtam. - A tiétek. A hűségetekért, a munkátokért, meg amit ilyenkor mondanak! Megérdemlitek. Megdolgoztatok érte. Menjetek innen! - parancsoltam. - Szóltam apámnak, és Jake-nek, ők is úton vannak. Mac Vérengző lett.
- Tessék? Hogy...?
- Nincs időnk - mozogtam könnyedén a kapott férfiruhákban. - Húzzatok el, mielőtt elkapnak, és rátok találnak. Vigyázzatok magatokra, mert lehet, nem találkozunk többet - öleltem meg őket megint, de még mindig nem tudták követni a dolgot. Azóta, hogy a felforgatott, romos lakásomba csábítottam őket telefonon, egész idáig. - Induljunk! - noszogattam őket.

*****

El sem hiszem - dőltem hátra kényelmesen a gép ülésén. Mellettem nem ült senki, ezért odatettem a táskámat. - Megléptem.
A wc-ben átöltöztem, hogy kinézzek valahogy.
Sikerült megszöknöm.
A gép még nem indult el Európába, úgyhogy volt időm. Elővigyázatosan, és izgatottan vettem fel a telefont, mikor csörögni kezdett. - Jake!
- Kat - lihegett hangosan. - Megölték. Megölték Vadászt.

[Folytatás a következőben]