[7. rész]

Tádám, íme a folytatás!

Természetesen komizni ér, valamint feliratkozni.<3

Jó olvasást!

Cleo F.

**********

- Na nem! Ti sem gondolhatjátok komolyan! - fakadtam ki dühösen.

- Miért ne? Jó fej faszinak tűnik...

Mac felbátorodott. - Látod? - színpadiasan a szívéhez kapott. - A társaid is kedvelnek, és támogatnak! Te miért nem tudsz?

- Ti teljesen megkergültetek? Nem! A válaszom nem, és kész! Én vagyok a főnök, ti pedig azt teszitek, amit mondom! Világos?

Mindketten elhúzták a szájukat a magas hangomra.
- Tényleg... adhatnál esélyt a srácnak, Kat!
- Még mit nem? Azt akarjátok, hogy elszúrja? Mind börtönbe kerülhetünk!
- Nem hibázok, sosem!
Álszentül Mac-re mosolyogtam. - Ne vedd magadra, de akkor sem érdekel!
- Megértelek! Ha egy idegen berontana a lakásomba, azzal zargat, hogy vegyem be a csapatomba, én is ideges lennék!
Kedves volt. Nagyon is! A korábbi megállapításom, hogy végtelenül idegesítő, megcáfolódni látszódott. Barátságosan felhúzta a szája sarkát, majd lepillantott a padlóra, mintha szégyellné magát.
Csak ezt ne! A kiskutya szemeket, meg a cuki ártatlanságot ne! - nyafogtam magamban.
- Aludj rá egyet, Kat! Légyszi!
- Nem értelek titeket férfiakat! Alig ismeritek tíz perce, de máris bratyiztok, és vennétek a bandába!
- Azért, mert az "életrajza" alapján, és abból, hogy milyen kapcsolatai lettek a saját erejéből, az tiszteletre méltó! Olyan, mint te! - jött a magyarázat Phil-től.
Ebben igaza lehet!
- Ez akkor sem elég ahhoz, hogy bevegyem!
- Mondom, bizonyítok, ha kell! Had segítsek a kaszinós buliban! Jó vagyok mindenben! Feltörök zárakat, jól színészkedem, autót is tudok vezetni! Van jogsim!
A további erőszakoskodás túl sok volt. Belefáradtam ebbe is, meg a mai napba is. Hosszú volt, mert egész nap körbetelefonáltam az ismerőseimet, hogy a Vérengzők után érdeklődjek.
Nyugtalanság mozgolódott a gyomromban.
Mi van, ha ez egy szép átverés?
Szúrósan végignéztem Mac-en, tetőtől-talpig. - Mi van, ha Vérengző?
- Mi? Te megőrültél? - háborodott fel kétszemű. - Nem, én nem vagyok...
- Azt majd én kiderítem! Skacok, nézzetek utána!
- De Kat...
- Semmi de! Most! Én elfáradtam! Felmegyek pihenni!
A két segédem egyhangúlag bólintott, és letelepedett a kanapéra.
- Velem mi lesz?
Édesnek találtam a kis aggódást, ami jellemezte a jelöltet, aki nagy eséllyel bekerülhet a Pajzshoz. Egy kisfiúhoz hasonlított. Egy kisfiúhoz, egy rosszaság, vagy csíny elkövetése után, és fél a következményektől.
- Te szépen hazamész!
- Haza?
- Haza? - bukott ki a két kanapén ülőn. Fortyogó dühöm "kardját" szegeztem a két hitetlenkedőre, minden próbálkozásom lepergett róluk. - Ha ő Vérengző, mehet a többiekhez jelenteni! Ha meg nem az, a csapathoz fog tartozni, úgyhogy...
- Nem! Tudom mit akarsz mondani, és a-a!
- Maradnia kell!
Utáltam a győzelemtől felcsillanó kék szemeket, Mac Grey arcán.
- Majdnem rászántam magam, hogy bekerüljön, meg még tartsam is itt?
- Ésszerű lenne! - vette fel Phil egy doktor komolyságát, amikor egy rákot, vagy egyéb súlyos diagnózist állapít meg. - Nem hiányzik nekünk, hogy lebukjunk! Úgyhogy, tartsuk itt!
- Nekem ebbe nem lehet beleszólásom?
- NEM! - kiáltottam a mellettem állóra mérgesen.
- Oké, nyugi!
Megint meg kellett figyelnem őt, hogy eldönthessem az ítéletet. Nem nagyon barátkoztam meg a gondolattal, hogy idegen férfiak mászkálnak a lakásomban. Nyeltem egy nagyot.
Ezt még meg fogom bánni! De még mennyire meg...
- Jól van, maradhatsz!
Egy halk "Ez az!" csatakiáltás hagyta el az újdonsült kis barátom száját. A többiek bölcsen ücsörögtek, és foglalatoskodtam a laptopjukkal. - DE! Egy feltétellel!
Átsiklott Cody és Phil pillantása a laptop felett, a felhőtlen örömből Mac egy kis vidámságra zsugorította. - Mi lenne az?
- Ha kikötözünk!
- Tessék? Kikötöztök?
- Mivel fenn áll a veszélye, hogy Vérengző vagy, igen, szükségesnek látom!
- Na de...
Nyoma sem volt az előbbi nevetésnek rajta. Ez valamiért engem vidított fel. Potenciális ellenséget láttam benne, ez nem igazán volt ínyemre, bár egy új hobbinak felért.
Kicsinálni az új fiút!
- Kat, én...
- Csináld!
Cody felnyögött. - Erre nem lesz szükség!
- Kezeskedünk érte!
- Igen, figyelünk rá! Fegyver lesz nálunk!
- Mi olyan nagy szám rajta, - böktem a hallgatag Mac felé - hogy még velem is ellenszegültök?
- Semmi! Csupán szeretnénk, ha jól sülnének el a terveink! Ha sikerrel járunk, lesz lóvé, és mindenki boldog lesz!
- Ugyanott fogunk járni, ahol a part szakad! Akkor négyfelé kell osztani a zsét, észlények!
Vállvonással jelezték, hogy leszarják. - Nagyobb nyereségnél fel sem fog tűnni!
Percekig húzódó, mély csendben filóztam, úsztam a gondolataimban.
- Mit mondasz?
Dünnyögve felnevettem. - Legyen!
- Igen!
Cody és Phil pacsival ünnepelték, hogy legyőztek. Összenéztem a bűnös kaján vigyorával, ettől nagyot dobbant a szívem. - Köszönöm!
- Még ne köszönd! - suttogtam. - Elmentem aludni! Mutassátok meg Mac szobáját! - robogtam sértődötten fel az emeltre.
Az ajtóm záródásával kizártam a külvilágot is, meg a lent lévőket is. Nem hagyott nyugodni, hogy az a srác fel-alá járkál, otthon érzi magát az ÉN OTTHONOMBAN! Egy jóleső zuhany után megpróbálkoztam az alvással, mindhiába. Zűrösek voltak a körülmények, aggódtam Mac miatt. Ha valami baj van, készenlétben kell lennem. Éppen ezért bekapcsoltam a saját kis laptopomat, és magamtól keresgélni kezdtem Denise, a Rubint tulajdonosa után.
Lecsekkoltam a legközelebbi házát, és ránézésből, a kép kinagyítása közben kifürkésztem a biztonsági védelmét. Legalábbis a bejutásét. A bent lévő rendszerről fogalmam sincs. Ez is haladásnak számít, hogy legalább a külső biztonságot felmértem. Egy óra környékén elkapott az álom, lentről semmi zaj, lövések, semmi nem jött fel, tehát nincs baj. Eltettem a gépet, az oldalamra fordultam, és azonnal elnyomott az álom. Persze csak felületes álom. Mindvégig éber maradtam, hallgattam, hogy közeledő neszek, vagy egyéb dolgok visszhangoznak-e, de az éjszaka nyugodtan eltelt...

****

Kómásan kászálódtam ki a pihe-puha ágyból. Nem csoda, hiszen még csak hét óra volt, tekintve, milyen későn aludtam el, és milyen keveset aludtam... Mindent megmagyaráz.
Semmi kedvem nem volt most a három hímet nézni, amíg össze nem szedem magam, magától jött a dolog, hogy elugrok itthonról. Elgémberedett végtagjaimat nagy nyújtózással keltettem életre, majd ingatagon felálltam. Az ablakhoz oldalaztam, ahogy kirántottam a függönyt, azt hittem, hogy kiégeti a fény a még érzékeny szememet. Nyögdécselve ugrottam oldalra, hunyorogva, a szememet dörzsölve.
- Basszus! - ütöttem meg a könnyen eltekergő függönyt. Szánalmas próbálkozás volt, de a dühöm kitombolására alkalmas.
Gyorsan egy felvehető ruha után néztem, ami most is egy fekete dzseki, egy laza top, egy testre simuló, fekete farmerből, meg egy szexi cipőből állt, amit nemrég szereztem be a kedvenc bevásárlóhelyemről. Félve nyitottam ki az ajtót, lekocogtam a lépcsőn. Gyomoridegem volt az utolsó lépcsőfoknál, előre féltem, mit fogok látni. Fekete pontokat láttam a szemem előtt, szembesülésem a nappalival, kiszorította a levegőt is belőlem.
Semmi. Úgy értem, minden rendben volt! Nem hiányzott semmi, nem volt kupleráj, hanem ugyanúgy volt, ahogy az este hagytam. Meglepődtem. Közelebbről is megnéztem az egészet, mert alig akartam elhinni, hogy ez igaz. A dolgozóba is bekukkantottam, sőt, a széfet is kinyitottam, csodák csodájára ott volt a pénzünk.
Na jó! Legközelebb ne ítéljek első látásra elfogultan!
Ahhoz képest, hogy egy kinyalt seggű kisfiúnak azonosítottam be Mac Greyt, annyira az ellenkezője. Egy talpraesett férfi. Ezután a kisebb sokk után lekeveredtem a felhőkarcoló garázsába, hogy elvigyem a kocsimat egy körre, és közben beugorjak valahová inni egy kávét. Egyedül száguldoztam a kanyargós utakon, egy fél óra múlva úgy döntöttem, hogy irány kávézni.
A sebesség adta adrenalin felébresztett, de még így is fájt a szívem a kávém iránt. Az autómat leállítottam a kávézó előtt, gond nélkül bekapcsoltam a riasztót. Benyitottam a kávézóba, minden édes illat megrohamozta az orrcimpámat. Összefutott a nyál a számba. A kedvenc kávémat itt készítik, egyértelmű, hogy törzsvendég lettem. A falak barackszínűek voltak, egy-egy virágot a falra aggattak, hogy a hangulatot fokozzák. A padló fehér és halványsárga, már-már barna csempéből állt. Az asztalok szépen megmunkáltak, fehér abrosszal a tetejükön, valamint egy tartóval, benne az étlappal. Körülötte kibélelt, kipárnázott székek várták a vendégeket, a mostani tömegből látva, nemcsak az én kedvenc helyem ez.
Levágódtam középtájt az egyik asztalhoz, vártam, hogy Berta felvegye a rendelésem. A bejárattal szemben ültem, az átlátszó üvegen át láttam a kinti világot. Néha elhaladt egy tehetősebb ember, aktatáskával, pár kocsi, aminek a márkájából és azzal párosított árából ítélve a vezetője zsebe ki van tömve. A fogaskerekek kattogtak a fejemben. Elfelejtettem egy kicsit Mac-et, és Jake jutott az eszembe.
A gyerekkori emlékeink, a verekedéseink, a játékaink, a nevetéseink... Eszembe jutott, ötletem sincs, miért, amikor az iskolában az egyik gyerekkel összeverekedtem. Én "nyertem", de beszereztem egy jókora kék foltot. Katonadolog volt. A bátyám este meglátta, és nagyon kiakadt. Másnap bejött velem, hogy megint megagyalja a kissrácot, szegényt, akin azelőtti nap már átmentem.
Elmosolyodtam.
A bátyám imádja fitogtatni az erejét, ha használnia kell, akkor nem fél használni.
- Katherine Ambrose!
Riadtan kaptam a fejem a nevemen szólító hang tulajdonosához. Berta volt, a pincérnő. Alacsony, középkorú nő. Szögletes arcát kiemelte azzal, hogy felkötötte kontyba a haját, barna, barátságos szempárja jelentéktelenül kavargott, hosszú, horgas orra hasonlított a mesékben a vasorrú bábáéhoz, széles ajkai érdekes formát alkottak. Kék egyenruhájára, a derekára kötötte fehér kötényét. Fehér cipőjével türelmetlenül dobolt, csípőre tette a kezeit, miközben a markában pihent a jegyzetfüzete, meg a tolla.
Viszonoztam az üdvözlő mosolyát.
- Berta!
- Rég láttalak, királylány!
Egy átlagos nő, nekem viszont sokat jelent. Amióta itt vagyok, ide járok, és azóta elég jól összebarátkoztunk, elég sokat beszélgetünk. Van két fia. Az egyik doktor, a másik ügyvéd. Annak ellenére, hogy az anyjuk nem egy szépségkirálynő, ők elég helyesek, ahogy fényképről láttam. Össze akart boronálni valamelyikkel... de nem tetszett egyik sem. A rosszfiúkra bukom. Nem a tisztességesekre.
- Igen! Volt egy kis zűr!
- Milyen zűr?
- Majd mesélek!
- Oké, csajszi! A szokásosat? - kérdezte, míg ráfirkált valamit a jegyzeteire.
- Aha!
A füle mögé tette tollát, majd itt sem volt. A forgalom nem tette lehetővé, hogy a kávé kihozatala után beszéljünk, ezért ment, hogy foglalkozzon a vendégekkel. Az asztalt fixírozva szürcsölgettem a kávémat, doboltam az ujjammal rajta, a tegnap esti látogatón törtem magam. A gondolataimból egy puffanás ragadott ki a velem szemben lévő széken. 


[Folytatás a következőben]