[8. rész]

Új fejezet! Remélem örültök!;)

Olvassátok, a komiknak nagyon örülnék! Ha lehet, írjátok meg a véleményeteket!

Cleo F.

**********

A csészémet higgadtan, félve tettem le az asztalra.

- Még itt sem lehet nyugodtan az ember, és nem ihatja meg a kávéját?

Ördögien, megfélemlítés céljából fejem felemelése nélkül, szigorúan lestem fel az eddig jól lefoglaló asztalról. A telipofásan vigyorgó Mac-kel randevúzott a mélybarna szempárom, aki nagy lazán terpeszkedett, bőrdzsekiben, ami nagyon nem tetszett, mivel én is abban voltam. Szélfútta haja tökéletesen kusza volt, mintha most rúgták volna ki az ágyból, ebben a szent pillanatban.

- Mit akarsz?

- Meg szeretnélek ismerni!

- Ezt a lemezt... "ismerem" - kapartam az ujjammal a levegőben, macskakaparást imitálva.

- Akkor tehetnél ellene, hogy ne kelljen többet felhoznom!

- Jelenleg túl kockázatos lenne ekkora tömeg előtt egy fegyvercsövet ledugni a torkodon, és aztán elsütni, hogy garantáltan szétmenjen a torkod! Nem elég nagy a tömeg!

Míg a kávémat ittam, jókat nevetett magában. - Nagyon vicces!

- Hm! - mosolyodtam el szórakozottan. - Bárcsak viccelnék! Én halál komolyan gondoltam!

Miután kinevette a lelket is magából, tovább idegesített.

- Elvihetlek valahová?

- Leszállnál rólam?

- Nem.

- Akkor nem - feleltem frappánsan. - Elmennél? Szeretném meginni a kávémat. Nem, várj! - intettem le az épp megszólalni akaró srácot. - Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Sehonnan - válaszolta nemes egyszerűséggel, csillámló, világoskék szemekkel.

Valamiért mindig olvadozni kezdek tőle, amikor rám néz. Olyankor azt érzem, hogy a szemek, és a tulajdonosa teljes egészében az enyémek.

- Történetesen ez a kedvenc helyem! Ez alkalmas rá, hogy reggelente felfrissüljek!

A szememet forgattam.

- Micsoda balszerencse!

- Ugyan, bébi, ne zsörtölődj!

- Nem emlékszem, hogy adtam volna engedélyt becézésre, vagy arra, hogy az igazi nevemen szólíts! Szóval marad a Vipera!

- Az túl hivatalos, és ijesztő!

- Köszönöm! Szokj hozzá! Ez nem kívánságműsor! Ha egyszer bekerülsz, azt teszed, amit én mondok, az lesz, amit én akarok. Megértetted?

Kurtán válaszolt.

- Meg, főnökasszony! Tisztelegjek is, reggel keljek korán, ágyazzak meg, és várjam a parancsokat, mint a katonaságnál? - viccelődött.

- Még meggondolom!

- De... ez azt jelenti, hogy beveszel?

Majdnem félrenyeltem a kávémat. Visszanyertem hidegvérűségemet, és gyorsan letettem a már majdnem megüresedett csészét. - Egy szóval nem mondtam ilyet!

Édesen hunyorgott, fogait megvillantó mosolygás közben.

- Akkor miért avattál be a szabályokba?

- Azért, mert el szeretnélek rettenteni! Ami nem sikerül.

- Végre, hogy észrevetted! Nos, nem bízol bennem. Jól érzem?

- Nahát, ezt miből találtad ki, géniusz?

- Aú! - tettetett fájdalmat, gúnnyal telt grimasszal ajándékozott meg. - Ezt megkaptam! Nos, khm. A lényegre térek! Mi lenne, ha a mai napot arra szánnád, hogy megismerj!

- Ezt hogy érted?

- Remek! - örvendezett, a tenyerét morzsolgatva, amiből én nem értettem semmit. - Látom felkeltettem az érdeklődésedet!

- Az ilyen idiótákon mindig segítek! Drága lehet az elmegyógyintézet!

- Aú, már megint megkaptam, én szegény!

Majdnem kipukkantam a visszafojtott nevetéstől. Eltudtam hessegetni egy pillanatra, aztán elbuktam. Új fiú csodálkozva látta, hogyan kapom a kezem a szám elé, kuncogok, megállíthatatlanul, a bénaságán. - Bocsi! - mutogattam a levegőben, értetlen, mosolygós arcát látva megint elkapott a nevetés. - Bocsi, tényleg... De ez nagyon szórakoztató!

- Te kinevetsz? Te... kinevettél engem?

Kerek egy percig tartott, míg lenyugodtam. Azután is legyezgetni kellett magam, a nevetés utáni hév miatt.

- Hol is tartottunk?

Feltettem mindkét kezemet az asztalra, addigra Mac is így tett. Kikerekedett szemmel, tátott szájjal méregetett. Nem bírtam ki, túl nagy volt a kísértés, az ellenállásom pedig romba dőlt. Átnyúltam az asztal felett, az ujjammal óvatosan megemeltem az állát, hogy bezáródjon a szája. Mindezt követte a figyelmével, míg meg nem állapodott a tekintetemben.

- Zárd be a szádat! Még egy plusz nyelvet találsz benne! - szúrtam oda derűsen, egy kacsintással a végén.

Szótlanul vetette szemeit a számra, önkénytelenül is a mohó képzeletek rohamozták meg.

- Azt nem bánom, ha a te nyelved lenne!

- Biztosra veszem!

- Nos, benne vagy a mai napban?

- Attól függ - toltam félre az üres csészémet. - Hova mennénk?

- Hát, elmehetnénk kocsikázni! Beszélgetnénk, meghívhatlak fagyizni, ha akarod.

Flegmán felvontam a szemöldökömet.

- Igazad van, tényleg nem ismerlek...

Imádtam játszani másokkal. Ő is eléggé elbizonytalanodott erre a kijelentésemre, főleg az arckifejezésemre.

- De szerencséd, hogy imádok száguldozni!

- Szuper! - fújta ki megkönnyebbülten a visszatartott levegőjét. - Kocsival jöttél?

- Igen!

- Én nem, direkt, hogy megszervezzem ezt az "ismerkedést".

- Ki tudtál osonni a lakásomból, anélkül, hogy a skacok észrevették volna?

- Nem volt nagy szám. Húzták a lóbőrt.

Gondolkodóan felmordultam. - Megjegyzem, hogy ezért még számolok velük! Úgy volt, hogy vigyáznak rád, erre huss! Gond nélkül megléptél!

- Ravasz vagyok! És csendes. Betudok lopózni bárki szobájába!

- Ezt vegyem célzásnak?

- Aminek akarod!

Biccentettem.

Elővettem az autóm kulcsát, és meglengettem. - Indulhatunk?

****

A szél nagy erővel tépte a hajamat.
Repesztettem az országúton 120-szal, kifelé Las Vegas-ból, a sivatagba. Rekkenő hőség volt, a szél azonban kiegyenlítette ezt, így egy kellemesebb, elviselhetőbb hőséget kaptunk. Mac mellettem ült, dúdolgatta az egyik számot, ami bömbölt a rádióból. Egy jó ideje figyeltem már, mire megérezte. Felém fordult, egymásra mosolyogtunk.
Ebben a mosolyban sok minden benne volt. Egy kis felszabadultság a mindennapos rohanásokból, egy kis vidámság az életben ért csalódásaiból, szomorúságaiból. Visszafordultam az útra, és letekertem a hangerőt.
Eleinte nem értette, miért, míg bele nem kezdtem a faggatózásba.
- Mesélj magadról!
Nem válaszolt rögtön, csak egy kis szünet után.
- Mit meséljek? Mindent tudsz rólam!
- Ahogy te is rólam! Szóval, elég nehéz lesz újat mondanom! Ezért nem szoktam ismerkedni senkivel. A hírek terjednek, Mac, az emberek mindent meghallanak. Azt is, amit nem igazán kéne.
- Talán történt veled valami, ami miatt ezt mondod?
A háttérben halkan morajlott a rádió, valami basszus szólóval, ami még így letekert hangerővel is rém jó volt. Szétnéztem a porzó út, és a homokos föld között, a zöld, kiálló kaktuszokat is megfigyeltem.
- Mondhatjuk. Igen!
- Ajaj! - sóhajtott helyettem is. - Nem jól kezdődik!
- Amikor bekerültem a bizniszekbe, meg kellett tapasztalnom, hogy ez a világ, más, amiben addig éltem.
Figyelmesen hallgatott, örült, hogy végre beszélgetek vele.
- Ha belépsz, nincs visszaút. Nincs tiszta lap, új élet. Ez egész életeden át elkísér. Vadász beavatott minden kis titokba, amit meg szeretett volna velem osztani. A többit azt akarta, hogy magam tapasztaljam meg a bőrömön. Az első komolyabb beépülésemkor, a Vérengzők közé, az ujjam köré kellett csavarni egyet. A csábítást nem kell megtanítani egy nőnek, az a vérében van.
- Ámen!
Megrándult a szám sarka.
- Tizenöt voltam. Egy hotelbe kellett vinnem az alanyt, hogy a poharába kevert méreggel kiüssem pár órára, és megvárjam, hogy Vadász és csapata érte jön, és elvigyék faggatásra. Egy buliból jöttünk, nem számítottam rá, hogy annyira részeg lesz, hogy kiüti majd magát, de megtörtént. Előtte viszont...
Megfájdult a szívem is, amikor erre gondoltam.
- Előtte? - sürgetett Mac.
Van egy olyan érzésem, hogy nem fog neki tetszeni, amit mondok. Sajnálni fog, amire a legkevésbé sincs szükségem.
- Előtte viszont letepert, jól alaposan helyben hagyott, párszor meg is ütött... aztán ájult csak el. A részegségtől, és a vérveszteségtől.
A fiúra terelődött a koncentrációm minden cseppje. Az aranyos döbbenet ült ki az arcára. Ezt megmosolyogva vezettem tovább, mereven figyelve a hosszas utat, amin nem jött semmi. Se mögöttünk, se előttünk.
- Milyen vérveszteségtől?
- Az az állat szex közben lefogott, és nem tudtam elővenni a késemet. A baj megtörténte után, sikerült. Bordán találtam a rohadékot. Direkt olyan helyre próbáltam szúrni, hogy életben maradjon, de legyengüljön.
Hangos nyelés jött a mellettem ülőtől. - Megerőszakolt?
- Igen, így is mondhatjuk.
- És Vadász?
- Mi van vele? - értetlenkedtem.
- Mit tett?
- Mit tett volna? Adott két nap szabadnapot.
- MI? Azt... te jó ég, ekkora pöcst!
- Hé! - kiáltottam a kék szeműre. - Te mit tettél volna, ha ez történik a te lányoddal? Nem tehetett ellene semmit. Már megvolt a baj.
- Hogy jön ide a pletykálás?
- Hm. Jó kérdés! Tehát figyelsz! Az alvilág is olyan pletykás, mint ebben a barbivilágban bárki. Azt kezdték el terjeszteni, hogy mekkora egy ribanc vagyok, kihasználom a férfiakat, szex után pedig megölöm őket.
- Te erre rácáfoltál! Igaz?
- Nem mondanám! Nem érdekel, mit mondanak rólam! Mellőzöm a férfitársaságot... Bár, sok barátom volt! Mint égen a csillag! Visszatérve, felőlem hihetik azt, hogy leszbi vagyok, vagy hogy remete lotyó, akármit. Leszarom!
Mac óvatosan kérdezősködött tovább. - De ugye... nem igaz a gyilkolós sztori, meg a leszbis? Ezt úgy kérdezem, hogy a te szádból halljam az igazat!
Felnevettem, a szellő tovább vitte a hangomat az égbolton.
- Persze, hogy nem!
- Hú, kicsit megnyugodtam! - szívére tette a kezét, mintha mázsás súlytól szabadulna meg.
- Miért is?
Kajánul elvigyorodott, aztán pimaszul küldött egy légcsókot. - Azt majd te kitalálod!
- Marha!
Lefordultam az útról, egy kis ösvényen gurultam tovább. - Hova megyünk?
- Megállunk egy kicsit!
Egyre messzebb kerültem az úttól, az ösvény végénél viszont megálltam. Leállítottam a motort, kicsaptam az ajtót, és kiugrottam. A távolban már leereszkedőben volt a nap. Délután egy van, még javában tűz, a legőrültebb fokon, a horizonton viszont már lassan a végét járja. Mac is kiszállt utánam.
- Mi ez a hely?
- Ide szoktam jönni, ha nyugalomra vágyok. Tudod, két fiú társasága néha túl sok szokott lenni.
Megkerültük a Lamborghinit. Én felpattantam a motorháztetőre, ő nagy lazán nekidőlt, karba tett kézzel. - Nyugis!
- Az!
- Mesélj még magadról!
Megköszörültem a torkomat.
- Nos, van egy bátyám, mint arról értesülhettél. Jake a becsületes neve. Ő Musztáng.
- Miért pont Musztáng?
Felkuncogtam. - Az a kedvenc kocsija!
- Aha!
Oldalpillantást vetettünk egymásra, majd folytattam, ahol abbahagytam. - A legjobb testvér, akit valaha kívánhatna valaki! Két éve ül sitten, és nagyon régen láttam. Nagyon összetartó családként viselkedtünk, ha már a szüleink enyhén szólva defektesek. Anya lepasszolt apunak, apu meg azzal volt megáldva, hogy üzlet, üzlet, üzlet. Mi ketten azért mindig összetartottunk. Legalább ő volt nekem. Nagyon sok hülyeséget csináltunk együtt - mosolyogtam vidáman a feltörő emlékekre.
- Például?
- Betörtük a diri szélvédőjét! - felszisszent, amint meghallotta. - Hamis emailokat küldtünk álnéven a tanároknak, a kisbolti eladót, aki kihajtott minket az üzletéből feltettük egy meleg szexoldalra.
- Az igen!
Harsányan nevettünk mindketten, kétrét görnyedtem, annyira vicces volt felidézni a pasas arcát, amikor megbeszéltünk egy találkát egy kigyúrt állattal, aki idézem: "Szívesen megpaskolná!", ellátogatott a munkahelyére. A kirakatban leskelődtünk, és jókedvűen szaladtunk el, feltűnés nélkül. Senki sem gyanakodott két gyerekre. Elmeséltem ezt Mac-nek, akin nagyobb mosoly vert tábort.
- Imádom őt! És eléggé hiányzik már!
- Meghiszem azt!
- Csináltunk egy-két közös akciót, de még kispályás korunkban. Aztán szétváltunk, ki-ki a maga útján. Én mindent elvégeztem, amit kaptam. Bérgyilkosság, rablás... Ő leginkább a kocsik lopásában, meg a bankok kifosztásában jeleskedett.
A távolban megláttam egy ördögszekeret eldöcögni, ahogy fújta a szél a sok szúrós, magas kaktusz között. Szállt a por is, szerencsére nem a mi irányunkba.
- Értem. Az anyádról azóta sem hallottál?
Utáltam ezt a témát. Az arcom megkeményedett az "anya" szó hallatán.
- Nem. Nem hív, nem keres. Mintha nem is létezne. Nincs is rá szükségem. Van apám, van családom, a Pajzs, akik olyanok nekem, mint Jake. Jó testvérek! Az a luvnya valahol sütteti magát, a néger pasijával együtt.
- De csak az anyád! Ő hozott a világra...
- Apám sokkal többet törődött velem, mint ő velem! - néztem mélyen a kék szemekbe. A tulajdonosa fürkészte az arcomat. Én is ezt tettem egy kicsit. Minden vonását megjegyeztem, ittam a látványát. - Egyszer sem mondta, hogy szeret, nem simogatott meg, nem ölelt át. Csak elviselt. Számomra ez olyan undorító. Se velem nem volt normális, se a bátyámmal. Vadász legalább foglalkozott velünk! Megérintett. Megölelt. Megveregette a vállunkat. Az a picsa meg még azt sem. A megfelelő pillanatot várta, hogy leléphessen az egyik góréval a munkahelyén, jó messzire innen, a világ másik végén. Egyikünk sem kereste, mint amire szerintem számított. Nem akartuk megölni, mert jobb volt nélküle!
- Ühüm.
A semmibe tévedt. Fiatal arcán eltudnék időzni egész nap.
- Most te mesélj!


[Folytatás a következőben]