[9. rész]

Sziasztok!
Új rész! Remélem vártátok egy páran, és megajándékoztok pár kommentel, valamint idecsábítotok pár új olvasót, feliratkozót! <3

Cleo F.

**********

- Én?

- Az ismerkedés tudtommal két ember megismeréséről szól, úgyhogy igen, szeretném, ha mesélnél - válaszoltam a világoskék szemekbe.

- Legyen! Huszonhat évvel ezelőtt, az anyám találkozott az apámmal. Nagyon megszerették egymást, és mint minden kapcsolatban, eljutottak ahhoz a ponthoz, amikor egymáséi lesznek! Az apám elő...

Felnevettem.

- Ez nem érdekel, Mac! Sem az, hogyan "készülnek" a gyerekek!

- Nem? Basszus, ez a kedvenc részem! - durcázott aranyosan.

Egy visszafogott vigyort elengedve kezdtem mély hallgatásba, hogy kezdjen a történetbe.

- Kis lurkó koromban igen eleven kölyök voltam! Imádtam focizni, és a fősuliban is hat évet fociztam folyamatosan. De...

- De?

Nagyot nyelt.

- Abba kellett hagynom. Ahogy az iskolát is! Az anyagi helyzetünk közbeszólt!

Felhúztam a térdeimet, azokat átkarolva mélyültem tovább a sármjának tanulmányozásában. - Igen... érthető!

- Anyám egyedül tartott, én nem találtam tartós munkát. Mindegyiket elvégeztem, amit tudtam a városban. Kertészkedés, szerelés, akármi. Ez sem volt elég. Apám, halála előtt mondott pár dolgot, ami ráébresztett arra, hogy a tisztességesség nem kifizetődő, szóval nem lehet belőle megélni. A jelen helyzetünkben nem lehetett.

A fejemet ráhajtottam a térdemre.

- Aztán minden jött magától. Lopás lopások után, aztán szépen lassan elhidegültem a tisztességes élettől. Nem bántam meg! - vont vállat könnyedén. - Ahogy a tisztességes élettől, anyámtól is egyre távolabb kerültem. Elég régóta hallottam a Pajzsról, és gondoltam, megpróbálkozok a belépéssel! Hogy egy olyan úton kezdjek el járni, amivel talán jobb lesz anyámnak is, és közben én is boldog leszek, a magam világában. Eljöttem Vegasba, vettem egy házat a lopott pénzemből, ami azonnal el is fogyott. Szóval anyámnak alig tudok segíteni.

A távol feloldódott ostromló pillantása alól, helyette pedig engem tisztelt meg vele.

- Érthető. Még... most is él?

Bólintott. - Egyedül van. Varrásból él meg. Minden hónapban segítségképpen küldök neki egy kis pénzt. Mindig nehezére esik elfogadni! Makacs nő! - vigyorgott a számomra láthatatlan felugró képek keltette érzések miatt.

- Bridgeport egy kis város, mégis a legszebb mind közül, amit valaha láttam, rövid világjárásom során. Hálás vagyok azért, hogy ilyen szép helyre születtem!

Engem is megmosolyogtatott egy szép kisfiú látványa a magas fűben. Szalad, vidáman,

fülig érő szájjal. Siet a barátaihoz, hogy együtt rúgják a bőrt.

- Voltak barátaid? És a csajok?

Felszisszent. - Ez egy kényes téma. Nem szívesen érintem! - oldalvást fordult a kocsi elejének, és könyökölése közben sem szakadt el a szeme tőlem.

- Ó! Ha...

- De neked, elmondom! - koppintott az orromra.

- Megtisztelő!

- Nos, elég kevés barátom volt. Mostanra egy sincs! A suliban eléggé ismert srác voltam, és a hírnév miatt rengeteg barátot szereztem. Rájöttem, hogy mindaddig voltak a barátaim, amíg hírnévnek örvendtem. Amikor kikerültem a suliból, az eladósodás miatt... hát, egyikük sem keresett.

- Egy sem?

Gondolkodást tettetve válaszolt. - Na jó, egy! Azzal a sráccal mai napig barátok vagyunk!

- A csajok?

- Ők is a hírnévre tepertek! De közülük sem sokan érdeklődtek irántam, még hírnevemkor sem. A suli abbahagyása után még annyira nem kerestek, hiába voltam a környék legjóképűbbje. Még most is elég jóképű vagyok, de már más a helyzet!

Felhorkantam.

- Gratulálok!

Morgásom feldobta a kedvét. - Féltékeny vagy?

- Úgy néz ki?

- Ühüm!

- Akkor valami mást nézel!

- Igen! Egy gyönyörű, makacs, erkölcstelen, arrogáns, belül kedves, aranyos, huncut nőt!

A bókjára megremegtem. Csupa őszinteséggel volt csordult megtelve a szép szempárja.

- Én meg egy öntelt, beképzelt, macsó, belül egy becsületes, erkölcsös, és a maga módján tisztességes srácot!

- Akkor nem vagyok seggfej, és nem csorog az ereimben tej? Nincs kinyalt seggem?

Rossz érzés mozgolódott bennem az elfogult előítéletem miatt.

- Igen, nagyon mellé nyúltam! Ahhoz képest, amilyennek hittelek, rácáfoltál!

- Jó értelemben?

- Teljesen! - elővettem a cigis dobozomat, és a gyújtómat. - Cigit? - nyújtottam felé a dobozt.

- Kérek!

Elvett egyet, meggyújtotta magának, aztán nekem is. Nagyot szívtunk belőlük. - Mióta cigizel?

- Tizenhat éves korom óta. Kilenc éve. Te?

- Tíz éve. Tizenkét éves korom óta!

A füstfelhő lassan körbeölelt minket, beszélgettünk, és beszélgettünk, egyikünknek sem állt be a szája. Egészen addig trécseltünk, amíg a Nap már lenyugodott. - Menjünk vissza?

- Igen, jó lenne! Phil és Cody megijedhettek, hogy nem jelentkeztem.

- Ennyire óvnak téged?

- Mint barátot. Egy kis részük viszont fél, hogyha elveszítenek, Vadász nem szép módon fog velük végezni...

Egyszerre kuncogtunk fel.

- Akkor nekem is illik vigyáznom rád, ha bekerülök... egyáltalán...

A fejemben eldöntöttem már, hogy mi lesz a sorsa Mac-nek, de még nem jött el az ideje, hogy közöljem.

- Nem kell rám vigyázni! - veregettem vállba. - Nagy kislány vagyok! A cipőfűzőmet is egyedül kötöm be!

- Pedig szívesen segítenék neked!

Leugrottam a kocsi tetejéről. - Majd szólok!

Egy édes, kiscicához hasonlóan grimaszolt. Hátat fordítottam neki, még mielőtt bevágódhattam a vezetőülésbe, Mac rohanva megkerült, és beugrott oda. - Hé!

- Visszafelé én vezetek! - tartotta a markát, hogy odaadjam neki a kocsikulcsot.

- Még mit nem! - fontam karba a kezemet, szikrázó, szigorú tekintettel szembesítettem.

- Kérlek!

Ellenállhatatlanul szép lebiggyesztett ajkainak látványára a sajátomba kellett harapnom.

- Miért akarsz te vezetni?

Rántott a vállán. - Mert imádok vezetni! És jó lenne cserélni!

- Jól van, te kölyök! - emeltem meg a kulcsokat, amik csilingelve hullottak a fiú tenyerébe.

Egy cuppanós légcsókot küldött nekem, vigyorgott, mint a tejbetök, úgy izzította máris a járgányt. Gyorsan megkerültem a kocsit, beugrottam az anyósülésre. - Mehetünk, bébi?

- Menjünk!

Teljes gázzal indult el hátrafelé, tolatva. A homok, a por pattogva emelkedett a levegőbe, homokfelhőt hagyva magunk után. A sebességtől az arcom elé tódult a hajam, a rakoncátlan tincsek csiklandoztak, süvített az általunk keltett szél a fülem mellett. Ennek örömére visítva feltartott kezekkel örültem az adrenalin ringató áramköreinek. Később, pont időben értünk ki az országútra, mivel már besötétedett. Nyugodtabban, csendben ültünk mindketten.

Nem tudom, mennyivel repesztettünk. Mást figyeltem. Kifelé néztem, a hűvös, nyugodt éjszakába. A kaktuszok fekete alakja a sötétkék, alján még vörös égbolt előtt gyönyörű képet adott. Még így is, hogy számtalanszor láttam már, olyan érzéssel töltött el a látványuk, mint egy turistát, vagy egy olyasvalakit, aki először lát ilyet.

- Hogy döntöttél?

- Hm?

Csodálkozva fordultam Mac-hez, aki kiragadott a gondolkodásomból. A kék szemek fel-alá jártak rajtam, míg meg nem állapodtak a szemkontaktusunkban. Hosszú percekig csináltuk ezt, miközben az autó egyre csak haladt, velünk együtt. Mac nem törődött vele, nekem szentelte minden figyelmét.

- Döntöttem.

Várta a folytatást, kaján vigyoromat egy szemforgatással díjazta.

- És hogy?

- Majd megtudod!

Egy kis ideig nézegetett, még szájának sarka felfelé ívelt. - Te aztán tudod, hogyan kergesd őrületbe a másikat!

Fejcsóválással fordult végül az ülésen egyenes irányba, figyelve az előtte elterülő utat. Kicsit elkalandoztam a combjain, a vállain, a hasán, ami reményeim szerint kidolgozott. A gondolatuktól is ájuldoztam. Saját bolondságomon, hogy leskelődöm, kacagnom kellett.

****

- Csáó!

Hulla fáradtan érkeztünk haza. Már leszállt az éjszaka, a kanapén megláttam Codyt, és Philt, nyugodtan TV-t nézni... Jobban megnézve őket, valami nem stimmelt. Mac követett a nappaliba, addigra mindketten talpon voltak.
- Helló, főnök! - meresztgették a szemöldökeiket, és oldalba is bökdösték egymást.

Nyilván nem hülyék, és gondolták, hogy ilyen sokáig Mac-kel voltam. A kérdés pedig az, hogy mocskos dolgokra gondolnak-e. Ez a férfiaknál gyakran így van, őket ismerve tudom, hogy azt hiszik, lefeküdtünk, valahol egy hotelben.
- Mi újság? - kérdezte Cody kék szemeiben kíváncsisággal.
- Semmi! - vágódtam le először én, majd mellém Mac, végül a többiek. - Volt valami, amíg nem voltam?
Jeges érzet csaphatta meg őket, mert a hidegtől rázkódtak.
- Öm... igen! - makogta Phil, látva sürgető szándékomat tovább nyögdécselt. - Vadász keresett!
- Mi?
- Telefonon. Azt mondta, nem tud elérni!
A telefonomért kaparásztam. - Basszus! Mit mondtatok neki?
- Azt hogy elmentél!
- Szuper! Akkor semmiről nem tud! Köztük rólad!
Mac bólintott. Mereven, robotiasan mozgott. Nagyon nem tudta mire vélni a dolgot.
- Bassza meg!
A lenémított telefonomon 10 nem fogadott hívás díszelgett apámtól. Fürge, ügyes ujjaimmal azonnali visszahívást kértem. - A lényeg, hogy ne tudjon még Mac-ről, megértettétek?
Mindenhonnan bólogatás jött.
- Akkor jó! Kihangosítom, - intéztem a szavaimat új fiúnak - hogy te is halld!
Letettem a telefont, vártam, a lidércesen nyugodt hangot. Csörgött, csörgött, míg fel nem vették.
- Vipera!
- Vadász!
Körülöttem mindhárom fiú be volt rezelve, én voltam egyedül összeszedett.
- Kerestelek!
- Igen, tudok róla! Sajnálom, nem hallottam. A telefonom elromlott, és szerelőhöz kellett vinnem!
- Ó! Értem!
Gond nélkül bevette a mesémet, egy kicsit nyugodtabban dőltem hátra.
- Mik a fejlemények? A Vérengzők?
- Csend van. Itt az ideje egy kis hangkeltésnek! Visszavágunk!
- Hogyan?
Apám vérfagyasztóan kuncogott. - Ezt majd a gyűlésen megbeszéljük!
- Igenis!
- Mikorra tervezed a kaszinórablást, Vipera?
- Péntekre! - feleltem gyorsan. - Van három napom a további szervezkedésre! Az akció letudta után máris indulok a gyűlésre!
- Nahát! Így be lesz táblázva az időd?
- Igen.
- Akkor sok szerencsét! Nemsokára találkozunk!
- Köszönöm! Alig várom!
A letevő gombbal bontottam a vonalat. Felnyögtem a fáradtságtól. - Jesszusom!
- Ez rizikós volt! - kiáltotta Phil. - Milyen jól tudsz hazudni, Kat!
Kihúztam magam, hogy jelezzem a büszkeségemet. - Kösz! Elvoltatok ma?
Cody belekezdett valami hablatyolásba, aminek a felét nem értettem, ezért nem is figyeltem. Jóformán Phil és Cody kezdett el beszélgetni, mintha mi nem is lennénk ott. Lepillantottam a lábamra, mellette, alig súrolva pihent Mac izmos combja, lábszára, lábfeje, a cipőbe rejtve. Nagyon türtőztetnem kellett magam, hogy ne nézzem sokáig. Próbáltam visszakapcsolódni a beszélgetésbe, de esélyem sem volt arra, hogy megszólaljak.
A semmiből megéreztem, hogy a mellettem ülő az orrával csiklandozza a nyakamat, aztán a fülemet. Összerezzentem. Nem voltunk a figyelem középpontjában, nem látták, mit művelünk. - Akkor elmondod, hogy döntöttél?
Suttogása egyfajta vágyat ébresztett bennem.
- El kéne mondanom?
- Ühüm!
Sóhajom után néhány mázsával könnyebb lett a nyomás a mellkasomban, habár a szívem még mindig könyörtelenül dobogott, fájdítva a csontjaimat, a tüdőmet.
- Rendben! Gyere utánam a szobámba, kicsit később! - duruzsoltam félénken. - Feltűnés nélkül!
- Azt mondom majd, hogy a saját szobámba megyek aludni!
- Oké! - most én hajoltam a füléhez, belekerültem abba az ismeretlen bűvkörbe, a finom, férfias illata elárasztotta az orromat. - Várok rád!
Megállt benne a levegő, mozdulatlan maradt, csupán a száján láttam egy kis mosolyt. Ideiglenes búcsúzóul mélyen a szemébe néztem, aztán felálltam. - Elmegyek aludni! Holnap megkezdjük a készülődést!
A két fiú annyira átlátszóan nevetett rám, hogy könnyedén leszűrtem derűségük okát: "Biztos a nagy hancúrozásban fáradtál el!". - Jó éjt! - mondták, majd gyorsan megint egymáshoz hajolva beszélgettek.
Amint elléptem Mac előtt, egy markoló kéz erősen megmarkolta a seggemet, aztán rácsapott, utóhang nélkül, hogy a többiek figyelmét ne keltse fel. Amikor visszafordultam, ártatlanul, feltartott kezekkel dőlt hátra a kanapén, feltette a háttámlára a karjait, megállíthatatlanul mosolygott azzal a levakarhatatlan, édes mosolyával.
Fejcsóválva, magam is nevetgélve, ezúttal akadály nélkül ballagtam a szobámba.

[Folytatás a következőben]